17. LELKI AJÁNDÉKOK ÉS SZOLGÁLATOK

Egyháza tagjainak Isten minden korban lelki ajándékokat adományozott, amelyeket szeretet-szolgálatban az egyház és az egész emberiség javára kellett felhasználniuk. A Szentlélek tevékenysége általi ajándék – aki úgy adja minden tagnak, amint akarja – biztosítja azokat a képességeket és szolgálatokat, amelyek az egyház Isten által rendelt küldetésének betöltéséhez szükségesek. A Szentírás szerint ezek az ajándékok a következő szolgálatokat foglalják magukba: hit, gyógyítás, prófétálás, igehirdetés, tanítás, irányítás, megbékéltetés, könyörületesség, önfeláldozó szolgálat, jótékonyság gyakorlása az emberek segítségére és bátorítására. Néhány tagot Isten elhívott és Lelke felruházott olyan tevékenységre, amit az egyház a lelkészi, evangélizátori, apostoli és tanítói szolgálatként ismer el. Céljuk, a tagok felkészítése a szolgálatra, az egyház lelki érettség fokára emelése, hitben és istenismeretben való ápolása. Ha a tagok, mint Isten sokféle kegyelmének hűséges sáfárai alkalmazzák e lelki ajándékokat, akkor az egyház védett a hamis tantételek romboló befolyásától, fejlődik, Istentől gyarapodik hitben, szeretetben épül fel. 

(Róm 12:4-8; 1Kor 12:9-11,27-28; Ef 4:8,11-16; ApCsel 6:1-7; 1Tim 2:1-3; 1Pt 4:10-11)

Jézusnak közvetlenül a Mennybe menetele előtt mondott szavai megváltoztatták a történelmet. „Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangéliumot minden teremtésnek” (Mk 16:15) – parancsolta a tanítványoknak.

Az egész világnak? Minden teremtménynek? A tanítványok biztosan lehetetlen feladatnak tartották ezt. Krisztus tudta, milyen tehetetlenek; ezért azt mondta nekik, hogy ne menjenek el Jeruzsálemből, hanem „várják be az Atyának ígéretét”. Majd így bátorította őket: „Vesztek erőt, minekutána a Szentlélek eljő reátok; és lesztek nékem tanúim, úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samáriában és a Földnek mind végső határáig” (ApCsel 1:4, 8).

Jézus mennybemenetele után a tanítványok sok időt töltöttek imádkozással. Összhang és alázatosság váltotta fel a Jézussal töltött idejük nagy részét megrontó viszálykodást és féltékenykedést. A tanítványok megtértek. Krisztussal való szoros kapcsolatuk és az ennek eredményeként létrejött egység felkészítette őket a Szentlélek kiárasztására.

Ahogy a Lélek általi különleges felkenetése alkalmassá tette Jézust a szolgálatára (ApCsel 10:38), a tanítványok is részesültek a Szentlélek keresztségében (ApCsel 1:5), hogy bizonyságot tudjanak tenni. Az eredmény bámulatos volt. Azon a napon, amikor megkapták a Szentlélek ajándékát, háromezer embert kereszteltek meg (lásd ApCsel 2:41).

A SZENTLÉLEK AJÁNDÉKAI

Krisztus példázattal szemléltette a Szentlélek ajándékai:. „Éppen úgy van ez, mint az az ember, aki útra akarván kelni, előhívatá az ő szolgáit, és amije volt, átadá nékik. És ada az egyiknek öt tálentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele” (Mt 25:14-15).

Ez a messze országba utazó ember a mennybe távozó Krisztust jelképezi. Ennek az embernek a „szolgái” Krisztus követői, akiket áron vett meg (1Kor 6:20) „drága véren… a Krisztusén” (1Pt 1:19). Krisztus megváltotta őket a szolgálatra, hogy „ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki érettük meghalt, és feltámasztatott” (2Kor 5:15).

