1304
Címlap  //  Magunkról  //  Hitalapelvek  //  Hitalapelvek  //  24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban

Bibliatanulmányok

Migránsok új hazába

Speranta TV

Hitalapelvek

Adventista.hu

24. Krisztus szolgálata a mennyei templomban

 

- A végidei eseményekről szóló tan -

 [Előző]                                                                                                                                                       [Következő]

Van szentély a mennyben, az igazi templom, amelyet az Úr és nem az ember épített. Ebben Krisztus szolgál érettünk, a hívők rendelkezésére bocsátva engesztelő áldozatának jótéteményeit, amit egykor mindenkiért feláldozott a kereszten. Nagy főpapunkká lett beiktatva és mennybemenetelekor megkezdte közbenjárói szolgálatát. Engesztelő szolgálatának második, utolsó szakaszát a 2300 éves prófétai idő lejártakor, 1844-ben kezdte el. Ez a vizsgálati ítélet munkája, mely minden bűn végső elrendezésének része, melyet az ősi héber szentély megtisztítása jelképezett az engesztelés napján. A szentélyt a jelképes szolgálatban áldozati állat vérével tisztították meg, a mennyei dolgok Jézus vérének tökéletes áldozatával tisztulnak meg. A vizsgálati ítélet a mennyei lények előtt nyilvánvalóvá teszi, hogy kik haltak meg Krisztusban, és ezért benne méltók az első feltámadásra. Ez nyilvánvalóvá teszi azt is, hogy az élők közül kik maradtak meg Krisztusban, megtartván Isten parancsolatait és Jézus hitét, és ezért benne készek Isten örök országába való elragadtatásra. Isten igazságosságát igazolja ez az ítélet, megtartván azokat, akik Jézusban hisznek. Nyilvánvalóvá teszi, hogy akik hűségesek maradtak Istenhez, elnyerik az országot. Krisztus eme szolgálatának befejezése a második advent előtt, az emberiség vizsgálatának lezárását jelzi. (Zsid 8:1-5; 4:14-16; 9:11-28; 10:19-22; 1:3; 2:16-17; Dán 7:9-27; 8:13-14; 9:24-27; 4Móz 14:34; Ez 4:6; 3Móz 16; Jel 14:6-7; 20:12; 14:12; 22:12)

Elérkezett az esti áldozat órája. A pap a jeruzsálemi templom udvarán állt, készen arra, hogy bemutassa a bárányt áldozatként. Amikor a kezét felemelte, hogy megölje az áldozatot, a föld megrázkódott. A pap rémülten ejtette el a kést, és a bárány elszabadult. A földrengés moraján át hangos zajt hallott, amikor láthatatlan kéz a templom függönyét a tetejétől az aljáig kettéhasította.

A városon túl fekete felhők takartak be egy keresztet. Jézus, Isten húsvéti Báránya felkiáltott: „Elvégeztetett!" Majd meghalt a világ bűnéért.

Az előkép találkozott a valósággal. Megtörtént a templomi szolgálat által századokon át előre jelzett esemény. A Megváltó befejezte engesztelőáldozatát, és mivel a jelkép valósággá vált, az áldozatot előre jelző szertartások érvényüket vesztették. Ezért szakadt ketté a függöny, esett le a kés, szabadult el a bárány.

De a megváltás története ennél többet jelent. A kereszten túl sem veszti el érvényét. Jézus feltámadása és Mennybe menetele figyelmünket a mennyei templomra irányítja, ahol már nem mint Bárány, hanem mint pap szolgál. Egyszer s mindenkorra szóló áldozatát bemutatta (Zsid 9:28); és most mindenkinek felkínálja engesztelő áldozatának áldásait.

