Az egyház egy test sok taggal, kihívva minden nemzetből, ágazatból, nyelvből és népből. Krisztusban új teremtés vagyunk. Az egyházat nem oszthatja meg faji, kulturális, műveltségbeli és nemzetiségi, valamint alacsony és magasabb rendű, szegény és gazdag, férfi és nő szerinti megkülönböztetés. Krisztusban mindannyian egyenlők vagyunk, akiket Vele és egymással egy Lélek tart közösségben. Azért vagyunk, hogy részrehajlás és fenntartás nélkül szolgáljunk és szolgáljanak nekünk. A Szentíráson keresztül – amelyben Jézus Krisztus önmagát nyilatkoztatta ki – mindannyian ugyanannak a hitnek és reménységnek vagyunk részesei, és ezt bizonyságul hirdetjük mindeneknek. Ennek az egységnek a forrása a Szentháromság egylényegűségében van, aki gyermekének fogadott minket.
(Róm 12:4-5; 1Kor 12:12-14; Mt 28:19-20; Zsolt 133:1; 2Kor 5:16-17; ApCsel 17:26-27; Gal 3:27-29; Kol 3:10-15; Ef 4:14-16; 4:1-6; Jn 17:20-23)
Jézus már befejezte munkáját a Földön (Jn 17:4), de még a halála előtti estén is aggódott tanítványai állapota miatt.
Irigységük miatt azon vitatkoztak, hogy ki a nagyobb, és ki nyeri el majd Krisztus országában a legmagasabb rangot. Úgy tűnt, süket fülekre talált Jézus magyarázata arról, hogy országának alkotóeleme az alázatosság, és igazi követői szolgálnak, készségesen áldozatot hoznak, köszönetet sem várva érte (Lk 17:10). Még az Ő példája is hiábavalónak tűnt, amikor lehajolt, hogy megmossa a lábukat, azt téve, amit az ezzel járó következtetés miatt egyikőjük sem vállalt (lásd e könyv 15. fejezetét).
Jézus a szeretet. Sugárzó könyörületessége hatására követte a tömeg. Tanítványai, akik nem értették meg önzetlen szeretetét, erős előítélettel viseltettek a nem zsidó származásúakkal, a nőkkel, a „bűnösökkel” és a szegényekkel szemben. Ez volt az oka, hogy nem látták meg, Krisztus még e megvetetteket is mélységes szeretettel vette körül. Amikor a tanítványok egy rossz hírű samaritánus asszonnyal beszélgetve találták a Mestert, nem tudták még, hogy az aratásra érett mező, amely mindenféle gabonát magában foglal, kész a betakarításra.
De Krisztust nem tántoríthatta el sem a hagyomány, sem a közfelfogás, sőt még a családi befolyás sem. Elfojthatatlan szeretete elért a megtört emberiségig, és gyógyítólag hatott. Az igazi tanítványság bizonyítéka ez a szeretet lenne, amely megkülönböztetné őket a nemtörődöm néptől? A tanítványoknak is úgy kell szeretni, mint ahogy Ő szeretett. A világ így mindig felismerheti a keresztényeket, nem a szavaik alapján, hanem azért, mert Krisztus szeretete mutatkozik meg bennük (vö. Jn 13:34-35).
Még a Gecsemánékertben is egyházának egysége – azoké, akik „a világból” jöttek (Jn 17:6) – foglalkoztatta legjobban Krisztust. Azért fohászkodott Atyjához, hogy olyan egység legyen az egyházban, mint amely az Istenséget köti össze. Kérlek, add, „hogy mindnyájan egyek legyenek; amint te énbennem, Atyám, és én tebenned, hogy ők is egyek legyenek mibennünk; hogy elhiggye a világ, te küldtél engem” (Jn 17:21).
Ez az egység az egyház leghatásosabb eszköze a bizonyságtételben, mert Krisztusnak az emberiség iránti önzetlen szeretetét bizonyítja. „Én őbennük, és te énbennem; hogy tökéletesen eggyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, amiként engem szerettél.” (Jn 17:23)
A BIBLIAI EGYSÉG ÉS AZ EGYHÁZ
Milyen egységre gondolt Krisztus a mai látható egyházzal kapcsolatban? Hogyan lehetséges ez a szeretet és egység? Mi az alapja? Melyek az összetevői? Egyformaságot követel, vagy teret enged a különbözőségnek? Hogyan működik az egység?