Krisztus javakat adott minden szolgájának, mindenkinek a képességéhez mérten, „kinek-kinek a maga dolgát megszabván” (Mk 13:34). Ezek a javak – az egyéb ajándékokkal és képességekkel együtt (lásd e könyv 20. fejezetét) – a Lélek különleges ajándékait ábrázolják.[1]

Krisztus pünkösdkor ezeket a lelki ajándékokat bizonyos értelemben az egyházának adta. „Fölmenvén a magasságba – mondj a Pál -, adott ajándékokat az embereknek”. „Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint” (Ef 4:8, 7). Ezeket az ajándékokat a Szentlélek osztogatja, „mindenkinek külön, amint akarja” (1Kor 12:11), hogy képessé tegyék az egyházat kijelölt feladata elvégzésére.

A LELKI AJÁNDÉKOK RENDELTETÉSE

A Szentlélek különleges képességet ad egy-egy gyülekezeti tagnak, hogy segítse az egyházat mennyei küldetése teljesítésében.

Összhang az egyházon belül. A korinthusi gyülekezetben egyetlen lelki ajándék sem hiányzott (1Kor 1:4, 7). Sajnos, azonban a tagok, mint a gyerekek, azon vitatkoztak, hogy melyik ajándékok a legfontosabbak.

Pál a gyülekezet széthúzása miatti aggodalmában írt a korinthusiaknak ezeknek az ajándékoknak a valódi jellegéről, és arról, hogy azok miként teljesítik feladatukat. A lelki ajándékok – magyarázta – kegyelmi ajándékok. Ugyanaz a Lélek adja azokat az „ajándékokat”, amelyekben „különbség van”; és a szolgálatokban és cselekedetekben, amelyekhez ezek az ajándékok vezetnek, szintén „különbség van”. De Pál hangsúlyozza, hogy „ugyanaz az Isten… cselekszi mindezt mindenkiben” (1Kor 12:4-6).

A Lélek ajándékokat oszt minden hívőnek – a gyülekezet épülésére, illetve építésére. Az Úr művének szükségletei határozzák meg, milyen ajándékokat oszt a Lélek, és kinek. Nem mindenki kapja ugyanazokat az ajándékokat. Pál azt mondja, hogy a Lélek az egyiknek bölcsességet ad, a másiknak tudományt, az egyiknek hitet, a másiknak csodatevést, az egyiknek prófétálást, a másiknak a lelkek megítélését, az egyiknek nyelveket, a másiknak nyelvek magyarázását. „De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, amint akarja..” (11. v.) Istennek jár köszönet annak az ajándéknak a működéséért, amelyet az egyház kapott, nem pedig annak az embernek, aki azt az ajándékot felhasználja. És mivel Isten az egyháznak, és nem az egyes embereknek adja az ajándékokat, a megajándékozottak ne tekintsék az ajándékokat magántulajdonuknak.

Mivel a Lélek úgy osztogatja az ajándékokat, amint jónak látja, egy ajándékot sem szabad lebecsülni vagy lekicsinyelni. Az egyház egyetlen tagjának sincs joga büszkélkedni megbízatásával vagy feladatával, és senki se érezze magát alsóbbrendűnek, mert szerényebb feladatot kapott.

1. Az ajándékok működésének mintája. Pál az emberi test működésével szemlélteti a különböző ajándékok összhangját. A testnek sok része van, és mindegyik a maga módján járul hozzá a működéséhez. „Isten elhelyezte a tagokat a testben, egyenként mindeniket, amint akarta.” (18. v.)

A test egyik része sem mondhatja a másiknak: „Nincs rád szükségem!” Minden tag függő viszonyban van egymással, „és amelyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk, és amelyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek; amelyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségük. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalóknak nagyobb tisztességet adván” (21-24. v.).

Bármelyik szerv hibás működése kihat az egész testre. Ha a testnek nem lenne agya, a gyomor nem működne; és ha nem volna gyomra, hatástalanná válna az agy. Az egyház is ugyanígy szenved, ha bármely tag hiányzik, akármilyen jelentéktelen legyen is az.

Különleges védelmet igényelnek felépítésüknél fogva a test gyengébb szervei. Élhet az ember kéz vagy láb nélkül, de máj, szív vagy tüdő nélkül nem. Általában szabadon hagyjuk arcunkat és kezünket, de a test egyéb részeit ruhával borítjuk, erényességből vagy illendőségből. Egyáltalán nem becsülhetjük le a kisebb ajándékokat, inkább nagyobb gonddal kell bánnunk velük, mert a gyülekezet egészsége múlik rajtuk.