 

A mennyei templom

Isten megparancsolta Mózesnek, hogy építse fel földi lakóhelyéül (2Móz 25:8) az Ószövetség első templomát (Zsid 9:1). Ez volt az a hely, ahol a népet megtanították az üdvösség útjára. Mintegy 400 évvel később Jeruzsálemben a Salamon király által épített kőtemplom váltotta fel Mózes hordozható templomát. Miután Nabukodonozor lerombolta a templomot, a Babilonból hazatérő foglyok felépítették a második templomot, amelyet Nagy Heródes megszépített, és a rómaiak Kr. u. 70-ben leromboltak.

Az Újtestamentum kinyilatkoztatja, hogy az újszövetségnek is van temploma, amely a mennyben van. Ebben Krisztus főpapként szolgál „a mennyei Felség királyi székének" jobbján. Ez a templom „az igazi sátor", „amelyet az Úr, és nem ember épített" (Zsid 8:1-2).[1] A Sínai-hegyen Mózes látta „a mintát", a mennyei templom „makettjét" vagy kicsinyített mását (lásd 2Móz 25:9, 40).[2] A Mózes által épített templomot a Szentírás „a mennyei dolgok ábrázolatainak", szenthelyét pedig „az igazi... másolatának" nevezi (Zsid 9:23-24). A földi templom és szolgálatai különleges bepillantást adnak a mennyei templom rendeltetésébe.

A Szentírás véges-végig utal a mennyei szentély vagy templom létezésére (pl. Zsolt 11:4; 102:20; Mik 1:2-3 - új prot. ford.)[3]. János, a látnok, látomásban látta a mennyei templomot. Azt mondta róla, hogy az „a mennyben a bizonyságtétel sátorának temploma" (Jel 15:5), és „Isten temploma a mennyben" (Jel 11:19). Látta ott azokat a tárgyakat is, amelyek mintájára a földi templom szenthelyének berendezése készült, mint például a hétágú gyertyatartó (Jel 1:12) és a füstölőoltár (Jel 8:3). Látta ott a szövetség ládáját is, amely hasonló volt a földi szentek szentjében levőhöz (Jel 11:19).

A mennyei füstölőoltár Isten trónja előtt áll (Jel 8:3; 9:13). Ez a trón Isten mennyei templomában van (Jel 4:2; 7:15; 16:17). Tehát a mennyei trónterembeli jelenet (Dán 7:9-10) a mennyei templomban van. A végső büntetés ezért Isten templomából indul ki (Jel 15:5-8).

Világos tehát, hogy a Szentírás a mennyei templomot mint valóságos helyet (Zsid 8:2) mutatja be, nem pedig mint jelképet vagy elképzelést.[4] A mennyei templom Isten elsődleges lakóhelye.

 

Szolgálat a mennyei templomban

A templom üzenete a megváltás üzenete volt. Szolgálatait Isten az evangélium hirdetésére használta fel (Zsid 4:2). A földi templomszolgálat „jelkép volt, vagy példázat (görögül parabolé) a jelenkori időre"- Krisztus első adventjéig (Zsid 9:9-10). „Ennek az evangéliumi példázatnak a jelképe és szertartása által akarta Isten Izrael hitét a világ Megváltójának, Isten Bárányának (aki elveszi a világ bűneit) áldozatára és papi szolgálatára összpontosítani (Gal 3:23; Jn 1:29)."[5]

A templom Krisztus szolgálatának három szakaszát világította meg: (1) a helyettesítő áldozatot, (2) a papi közbenjárást és (3) a végső ítéletet.