A Lélek egysége. A Szentlélek az egyház egységét hajtó erő. A hívők Őáltala jutnak az egyházba. „Egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg.” (1Kor 12:13) E megkeresztelt tagok között olyan egységnek kell lenni, amiről Pál így ír: „a Lélek egysége” (Ef 4:3).
Az apostol felsorolta a Lélek egységének összetevőit. „Egy a test, és egy a Lélek, amiképpen elhívatásotoknak egy reménységében is hívattatok el; egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség; egy az Isten, és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van, és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.” (Ef 4:4-6) Az egy szó hétszeres megismétlése kiemeli a teljes egységet, amit Pál a lelki szemeivel látott.
A Szentlélek minden népből és fajból hívja az embereket, és megkereszteli őket egy testté, Krisztus testévé, egyházává. Amint növekednek Krisztusban, a kulturális különbségek már nem osztják meg őket. A Szentlélek ledönti az előkelők és alacsony sorsúak, szegények és gazdagok, férfiak és nők közötti gátakat. Tiszteletben tartják egymást, mivel tudják, hogy Isten szemében egyenlők.
Ez az egység testületi szinten is hat. Azt jelenti, hogy a helyi gyülekezetek mindenütt egyenlők, még akkor is, ha egyesek más országokból pénzt, illetve misszionáriusokat kapnak. Az ilyen lelki egység nem ismeri a rangsort. A belföldiek és a misszionáriusok egyenlők Isten előtt.
Az egységes egyháznak egy a reménysége, az üdvösség „boldog reménysége”, ami „a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenésekor” válik valóra (Tit 2:13). Ez a reménység békesség és öröm forrása, és erőteljesen ösztönöz az egységes bizonyságtételre (Mt 24:14). Átalakuláshoz vezet, mert „akiben megvan ez a reménység Őiránta, az mind megtisztítja ő magát, amiképpen Ő is tiszta” (1Jn 3:3).
A hívők a közös hit – a Jézus Krisztus engesztelő áldozatába vetett hit – által válnak a test tagjaivá. A Krisztus halálát és feltámadását jelképező keresztség (Róm 6:3-6) tökéletesen kifejezi ezt a hitet, amely a Krisztus testével való egységről tesz bizonyságot.
Végül, a Szentírás azt tanítja, hogy egy a Lélek, egy az Úr, és egy az Atya Isten. Az egyház egységének minden oldala a Szentháromság Isten egységének alapján áll. „A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek. A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr. És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben.” (1Kor 12:4-6)
Az egység mértéke. A hívők gondolkodásában és ítéletében is egység tapasztalható. Figyeljük meg a következő intéseket: „A békességes tűrésnek és vigasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az Istent és a mi Urunk, Jézus Krisztusnak Atyját” (Róm 15:5-6). „Kérlek azonban titeket, atyámfiai, a mi Urunk, Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképpen szóljatok, és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.” (1Kor 1:10) „Vigasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen véletek.” (2Kor 13:11)
Isten egyházában tehát egységnek kellene megmutatkoznia, úgy érzésben, mint gondolatban, illetve cselekedetben. Azt jelenti ez, hogy a tagoknak egyformán kell érezni, gondolkodni és cselekedni? Vajon a bibliai egység egyformaságot jelent?
Egység a különbözőségben. A bibliai egység nem jelent egyformaságot. Az emberi test bibliai hasonlata mutatja, hogy az egyház egysége a különbözőségben valósul meg.
A testnek sok szerve van, amely mind hozzájárul a test legkedvezőbb működéséhez. Mindegyik alapvetően fontos, mégis eltérő feladatot lát el, egyik sem haszontalan.
Ugyanez az elv igaz az egyházban is. Az Úr az ajándékait adja „mindenkinek külön, amint akarja” (1Kor 12:11), egészséges változatosságot teremtve, ami a gyülekezet javára szolgál. Nem gondolkodik minden tag egyformán, és nem is képesek mindannyian ugyanazt a munkát elvégezni, ám mindannyian ugyanannak a Léleknek az irányítása alatt dolgoznak; Istentől kapott képességeikkel építik az egyházat.