Isten azért adott lelki ajándékokat az egyháznak, hogy „ne legyen meghasonlás a testben”; hogy táplálja az összhang és az egymástól való függés szellemét; és hogy „ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok. És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind” (25-26. v.). Tehát amikor egy hívő szenved, az egész gyülekezetnek tudnia kell róla, és segítenie kell a szenvedés enyhítésében. A gyülekezet csak akkor lehet egészséges, ha ez a személy is meggyógyult.

Miután Pál beszélt minden egyes ajándék értékéről, felsorolt néhányat közülük: „Némelyeket rendelt Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatevő erőt, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit” (28. v.; vö. Ef 4:11). Mivel egy tag sem kapta meg az összes ajándékot, Pál mindenkit arra bátorított, hogy törekedjen „a nagyobb kegyelmi ajándékokra” (31. v. új prot. ford.), amelyek a leghasznosabbak az egyháznak.[2]

2. A szükséges kiterjedés. A Szentlélek ajándékai azonban önmagukban nem elegendők. Van egy „kiváltképpen való út”

(31. v.). Míg Krisztus visszajövetelekor a Lélek ajándékai megszűnnek, a Lélek gyümölcse örökkévaló; magában hordja a szeretet örök hatalmát, és amit a szeretet eredményez – a békességet, jóságot és igazságot (lásd Gal 5:22-23; Ef 5:9). Míg a prófétaság, a nyelvek ajándéka és a tudomány eltűnik, a hit, a remény és a szeretet megmarad. „Ezek között pedig legnagyobb a szeretet.” (1Kor 13:13)[3]

Az a szeretet, amelyet Isten ad (görögül agapé), önfeláldozó és adakozó szeretet (1 Kor 13:4-8). Ez „a magasabb rendű szeretet felismeri a szeretett személy vagy tárgy értékét; ez a szeretet elvekre, nem érzésekre épül; ez a szeretet a szeretet tárgyának nagyszerű tulajdonságai iránti tiszteletből fakad”.[4]A szeretet nélküli ajándékok zűrzavart és pártoskodást okoznak az egyházban. Ezért a kiváltképpen való út a lelki ajándékokkal megáldottak számára van, hogy elnyerjék azt a teljesen önzetlen szeretetet is. „Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki ajándékokat.” (1Kor 14:1)

Éljünk Isten dicsőségére! Pál a rómaiakhoz írt levélben is beszélt a lelki ajándékokról. Minden hívőt arra szólított fel, hogy Isten dicsőségére éljen (Róm 11:36-12:2), és ismét a test tagjaival szemléltette azt a különbözőség ellenére meglevő egységet, amely az egyházhoz csatlakozó hívőket jellemzi (3-6. vers).

Legyenek a hívők alázatosak, tudva azt, hogy mind a hit, mind a lelki ajándékok forrása Isten kegyelme. Minél több ajándékot kap egy hívő, és minél nagyobb a lelki befolyása, annál jobban kell támaszkodnia Istenre.

Pál ebben a fejezetben a következő ajándékokat sorolta fel: írásmagyarázás (ihletett kijelentés, kinyilatkoztatás; új protestáns fordításban: prófétálás); szolgálat, tanítás, intés (bátorítás); adakozás (szétosztás); vezetés és könyörület (szánalom). Ahogy 1Kor 12-ben, itt is a kereszténység legfontosabb elvéve -, a szeretettel (9. v.) zárta fejtegetését.

Péter a lelki ajándékok témáját azzal a háttérrel magyarázta, hogy „a vége pedig mindennek közel van” (1Pt 4:7). Az idő sürgőssége azt diktálja, hogy a hívők használják az ajándékokat. „Ki-ki amint kegyelmi ajándékot kapott – mondta -, úgy sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai” (10. v.). Pálhoz hasonlóan, Péter is azt tanította, hogy ezeknek az ajándékoknak nem öndicsőítés a céljuk, hanem, hogy „mindenben Isten dicsőíttessék” (11. v.). Ő is a szeretettel társította ezeket az ajándékokat (8. v.).

Az egyház növekedése. Pál a lelki ajándékok harmadik és egyben utolsó tárgyalásakor arra buzdította a hívőket, hogy „járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, amellyel elhívattatok, teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben, igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében” (Ef 4:1-3).