A helyettesítő áldozat. Jézusnak, a bűn bocsánatáért történt halálát jelképezte minden templomszolgálat, kinyilatkoztatva azt az igazságot, hogy „vérontás nélkül nincs bűnbocsánat" (Zsid 9:22). Az áldozatok az alábbi tényeket szemléltették:

1. Isten ítélete a bűn felett. Mivel a bűn mélyen gyökerező lázadás minden ellen, ami jó, tiszta és igaz, azt nem lehet büntetlenül hagyni. „A bűn zsoldja halál." (Róm 6:23)

2. Krisztus helyettesítő halála. „Mindnyájan, mint juhok, eltévelyedtünk... de az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté." (Ésa 53:6) „Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint." (1Kor 15:3)

3. Isten gondoskodik az engesztelőáldozatról. Az áldozat „Krisztus Jézus... akit Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul hit által, az Ő vérében" (Róm 3:24-25). „Mert azt [Krisztust], aki bűnt nem ismert, [Isten] bűnné tette értünk hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne." (2Kor 5:21) Krisztus, a Megváltó, magára vette a bűn büntetését. Ezért „Krisztussal úgy bántak, ahogy mi megérdemelnénk, hogy mi olyan bánásmódban részesüljünk, amilyet Ő megérdemel. Elítélték őt a mi bűneinkért, amelyekben semmi része nem volt, hogy mi felmentést kapjunk az Ő igazságáért, amelyben nekünk semmi részünk nincs. Elszenvedte a mi halálunkat, hogy mi elnyerhessük az Ő életét."„[...] és az Ő sebeivel gyógyulánk meg."(Ésa 53:5)"[6]

A földi templom áldozatai ismétlődtek. A megváltásnak ezt a szertartásokban kifejezett példázatát évről évre felidézték, elismételték, mint egy történetet. Ezzel ellentétben a valóság - Urunk valóságos engesztelő halála a Kálvárián - egyszer s mindenkorra megtörtént (Zsid 9:26-28; 10:10- 14).

Krisztus a kereszten az ember bűnéért a teljes árat megfizette. Ezzel eleget tett a mennyei igazságszolgáltatásnak. A törvény oldaláról nézve Isten megkegyelmezett a világnak (Róm 5:18). Az engesztelés, illetve megbékítés megtörtént a kereszten, ahogy azt az áldozatok előre jelezték. A bűnbánó bűnös bízhat Urunknak ebben az elvégzett cselekedetében.[7]

A papi közbenjáró. Ha az áldozat kiengesztelte Istent a bűn miatt, miért volt szükség a papra?

A pap szerepe felhívta a figyelmet arra, hogy szükség van közbenjáróra a bűnös és a szent Isten között. A papi közbenjárás megmutatja, milyen súlyos dolog a bűn és az elidegenedés, amit a bűn hozott létre a bűntelen Isten és a bűnös teremtmény között. „Ahogy minden áldozat előre jelezte Krisztus halálát, éppúgy minden pap előre jelezte Krisztus közbenjárói szolgálatát, amelyet, mint főpap, a mennyei templomban végez. „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus." (1Tim 2:5)"[8]

1. Közbenjárás és engesztelés. Az engesztelő vér alkalmazása a pap közbenjárói szolgálata alatt az engesztelés egyik formájának volt tekinthető (3Móz 4:35). A magyar „engesztelés" szó két, egymástól elidegenedett személy megbékülésére utal. Ahogy Krisztus engesztelő halála megbékéltette a világot Istennel, közbenjárása, bűntelen életének érdemei és helyettesítő halála az Istennel való megbékélést, illetve kiengesztelődést személyes valósággá teszi a hívő számára.

A lévitai papság mutatja be azt a megmentő szolgálatot, amelyet Krisztus végez a halála és feltámadása óta. Főpapunk, „aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle", „a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgájaként" szolgál, „amelyet az Úr, és nem ember épített" (Zsid 8:1-2).

A mennyei templom a nagy irányító központ, ahol Krisztus papi szolgálatát végzi üdvösségünk érdekében. „Ő mindenképpen üdvözítheti is azokat, akik őáltala járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettük." (Zsid 7:25) Ez arra bátorít, hogy járuljunk „bizalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül" (Zsid 4:16).