Minden ajándék hasznosítására szükség van ahhoz, hogy az egyház el tudja végezni küldetését. Együttesen képeznek teljes körű evangélizációs erőt. Az egyház sikere nem attól függ, hogy minden tagja egyforma, és mindenki ugyanazt teszi; hanem attól, hogy az összes tag végzi Istentől kapott feladatát.
A szőlőtő és a szőlővesszők természeti képe szemlélteti a különbözőség egységét. Jézus a szőlőtő hasonlatával a hívő vele való egységét akarta bemutatni (Jn 15:1-6). Az ágak, a hívők az igazi szőlőtőből, Krisztusból ágaznak el. Minden keresztény, mint minden ág és levél, különbözik a többitől, mégis egységben vannak, hiszen ugyanazt a táplálékot kapják ugyanabból a forrásból, a szőlőtőből. A szőlővesszők külön maradnak, és nem olvadnak eggyé, mégis, minden tag közösségben van egymással, ha ugyanabból a tőből ered. Mind egy forrásból kapják a táplálékot, ugyanazokat az életadó tulajdonságokat szívják magukba.
A keresztényi egység tehát azon múlik, hogy a tagok be legyenek oltva Krisztusba. Tőle jön az erő, ami felélénkíti a keresztényi életet. Tőle származik az egyház feladatának ellátásához szükséges képesség és erő. Minden keresztény ízlését, szokását és életmódját alakítja, ha hozzá kapcsolódik. Általa kötődnek a tagok egymáshoz, közös küldetésben fognak össze. Ha a tagok benne maradnak, száműzik az önzést, így megszilárdul a keresztényi egység, ami képessé teszi őket arra, hogy végrehajtsák küldetésüket.
Különböző vérmérsékletű emberekből áll ugyan az egyház, de mind egy Fő irányítása alatt dolgoznak. Sokféle ajándék van, de egy a Lélek. Noha az ajándékok eltérnek egymástól, a cselekedetek összhangot mutatnak. „Ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben.” (1Kor 12:6)
A hit egysége. Az ajándékok különbözősége azonban nem jelent hitbeli eltérést. Az utolsó időben Isten egyházát olyan emberek alkotják, akik az örökkévaló evangélium talaján állnak, életükre az jellemző, hogy megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét (Jel 14:12). Együtt hirdetik a világnak Isten üdvösségre hívó üzenetét.
MENNYIRE FONTOS AZ EGYHÁZ EGYSÉGE?
Az egység nélkülözhetetlen az egyházban. Enélkül az egyház nem tudja elvégezni szent küldetését.
Az egység teszi az egyház fáradozásait eredményessé. A megoszlástól és küzdelmektől zaklatott világban a különböző egyéniségű, vérmérsékletű és beállítottságú gyülekezeti tagok szeretete és egysége minden másnál nagyobb erővel tesz bizonyságot az egyház üzenetéről. Ez az egység megdönthetetlen bizonyítékot szolgáltat arra, hogy kapcsolatban állnak a Mennyel, és valóban Krisztus tanítványai (Jn 13:35). Isten Igéjének hatalmát bizonyítja.
A magukat kereszténynek vallók közötti küzdelem a nem hívőkben ellenszenvet vált ki, és talán ez a legnagyobb akadály, ami meggátolja a keresztény hit elfogadását. A hívők igazi egysége azonban ellenkező irányba hat. Krisztus azt mondta, a világ számára ez az egyik fő bizonyítéka annak,hogy Ő a Megváltójuk (Jn 17:23).
Az egység Isten országának valóságára mutat. Az igazán egységes egyház a Földön azt mutatja, hogy tagjai komolyan készülnek a mennyei közös életre. A földi egység bizonyítja Isten örök országának valóságát. A Szentírás szavai teljesednek be azok életében, akik így élnek. „Mily jó, és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!” (Zsolt 133:1)
Az egység mutatja igazán az egyház erejét. Az egység erőssé tesz, a megoszlás gyengít. Az egyház akkor igazán virágzó és erős, amikor tagjai egyek Krisztussal és egymással, összhangban dolgoznak a világ megmentéséért. Akkor, és csakis akkor „Isten munkatársai” a szó legteljesebb értelmében (1Kor 3:9).