A lelki ajándékok is elősegítik az egységet, ami a gyülekezet növekedését eredményezi. Minden hívő a „Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint” kapott kegyelmet (7. v.).

Krisztus „adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul”. Ezeket az ajándékokat Krisztus „a szentek tökéletesbítése céljából, szolgálat munkájára, Krisztus testének építésére” adta. „Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére.” (11-13. v.) Akik lelki ajándékokat kapnak, azoknak az a feladatuk, hogy elsősorban a hívőknek szolgáljanak, és képezzék ki őket az ajándékaik szerinti szolgálatra.

Ezek a szolgálatok lelkileg megszilárdítják a gyülekezetet, és védetté teszik a ha-mis tanításokkal szemben, annyira, hogy a hívők nem lesznek többé „gyermekek, akiket ide s tova hány a hab, és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által; hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk abban, aki a fej, a Krisztusban” (14-15. v.).

Végül, a lelki ajándékok Krisztusban egységet teremtenek az egyházban, és elősegítik a fejlődést. „Akiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsával, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére, szeretetben.” (16. v.) Ahhoz, hogy az egyház úgy növekedjék, ahogy Isten akarja, minden tagnak használnia kell a tőle kapott kegyelmi ajándékokat.

Ennek eredményeképpen az egyház két irányban növekszik: a tagok létszámában és az egyes tagok lelki ajándékaiban. Ebben is szerepet játszik a szeretet, mert az egyház csak akkor épül és növekszik, ha ezeket az ajándékokat szeretettel használja.

A LELKI AJÁNDÉKOK JELENTŐSÉGE

Közös szolgálat. A Szentírás nem támasztja alá azt a véleményt, hogy a papságnak kell szolgálnia, a tagság pedig tétlenül üljön, és arra várjon, hogy táplálják. Lelkészekből és tagokból tevődik össze az egyház, „Isten népe” (1Pt 2:9). Közösen felelősek az egyház jólétéért és eredményességéért. Együtt kell dolgozniuk, mindenkinek a maga Krisztus adta ajándékai szerint. A különböző ajándékok különböző feladatok és szolgálatok teljesítését eredményezik. Mindnyájan együttesen végzik a bizonyságtevést, hogy kiterjesszék Isten országát, és felkészítsék a világot a Megváltóval való találkozásra (Mt 28:18-20; Jel 14:6-12).

A papság szerepe. A lelki ajándékokról szóló tanítás felelőssé teszi a lelkészt a gyülekezet kiképzéséért. Isten apostoloknak, prófétáknak, evangélistáknak, lelkipásztoroknak és tanítóknak hívott el embereket, hogy felkészítsék népét a szolgálatra. „A lelkészek ne végezzék azt a munkát, ami a gyülekezet feladata. Ha ezt teszik, túlterhelik magukat, és meggátolnak másokat feladatuk végzésében. Tanítsák meg a lelkészek a tagokat, hogyan dolgozzanak a gyülekezetben és a társadalomban.”[5]

Az a lelkész, aki nem kapta meg a tanítás ajándékát, ne pásztorként, hanem Isten művének más területén szolgáljon.[6] Isten terve akkor valósul meg az egyházban, ha lelkészei készek és képesek a tagokat megtanítani arra, hogyan használják Isten adta ajándékaikat.

Az ajándékok és a misszió. Isten a lelki ajándékokat az egész egyház javára adta, nemcsak azok számára, akik a lelki ajándékokat kapják. És ahogy a megajándékozott nem a maga számára kapja az ajándékot, az egyház sem a maga számára kapja az ajándékok összességét. Isten azért áldja meg az egyházat ajándékokkal, hogy felkészítse küldetése elvégzésére, a világ evangélizálására.

A lelki ajándékok nem a jól végzett munka jutalmai, hanem Isten eszközei a munka jó végzéséhez. A Lélek rendszerint az egyén természetes képességeivel összeegyeztethető lelki ajándékokat ad, bár a természetes adottságok önmagukban nem lelki ajándékok. Csak az újjászületett embert tudja a Lélek megeleveníteni. Újjá kell születnünk ahhoz, hogy lelki ajándékokat kaphassunk.