A földi templomban a papok kétféle szolgálatot teljesítettek - a naponkénti szolgálatot a szenthelyen, vagyis az első helyiségben (lásd e könyv 4. fejezetét), és az évenkénti szolgálatot a szentek szentjében, vagyis a második helyiségben. Ezek a szolgálatok mutatták be Krisztus papi szolgálatát.[9]

2. A szenthelyen végzett szolgálat. A templom szenthelyén végzett papi szolgálatot a közbenjárás, megbocsátás, megbékélés és helyreállítás szolgálataként lehetne jellemezni. Mint folyamatos szolgálat, állandó lehetőséget nyújtott a bűnösnek arra, hogy Isten elé járuljon a pap közvetítésével.[10] Ez azt az igazságot jelképezte, hogy a bűnbánó bűnös Krisztus papi közbenjárói szolgálata által azonnal és állandóan Isten elé járulhat (Ef 2:18; Zsid 4:14-16; 7:25; 9:24; 10:19-22).

Amikor a bűnbánó bűnös[11] áldozati állatot vitt a templomba, kezét az ártatlan állat fejére tette, és megvallotta bűntetteit. Ez a cselekedet a bűnös bűnét és megbüntetését jelképesen áthelyezte az áldozatra. Ennek eredményeként bocsánatot nyert bűnére.[12][13] Ahogy „The Jewish Encyclopedia" mondja: „A kéz ráhelyezése az áldozat fejére szokásos szertartás, amely által a helyettesítés és a bűn áthelyezése megtörténik." „Minden áldozatban benne van a helyettesítés gondolata; az áldozat foglalja el a bűnös ember helyét."

A bűnáldozat vérét kétféleképpen alkalmazták: a) Bevitték a szenthelyre, a belső függöny elé hintették, és a füstölőoltár szarvaira kenték (3Móz 4:6-7, 17-18). b) Ha nem vitték be a templomba, akkor a pitvarban az égőáldozati oltár szarvaira kenték (3Móz 4:25,30), és a pap megette az áldozat húsának egy részét (3Móz 6:25-26, 30). Az áldozók mindkét esetben megértették, hogy bűntetteik és számadási kötelezettségük átkerült a templomra és a papságra.[14]

„Ebben a szertartási eljárásban a templom magára vállalta a bűnbánó bűnösségét és felelősségét - legalábbis arra az esetre -, amikor a bűnbánó bűnáldozatot mutatott be, és megvallotta tévedéseit. Majd Isten bocsánatának és jóváhagyásának tudatában ment el. A valóságban pedig, amikor a Szentlélek bűnbánatot ébreszt a bűnös szívében, és arra indítja, hogy fogadja el Krisztust mint Megváltóját és Urát, Krisztus magára vállalja bűneit és felelősségét. Isten ingyen megbocsát neki. Krisztus a hívő kezese és helyettese."[15]

A szenthelyen folyó szolgálat az egyénre összpontosít az előképben és a valóságban. Krisztus papi szolgálata intézkedik a bűnös bocsánatáról és Istennel való megbékéléséről (Zsid 7:25). „Krisztusért Isten megbocsát a bűnbánó bűnösnek, neki tulajdonítja Fiának igaz jellemét és engedelmességét, megbocsátja bűnét, és gyermekeként beírja nevét az élet könyvébe (Ef 4:32; 1Jn 1:9; 2Kor 5:21; Róm 3:24; Lk 10:20). Ha a hívő Krisztusban marad, Urunk a Szentlélek által úgy megerősíti, hogy lelkileg megérik, és kifejlődnek benne az Isten jellemét tükröző erények és kegyelmi ajándékok (2Pt 3:18; Gal 5:22-23)."[16] A szenthelyen folyó szolgálat a hívő megigazulását és megszentelődését eredményezi.

A végítélet. Az engesztelési nap eseményei Isten végső ítéletének három szakaszát mutatja be. Ezek a következők: a) „A millennium előtti ítélet" (vagyis „a vizsgálati ítélet"), amelyet „az advent előtti ítéletnek" is neveznek; b) „a millenniumi ítélet"; c) „a végrehajtási ítélet", ami a millennium végén történik.