A keresztényi egység kihívás az egyre inkább megosztott, a szeretet nélküli önzés által felszabdalt világnak. Az egységes egyház jelent megoldást a kultúrák, fajok, nemek és nemzetiségek szerint megosztott társadalomnak. Az egységes egyház ellenáll a sátáni támadásoknak. A sötétség erői valóban tehetetlenek az egyházzal szemben, ha tagjai úgy szeretik egymást, amint Krisztus szereti őket.
Az egységes egyház pozitív, csodálatos hatását a zenekar előadásához lehetne hasonlítani. Mielőtt fellép a karmester, a zenészek hangolják hangszereiket, teljes a hangzavar. Amikor megjelenik a karmester, elcsendesül a zűrzavaros zaj, és minden szem rá figyel. A zenekar minden tagja egyenes tartással ül, felkészült a karmester irányítása alatti előadásra. A vezénylést követve, a zenészek összhangban gyönyörű muzsikát szólaltatnak meg.
„Krisztus testének egysége azt jelenti, hogy életem hangszerét az elhívottak hatalmas zenekarával egyesítem, Isten – a Karmester – pálcájára figyelve. Az a kiváltságunk, hogy a karmester intésére előadhatjuk Isten szeretetének szimfóniáját az emberiségnek.”[1]
AZ EGYSÉG MEGVALÓSÍTÁSA
Az Istenségnek és a hívőknek is közre kell működni, hogy egység legyen az egyházban. Mi az egység forrása, és el lehet-e érni? Mi a hívők szerepe?
Az egység forrása. A Szentírásból kitűnik, az egység (1) az Atya megtartó erejéből (Jn 17:11), (2) az Atya dicsőségéből, amit Krisztus követőinek adott (Jn 17:22) és (3) Krisztusnak a hívőben lakozásából származik (Jn 17:23). Krisztus testében a Szentlélek, „Krisztus Lelke” az az összetartó erő, amely jelenlétével egységbe fog minden részt.
A kerékagy és a küllők hasonlatával élve, minél közelebb érnek a gyülekezeti tagok (a küllők) Krisztushoz (a kerékagyhoz), annál közelebb lesznek egymáshoz. „Az igazi egység titka mind az egyházban, mind a családban nem a bánásmódban, az irányításban, és nem is a nehézségek leküzdésére tett emberfeletti erőfeszítésben rejlik – noha ennek nagy részét valóban meg kell tenni -, hanem a Krisztussal való egységben.”[2]
A Szentlélek egyesítő szerepe. A Szentlélek, mint „Krisztus Lelke” vagy „az igazság Lelke”, egységbe forraszt.
1. Összpontosítás az egységre. Amint a Szentlélek a hívőkbe költözik, eléri, hogy felül tudjanak emelkedni azokon az emberi előítéleteken, amelyek alapja a műveltségi, faji, nemi, színbeli, nemzetiségi és hivatalbeli különbözőség (lásd Gal 3:26-28). Ezt úgy éri el, hogy általa Krisztus költözik az emberek szívébe. Akikben Jézus él, azok rá összpontosítják figyelmüket, és nem önmagukra. A Krisztussal való egység hozza létre az egymással való egységet, ami a Lélek gyümölcse. A lehető legkevésbé figyelnek az eltérésekre, és összefognak a missziómunkában, Jézus nevének dicsőségére.
2. A lelki ajándékok szerepe az egységre jutásban. Mennyire tekinthetjük elérhető célnak az egyház egységét? Amikor Krisztus elkezdte közbenjárói munkáját a Mennyben, Atyja oldalán, bizonyossá tette, hogy népének egységre jutása nem áltatás. A Szentlélek által olyan ajándékokat adott, amelyeknek célja a hitbeli egység létrehozása a hívők között.
Ezekről az ajándékokról szólva Pál elmondta, hogy Krisztus „adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul; a szentek tökéletesbítése céljából, szolgálat munkájára, Krisztus testének építésére; míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére” (Ef 4:11-13).