Az egység a különbözőségben, nem egyformaság. Egyes keresztények a többi hívőt magukhoz hasonlóvá akarják tenni. Ez az emberi elgondolás nem Istené. Az ajándékok kiegészítő jellegét mutatja az a tény, hogy a gyülekezet a lelki ajándékok különbözősége ellenére is megőrzi egységes voltát. Azt jelzi, hogy Isten egyházának fejlődése minden egyes tagon múlik. Isten azt akarja, hogy az egyházon belül minden ajándék, szolgálat és tevékenység egyesüljön azon az alapon, amelyet az egyház a történelme során lefektetett. Jézus Krisztusban, a fő szegletkőben „az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szenttemplommá az Úrban” (Ef 2:21).

Bizonyságtevés – az ajándékok rendeltetése. A hívők különböző ajándékokat kapnak, jelezve azt, hogy mindenkinek egyénre szabott szolgálata van. De minden hívőnek tudnia kell, hogyan tegyen hitéről bizonyságot, hogyan mondja el, mit hisz, és hogy Isten mit tett az ő életében. Minden egyes ajándékot, bármi legyen is az, Isten abból a célból ad, hogy birtokosát képessé tegye a bizonyságtevésre.

A lelki ajándékok felhasználásának elmulasztása. Azoknak a hívőknek, akik nem hajlandók használni lelki ajándékaikat, nemcsak azt kell meglátniuk, hogy ajándékaik elsorvadnak, hanem azt is, hogy örök életüket kockáztatják. Jézus aggódó szeretettel és komolyan figyelmeztet, hogy az a szolga, aki nem használja tálentumát, semmivel sem jobb, mint „a gonosz és rest szolga”, aki eljátszotta örök érvényű jutalmát (Mt 25:26-30).[7] A hűtlen szolga önként megvallotta, hogy mulasztása szándékos és előre megfontolt volt. Ezért viselnie kellett mulasztásáért a felelősséget. „Az ítélet végső nagy napján a nagy Bíró a gonosztevők közé sorolja azokat, akik kitérve az alkalmak elől, csak sodródtak, és lerázták magukról a felelősséget.”[8]

A LELKI AJÁNDÉKOK FELISMERÉSE

Azoknak a tagoknak, akik eredményesen akarnak a gyülekezet missziójába bekapcsolódni, ismerniük kell ajándékaikat. Az ajándék olyan, mint az iránytű, amely birtokosát a szolgálat és a teljes élet öröme felé irányítja (Jn 10:10). Amilyen mértékben „nem akarjuk (vagy elmulasztjuk) felismerni, fejleszteni és használni képességeinket, a gyülekezet annyival szegényebb, mint amilyen lehetne. Kevesebb, mint amilyennek Isten tervezte.”[9]

Lelki ajándékaink felismerésének folyamata[10] az alábbiak szerint jellemezhető:

Lelki felkészülés. Az apostolok buzgón imádkoztak azért, hogy olyan szavakat mondjanak, amelyek a bűnösöket Krisztushoz vezetik. Félretették nézeteltéréseiket és az elsőbbség utáni vágyat, ami előzőleg elválasztotta őket egymástól. Bűneik megvallása és a bűnbánat Krisztussal szoros közösségbe vonta őket. Azoknak is, akik ma fogadják el Krisztust, így kell felkészülniük a Szentlélek keresztségére.

A Lélek keresztsége nem egyszeri esemény; naponta megtapasztalhatjuk.[11] Könyörögnünk kell az Úrhoz ezért a keresztségért, mert ez ad erőt az egyháznak a bizonyságtevéshez és az evangélium hirdetéséhez. Ehhez az szükséges, hogy állandóan alárendeljük az életünket Istennek, teljesen Krisztusban maradjunk, és bölcsességet kérjünk tőle képességeink felismeréséhez (Jak 1:5).

A Szentírás tanulmányozása. Ha imádkozva tanulmányozzuk azt, amit az Újtestamentum a lelki ajándékokról tanít, akkor a Szentlélek megmutatja, milyen szolgálatot szánt nekünk. Fontos hinnünk, hogy Isten legalább egy képességet adott nekünk, amit az Ő szolgálatában kell használnunk.