1. A szentek szentjében folyó szolgálat. A papi szolgálat második része elsősorban templomközpontú, amely a templomot és Isten népét hivatott megtisztítani. A szolgálatnak ez a formája, amely a templom szentek szentjére összpontosult, és amelyet csak a főpap végezhetett, a vallási év egyetlen napjára korlátozódott.

A templom megtisztításához két kecskére volt szükség - az Úr kecskebakjára és a bűnbakra (héberül 'azá'zel). Az Úr kecskebakjának megáldozásával a főpap engesztelést végzett „a szenthelyért" [azaz e fejezet szerint a szentek szentjéért], a gyülekezet sátoráért (a szenthelyért) ós az oltárért (amely a pitvarban volt) (3Móz 16:20; vö. 16:16-18).

A főpap bevitte a szentek szentjébe az Úr kecskebakjának vérét, amely Krisztus vérét jelképezte, és Isten jelenlétében közvetlenül a kegyelem királyi székére - a Tízparancsolatot tartalmazó frigyláda fedelére - hintette, hogy ezzel eleget tegyen Isten szent törvénye követelményeinek. Ez a tette azt a felmérhetetlen árat jelképezte, amelyet Krisztusnak kellett megfizetnie a mi bűnünkért, és azt, hogy Isten mennyire szeretné népét önmagával megbékéltetni (vö. 2Kor 5:19). Majd ezzel a vérrel megkente a füstölőoltárt és az égőáldozati oltárt, amelyet az év minden napján meghintettek a bevallott bűntetteket jelképező vérrel. Ezáltal a főpap engesztelést végzett a templomért és a népért, és mindkettőt megtisztította (3Móz 16:16-20, 30-33).

 

a_zsido_templom_alaprajza

 

Ezután a főpap, aki Krisztust mint közbenjárót jelképezte, magára vette a bűnt, amely addig beszennyezte a templomot, és áthelyezte azt az élő kecskebakra, Azázelre. Majd a bakot kivezették Isten népének táborából. Ez a cselekmény eltávolította a nép bűnét, amely előzőleg jelképesen átkerült a bűnbánó bűnösről a templomra a naponkénti bocsánatszerző szolgálat áldozatának vérén vagy húsán keresztül. Ezzel a templom megtisztult, és felkészült a következő évi szolgálatra (3Móz 16:16-20, 30-33)[17]. Így minden elrendeződött Isten és népe között.[18]

Az engesztelési nap a bűn megsemmisítésével foglalkozó ítélet folyamatát mutatja be. Az ezen a napon elvégzett engesztelés „előre jelezte, hogy Krisztus érdemei által végül örökre megszűnik a bűn, és ezzel az egész világegyetem, megbékülve, Isten harmonikus uralma alá kerül."[19]

2. Azázel, a bűnbak. A héber Azázel „‘bűnbak' (menekülési bak) fordítása", és a Vulgata caper emissarius, ‘elküldött bak' (3Móz 16:8) kifejezéséből származik.[20]

Mózes 3. könyve 16. fejezetének figyelmes tanulmányozása során kiderül, hogy Azázel Sátánt jelképezi, és nem Krisztust, ahogy egyesek gondolják. Ezt a magyarázatot az alábbi érvek támasztják alá: „(1) A bűnbakot nem ölték meg áldozatként, és ezért nem lehetett a bűnbocsánat eszköze. Mert „vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat" (Zsid 9:22). (2) Még mielőtt a bűnbak belépett a szertartásba, az Úr bakjának vére teljesen megtisztította a templomot (3Móz 16:20). (3) Ez a szakasz a bűnbakot olyan személyes lényként kezeli, aki ellentéte és ellensége Istennek (3Móz 16:8 szó szerint így hangzik: ‘Egyiket Jahvénak, a másikat pedig Azázelnek'). Ezért a templomi példázat szerepében következetesebb az Úr bakját Krisztus jelképének, és a bűnbakot - Azázelt - Sátán jelképének tekinteni."[21]