Isten azt tervezte, hogy ezekkel az egyéni ajándékokkal „a lélek egységét” a hit egységévé fejleszti (Ef 4:3, 13), a hívők érettek és szilárdak lesznek általuk, „hogy többé ne legyünk gyermekek, akiket ide s tova hány a hab, és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által” (Ef 4:14; lásd még e könyv 16. fejezetét).
A hívők a kapott ajándékok által szeretettel mondják az igazságot, és felnőnek Krisztusban, aki az egyház Feje. Így alakul ki a szeretet erőteljes egysége. Krisztusban – mondja Pál – „az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az Ő segedelmének minden kapcsával, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére, szeretetben” (Ef 4:16).
3. Az egység alapja. A Szentlélek, mint „az igazságnak Lelke” (Jn 15:26), azon munkálkodik, hogy teljesítse Krisztus ígéretét. Feladata a hívőket minden igazságra elvezetni (Jn 16:13). Világos tehát, hogy a Krisztus-központú igazság az egység alapja.
A Lélek küldetése elvezetni a hívőket Jézus igazságára. Az ilyen bibliatanulmányozás egységre vezet. A tanulás azonban még nem elegendő az igazi egységhez. Igazi egységbe csak a jézusi igazság hite, megélése és hirdetése forraszt. A közösség, a lelki ajándékok és a szeretet mind igen fontos, ám ezek teljessége csak azáltal érkezik el, aki ezt mondta: „Én vagyok az út, az igazság és az élet” (Jn 14:6). Krisztus így imádkozott: „Szenteld meg őket a te igazságoddal; a te Igéd igazság” (Jn 17:17). Az egység feltétele tehát, hogy a hívők úgy fogadják be a világosságot, ahogyan az az Igéből ragyog.
Ha a jézusi igazság lakozik a szívben, finomítja, nemesíti és megtisztítja az életet, eloszlat minden előítéletet, megszüntet minden súrlódást.
Krisztus új parancsolata. Isten az egyházat is, mint az embert, saját képére formálta. A Szentháromság tagjai szeretik egymást, ezért az egyház tagjai is szeretni fogják egymást. Krisztus megparancsolta a hívőknek, azzal mutassák be Isten iránti szeretetüket, hogy úgy szeretik a többieket, mint önmagukat (Mt 22:39).
Jézus a Golgotán a végsőkig gyakorolta a szeretet elvét. Közvetlenül a halála előtt újból megerősítette szavát, amit korábban mondott, akkor, amikor új parancsolatot adott tanítványainak: „Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, amiképpen én szerettelek titeket” (Jn 15:12; vö. 13:34). Mintha ezt mondta volna nekik: „Arra kérlek benneteket, hogy ne kardoskodjatok a jogaitokért; ne követeljétek, hogy megkapjátok, ami nektek jár, ne pereskedjetek, ha nem lesz a tiétek, ami megilletne. Kérlek, mezítelenítsétek le hátatokat a korbácsütések előtt, fordítsátok oda a másik orcátokat is, viseljétek el, ha hamis vádakkal illetnek, gúnyolnak, kinevetnek, összezúznak, megtörnek titeket, a keresztre szegeznek, és eltemetnek, ha ez kell mások szeretetéhez, mert ez jelenti úgy szeretni a többieket, ahogy én szeretlek titeket.”
1. A lehetetlen lehetségessége. Hogyan szerethetnénk úgy, ahogyan Krisztus? Lehetetlen! Krisztus lehetetlent kér tőlünk, ám Ő valóra tudja váltani még a lehetetlent is. Megígérte: „És én, ha felemeltetem e Földről, mindeneket magamhoz vonzok” (Jn 12:32). Krisztus testének egysége hasonló a testet öltéshez, a hívők a testté lett Ige által egységbe kerülnek Istennel. Ezenkívül a hívők egysége kapcsolati is, mert mind a Szőlőtőből erednek. Végezetül az egység a keresztben gyökerezik; a Golgotán bizonyított szeretet virrad fel a hívőkben.