Készség a Gondviselés vezetésének elfogadására. Nem nekünk kell használnunk a Lelket, hanem Ő használ bennünket, mert Isten az, aki népében „ébreszti… az akarást és a cselekvést is, az ő tetszésének megfelelően” (Fil 2:13 – új prot. ford.). Kiváltságunk, hogy a szolgálatnak abban az ágában dolgozhatunk, amelyet a gondviselő Isten megmutat. Alkalmat kell adnunk Istennek arra, hogy másokon keresztül vegye igénybe a segítségünket. Készen kell állnunk arra, hogy a gyülekezetben jelentkező szükségletek szerint cselekedjünk. Ne féljünk megpróbálni új dolgokat, és nyugodtan tájékoztathatjuk a segítségünket igénylőket tálentumainkról és tapasztalatainkról.

Minősítés az egyház részéről. Mivel Isten ezeket az ajándékokat egyháza építésére adja, ezért ajándékaink minősítése végső soron Krisztus testének feladata, és nem a saját érzéseinké. Az ember sokszor nehezebben ismeri fel a saját képességeit, mint másokét. Nemcsak meg kell hallgatnunk, amit mások mondanak a képességeinkről, hanem az is fontos, hogy felismerjük és elismerjük azokat a képességeket, amelyeket Isten másoknak adott.

Nincs annál lelkesítőbb és boldogítóbb tudat, mint az, hogy a Gondviselés által nekünk szánt helyet vagy szolgálatot betölthetjük. Mennyi áldásban van részünk, ha Isten szolgálatában használjuk azt a képességet, amit Krisztus a Szentlélek által adott nekünk! Krisztus nagyon szeretne kegyelmi ajándékaiban részesíteni bennünket. Fogadjuk el hívását ma, és lássuk meg, mit tehetnek ajándékai a Lélekkel betöltött életben!

Lábjegyzet

1.Lásd például White: Krisztus példázatai, 224-225. oldal. Nem mindig tudunk könnyen különbséget tenni a természetfölötti, az öröklött és a szerzett képességek között. Sokszor úgy tűnik, hogy a Lélek által vezetett emberekben ezek a képességek egybeolvadnak.
2.Lásd Richard Hammill: „Spiritual Gifts in the Church Today”, Ministry, 1982. július, 15-16. oldal
3.A szeretet a legtágabb értelemben Isten ajándéka, mert minden jó ajándék tőle jön (Jn 1:17). A szeretet a Lélek gyümölcse (Gal 5:22), de nem olyan értelemben lelki ajándék, hogy a Szentlélek csak egyes hívőknek adja, és nem valamennyiünknek. Mindenkinek szól az, hogy „igyekezzetek a szeretetre” (1Kor 14:1, új prot. ford.).
4.SDA Bible Commentary, jav. kiad., 6/778. oldal
5.White, „Appeals for Our Mission” in Historical Sketches of the Foreign Missions of the Seventh-day Adventists (Basel, Switzerland: Imprimeria Polyglotte, 1886), 291. oldal. Vö. Rex D. Edwards, A New Frontier – Every Believer a Minister [Mountain View, CA; Pacific Press, 1979], 58-73. oldal).
6.Vö. J. David Newman, „Seminar in Spiritual Gifts”, kiadatlan kézirat, 3. oldal
7.Ennek az állapotnak a komolyságáról lásd White, „Home Discipline”, Review and Herald, 1882. június 13. [1] oldal
8.Bible Commentary, jav. kiad., 5/511. oldal
9.Don Jacobsen, „What Spiritual Gifts Mean to Me”, Adventist Review, 1986. december 25., 12. oldal
10.Lásd Roy C. Naden,Discovering Your Spiritual Gifts (Berrien Springs, MI; Institute of Church Ministry, 1982); Mark A. Finley, The Way to Adventist Church Growth (Siloam Springs, AR; Concerned Communications, 1982); C. Peter Wagner, Your Spiritual Gifts Can Help Your Church Grow (Glendale, CA; Regal Books, 1979)
11.White:Az apostolok története, 33-34. oldal; White, Counsels to Parents, Teachers and Students (Mountain View, CA; Pacific Press, 1943), 131. oldal