3. Az ítélet különböző szakaszai. Az engesztelés napi bűnbak szertartása a Golgotán túlra, a bűnkérdés végső megoldására, a bűn és Sátán száműzésére mutatott. „A bűn miatti teljes felelősség Sátánra, a bűn szerzőjére és a felbujtóra hárul vissza. Sátán és összes híve, valamint a bűn minden hatása elpusztul, és eltűnik a világegyetemből. Az ítélet általi engesztelés tehát teljesen megbékélt és összehangolt világegyetemet hoz létre (Ef 1:10). Ez az a végső cél, amelyet Krisztusnak a mennyei templomban végzett szolgálata második és utolsó szakasza valósít meg."[22] Ez az ítélet végleg igazolja Istent a világegyetem előtt.[23] Az engesztelés napja a végső ítélet három szakaszát ábrázolta:

a) A bűnök eltávolítása a templomból összefügg az ítélet első vagy pre-adventi szakaszával. Ez „az élet könyvében feljegyzett nevekre irányul, mint ahogy az engesztelési nap arra irányult, hogy a bűnbánó bűnösök bevallott bűnétől a templom megtisztuljon. Az álhívők kirostálódnak; az igazi hívők hite és Krisztussal való egysége ismét nyilvánvalóvá lesz a hűséges világegyetem előtt, és a bűntetteik kitöröltetnek."[24]

b) A bűnbak pusztába való űzése azt jelképezi, hogy Sátán ezer esztendeig az elhagyott földön lesz. Ez az ezer év a második adventkor kezdődik, és egybeesik a végső ítélet második szakaszával, amely a mennyben lesz (Jel 20:4; 1Kor 6:1-3). Ez a millenniumi ítélet a gonoszok feletti ítélet áttekintését tartalmazza, a megváltottaknak pedig áldást jelent, mert megláthatják, Isten hogyan kezeli a bűnt és a kárhozatra ítélt bűnösöket. Ez választ ad minden olyan kérdésre, amelyet a megváltottak feltehetnek Isten kegyelméről és igazságos voltáról (lásd a könyv 26. fejezetét).

c) A tiszta tábor az ítélet harmadik, azaz végrehajtási szakaszának következményeit jelképezi: tűz pusztítja el a gonoszokat, és megtisztítja a Földet (Jel 20: 11-15; Mt 25:31-46; 2Pt 3:7-13; lásd a könyv 26. fejezetét).

 

A mennyei templom a próféciában

A fenti fejtegetésben az előkép valósága szempontjából vizsgáltuk a templomot. Most megnézzük ezt a próféciában.

A mennyei templom felkenetése. A Dániel 9. fej. 70 hetes próféciája Krisztus mennyei templomban végzett papi szolgálata megkezdését jelöli meg. A 490 év egyik utolsó eseménye „a szentek szentjének" felkenetése (Dán 9:24; lásd a 4. fejezetet). A „szentek szentje" kifejezés a héber „qádós qodásim" szó szerinti fordítása.

Ahogy a földi templomot beiktatásakor szent olajjal szentelték fel szolgálatára, a mennyei templomot is fel kellett szentelni a felavatásakor Krisztus közbenjárói szolgálatára. Mennybemenetelével, amely nem sokkal halála után megtörtént (Dán 9:27)[25], Krisztus megkezdte szolgálatát mint főpapunk és közbenjárónk.

A mennyei templom megtisztítása. A mennyei templom megtisztításáról a Zsidókhoz írt levél ezt mondja: „És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat. Annakokáért szükséges, hogy a mennyei dolgok ábrázolatai effélékkel tisztíttassanak meg, maguk a mennyei dolgok ezeknél különb áldozatokkal" - Krisztus drága vérével (Zsid 9:22-23).