2. Egység a keresztnél. Az egyház egysége a keresztnél valósul meg, mégpedig csak akkor, ha felismerjük, hogy képtelenek vagyunk úgy szeretni, mint Jézus, és nem is szeretünk úgy, mint Ő; ha elismerjük, hogy szükségünk van állandó jelenlétére az életünkben, és elhisszük, amit mondott: „Nálam nélkül semmit sem cselekedhettek” (Jn 15:5). A keresztnél rádöbbenünk, hogy nemcsak értünk halt meg, hanem a Földön minden emberért. Ez azt jelenti, hogy szeret minden nemzetet, fajt, minden színű és rangú embert. Mindenkit egyformán szeret, bármennyire is különböznek egymástól. Ezért gyökerezik az egység Istenben. Az embert a szűk látókörűsége hajlamos elválasztani a felebarátjától. A kereszt áttör a vakságunkon, és Isten árcédulájával látja el az embereket, mutatva, egyikük sem értéktelen. Mindegyikre szükség van. Ha Krisztus szereti őket, nekünk is azt kell tennünk.
Amikor Krisztus megjövendölte, hogy keresztre feszítése mindenkit vonzani fog hozzá, ezen azt értette, hogy a legnagyobb szenvedést elviselő lénynek, azaz önmagának mágneses vonzereje egységet teremt a testében, az egyházban. Krisztus átkelt a Menny és közöttünk tátongó hatalmas szakadékon, így egészen jelentéktelenné válik az a pár lépés, amit meg kell tennünk az utca, illetve a város túlsó oldalára, hogy elérjünk egy testvért.
A Golgota ezt jelenti: „Egymás terhét hordozzátok” (Gal 6:2). Az emberiség minden terhét magára vette, ami kioltotta az életét, de így életet adhatott nekünk, és szabaddá tehetett, hogy egymást segítsük.
Az egységhez vezető lépések. Az egység nem jön létre magától. A hívőknek lépéseket kell tenni ennek érdekében.
1. Egység a családban. Az egyházi egység tekintetében a család ideális kiképzőhely (lásd e könyv 22. fejezetét). Ha bölcs bánásmódot, kedvességet, szelídséget, türelmet és szeretetet tanulunk otthon, ha a családunkban a kereszt foglalja el a központi helyet, akkor képesek leszünk a gyülekezetben megvalósítani ezeket az elveket.
2. Törekedjünk az egységre. Soha nem jutunk egységre, ha nem törekszünk lelkiismeretesen annak elérésére, és soha nem is állíthatjuk önelégülten, hogy már elértük volna. Naponta imádkoznunk kell az egységért, az egység lelkületét gondosan ápolva magunkban.
Fontos, hogy a különbségeket ne hangsúlyozzuk, inkább csökkentsük, és kerüljük a lényegtelen dolgok feletti vitatkozást. Ahelyett, hogy a megoszlást keltő dolgokra összpontosítanánk, beszéljünk arról a sok értékes igazságról, amiben egyetértünk. Beszéljünk az egységről, és fohászkodjunk azért, hogy Krisztus kérése valóra váljon. Így juthatunk el arra az egységre és összhangra, amit Isten látni szeretne közöttünk.
3. Működjünk együtt a közös cél érdekében. Az egyházban addig nem lesz egység, amíg minden tagja egy egységként nem kapcsolódik be Jézus Krisztus evangéliumának hirdetésébe. Az összhang elsajátítására a misszió ideális képzést jelent. Megtanítja a hívőket, hogy ők külön-külön Isten hatalmas családjának részei, és az egész test boldogsága az egyes hívők jólététől függ.
Szolgálata során Krisztus összekapcsolta a test és a lélek egészségének helyreállítását. Amikor tanítványait útnak indította, kihangsúlyozta, hogy hasonlóan cselekedjenek, prédikáljanak és gyógyítsanak (Lk 9:2; 10:9).
Krisztus egyházának tehát egyrészt folytatnia kell a prédikálást – az igeszolgálatot -, valamint az egészségügyi missziómunkát. Isten művének egyik ágát sem szabad egymástól függetlenül vagy kizárólagosan kezelni. Az emberekért végzett munkánkat jellemezze egyensúly, összhangban történő közös munkálkodás, mint ami Krisztus korában volt.