Különböző írásmagyarázók az alábbiak szerint értelmezték ezt a bibliai tanítást. Henry Alford megjegyezte, hogy „magának a mennynek is meg kellett tisztulnia, és meg is tisztult Krisztus engesztelő vére által."[26] B. F. Wescott megjegyezte: „Elmondható, hogy még ‘mennyei dolgok' is, amennyiben megvalósítják az ember eljövendő életének feltételeit, a bűnbeesés által vállaltak valamit, ami megtisztítást igényelt." Krisztus vére volt az - mondta -, ami rendelkezésre állt „a földi templom mennyei előképének megtisztítására".[27]

Ahogy Isten népe hit által a bűnét a bűnáldozatra helyezte, és azok jelképesen átkerültek a földi templomra, az Újszövetség idejében a bűnbánó bűnös bevallott bűne hit által ugyanúgy áthelyeződik Krisztusra.[28]

És ahogy a jelképes engesztelési napon a földi templom megtisztítása eltávolította az ott felhalmozódott bűnöket, a mennyei templomot a mennyei könyvekben feljegyzett bűntettek végleges eltávolítása tisztítja meg. A feljegyzéseket azonban végleges kitörlésük előtt megvizsgálják, és megállapítják, ki jogosult arra, hogy bűnbánata és Krisztusba vetett hite által belépjen Isten örök országába. A mennyei templom megtisztítása ezért vizsgálatot, illetve ítéletet is magában foglal,[29] ami teljesen tükrözi az engesztelési nap ítéletnapi jellegét.[30] Az ítéletnek, amely jóváhagyja annak eldöntését, ki üdvözül, és ki kárhozik el, a második advent előtt kell megtörténnie, mert Krisztus a jutalmával tér vissza, hogy megfizessen „mindenkinek, amint az ő cselekedete lesz" (Jel 22:12). Akkor Sátán vádjai is választ kapnak (vö. Jel 12:10).

Mindazok, akik őszintén megbánták bűnüket, és hit által igénylik Krisztus engesztelő vérét, bocsánatot nyernek. Amikor ebben az ítéletben a nevükre sor kerül, és nyilvánvaló lesz, hogy felöltöztek Krisztus igazságának palástjába, Isten eltörli bűnüket, és ezeket a hívőket méltónak tartja az örök életre (Lk 20:35). „Aki győz - mondta Jézus -, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt" (Jel 3:5).

Dániel próféta kinyilatkoztatja a vizsgálati ítélet jellegét. Míg a Földön a kis szarv által jelképezett hitehagyó hatalom végzi Isten és népe elleni istenkáromló és üldöző munkáját (Dán 7:8, 20-21, 25), királyi székek kerülnek a helyükre, és Isten felügyel a végső ítéletben. Ez az ítélet a mennyei templom tróntermében, mennyei tanúk jelenlétében történik. Amikor a törvényszék helyet foglal, megnyitják a könyveket, jelezve, hogy a vizsgálati eljárás elkezdődött (Dán 7:9-10). Csak eme ítélet után pusztítja el Isten a hitehagyó hatalmat (Dán 7:11).[31]

Az ítélet ideje. Mind Krisztus, mind az Atya részt vesz a vizsgálati ítéletben. Krisztus, mielőtt „az égnek felhőiben", visszatér a földre, mint „Emberfia" megy „az Öregkorúhoz", Istenhez, az Atyához, és eléje áll (Dán 7:13). Mennybemenetele óta Krisztus főpapként, közbenjáróként szolgál Isten előtt (Zsid 7:25). De ekkor azért megy az Atyához, hogy átvegye az országot (Dán 7:14).