Az egyházi munka különböző részeit végzők szorosan működjenek együtt, ha erővel akarják hirdetni a világnak az evangélium hívását. Vannak, akik úgy érzik, hogy az egység az eredményesség érdekében összevonást jelent. A test hasonlata azonban arra utal, hogy minden szerv fontos, akár kicsi, akár nagy. Világszéles művével kapcsolatban Isten tervében az együttműködés, és nem a vetélkedés szerepel. Így Krisztus testének egysége az Úr önzetlen szeretetét szemlélteti, ami olyan fenségesen mutatkozott meg a kereszten.
4. Az átfogó távlat kialakítása. Az egyház nem mutat igazi egységet, ha nem építi tevékenyen Isten művét a világ minden részén. Az egyháznak minden tőle telhetőt meg kell tennie, hogy elkerülje a nemzetiségi, műveltségi vagy területi elszigetelődési politikát. A különböző nemzetiségű hívők keveredjenek egymással, és dolgozzanak együtt, hogy egységre jussanak ítéletben, szándékban és cselekedetben.
Gondot kell fordítani az egyházban arra, hogy ne pártoljanak külön nemzeti érdekeket, ami ártana az egységes, világszéles irányvonalnak. Az egyház vezetése úgy dolgozzon, hogy megőrizze az egyenlőséget és egységet, ügyelve, nehogy olyan tervek, illetve létesítmények fejlesztésébe kezdjenek egy területen, amelyeket csak a világ más részén épülő mű kárára lehetne pénzelni.
5. Kerüljük mindazt, ami megoszlást kelt. Megoszlást kelt az egyházban a hívők önzése, büszkesége, önteltsége, önelégültsége, a fennhéjázás, az előítélet, a bírálgatás, a megbélyegzés és a hibák keresgélése. E magatartásformák mögött gyakran a keresztény első szeretetének elvesztése húzódik meg. Egymás iránti szeretetünket megújíthatja, ha ismét feltekintünk a Golgotán Isten ajándékára, Krisztusra (1Jn 4:9-11). Isten kegyelme, amit a Szentlélek közvetít, el tudja nyomni szívünkben e dolgokat, amelyekből megoszlás fakad.
Amikor az egyik újszövetségi gyülekezetben széthúzás támadt, Pál azt tanácsolta nekik, hogy „Lélek szerint” járjanak (Gal 5:16). Szüntelen imában kérjük a Lélek vezetését, aki egységbe hoz. Ha Lélekben járunk, megteremnek bennünk a Lélek gyümölcsei – a szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség -, amelyek jó ellenszerei a megoszlásnak (Gal 5:22).
Jakab figyelmeztetett a megoszlás másik forrására is, amikor vagyonuk vagy helyzetük alapján döntjük el, hogyan bánunk az emberekkel. Erős kifejezéssel ítélte el az ilyen kivételezést. „Ha személyválogatók vagytok, vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói.” (Jak 2:9) Isten nem személyválogató (ApCsel 10:34), ezért nem szabad nagyobb hódolattal viseltetni egyes gyülekezeti tagok iránit tisztségük, vagyonuk vagy képességeik miatt. Tisztelhetjük őket, de nem szabad azt gondolnunk, hogy mennyei Atyánk szemében értékesebbek volnának Isten legegyszerűbb gyermekénél. Krisztus szavai helyreigazítják látásunkat. „Amennyiben megcselekedtétek eggyel emez én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.” (Mt 25:40) Krisztus a legkisebb és a legnagyobb áldásban részesült tagban is képviselteti magát. Mind az Ő gyermekei, ezért egyformán fontosak a számára.
Urunk, az ember Fia, testvére lett Ádám minden fiának és leányának, ezért arra hívott el, mint követőit, hogy egy értelemben és egy misszióban nyújtsuk a megváltás üzenetét minden nemzetségből, ágazatból, nyelvből és népből (Jel 14:6) való testvérünknek.
Lábjegyzet
| 1. | Benjamin F. Reaves, What Unity Means to Me, Adventest Review, 1986. december 4., 20. oldal | |
| 2. | White, The Adventest Home (Nashville, TN; Southern Publishing Assn., 1952), 179. oldal |