1. Krisztus papi szolgálatának elhomályosítása. Dániel 8. fejezete beszél a jó és rossz közötti küzdelemről és Isten végső győzelméről. Ez a fejezet kinyilatkoztatja, hogy Krisztus főpapi szolgálatának megkezdése és a mennyei templom megtisztítása között egy földi hatalom elhomályosítja Krisztus szolgálatát.

Ebben a látomásban a kos jelképezte a médó-perzsa birodalmat (Dán 8:3), a két szarv pedig, amelyek közül a magasabb növekedett később, világosan ábrázolta a birodalom két szakaszát. A perzsa rész emelkedett fel később. Amint Dániel megjövendölte, ez a keleti birodalom kiterjesztette hatalmát „napnyugat, észak és dél felé", és „naggyá" lett (Dán 8:4).

A nyugatról jövő kecskebak Görögországot jelképezte, a nagy szarv pedig Nagy Sándort (Dán 8:21). Sándor, aki „napnyugat felől" jött, szélsebesen legyőzte Perzsiát, majd halála után néhány évvel birodalma „négy országra oszlott" (Dán 8:8, 22), Kasszandrosz, Lizimachos, Szeleukosz és Ptolemaiosz országára.

„Ezek országai után" (Dán 8:23), más szavakkal, a felosztott görög birodalom vége felé „egy kis szarv" támad (Dán 8:9). Egyesek Antiochus Epiphanes szír király uralomra jutását tartják a prófécia e része beteljesedésének, aki Kr. e. a II. században egy rövid ideig uralkodott Palesztina felett. Mások, a reformátorok közül is sokan, ezt a kis szarvat Rómával azonosították, mind pogány, mind keresztény szakaszában. Az utóbbi magyarázat pontosan beleillik a Dániel által adott meghatározásba, míg az előbbi nem.[32] Figyeljük meg az alábbiakat:

a) A kis szarv hatalma a görög birodalom bukásától „az utolsó időig" terjed (Dán 8:17). Csak Róma - a pogány és a pápai - felel meg ennek az idő meghatározásnak.

b) Dániel 2., 7. és 8. fejezetének próféciái párhuzamosak egymással (lásd a prófétikus párhuzamot ábrázoló táblázatot e könyv 365. oldalán). A Dániel 2. fej. szerinti szobor négy féme és a Dániel 7. fejezetében ábrázolt négy fenevad ugyanazokat a birodalmakat képviseli: Babilont, Médó-Perzsiát, Görögországot és Rómát. A két, vasból és cserépből álló lábfej és a negyedik fenevad tíz szarva a darabokra hullott Rómát ábrázolja; ezek a felosztott államok fennmaradnak a második adventig. Figyeljük meg, hogy mind a két prófécia Rómát tartja Görögország utódjának és a második advent és a végítélet előtti utolsó birodalomnak. Dániel 8. fej. kis szarva beleillik ugyanebbe a meghatározásba; ez követi Görögországot, és természetfölötti módon romba dől, vagyis „kéz érintése nélkül rontatik meg" (Dán 8:25; vö. Dán 2:34).[33]

c) Médó-Perzsiát Dániel „nagy"-nak nevezi, Görögországot „igen nagy"-nak, (Dán 8:4,8-9), a kis szarvra pedig azt mondja „nagyon megnőve". Róma, az egyik legnagyobb világhatalom megfelel ennek a meghatározásnak.

d) Csak Róma terjesztette ki birodalmát délre (Egyiptomra), keletre (Macedóniára és Kis-Ázsiára) és „a kívánatos föld felé" (Palesztinára), pontosan úgy, ahogy a prófécia megjövendölte (Dán 8:9).

e) Róma kelt fel „a seregnek fejedelme", a „fejedelmek fejedelme" ellen (Dán 8:11,25), aki nem más, mint Jézus Krisztus. „Ellene és népe ellen, valamint temploma ellen a római hatalom végtelenül megdöbbentő harcot vívott. Ez a jellemzés Rómának mind pogány, mind pápai szakaszára vonatkozik. Míg a pogány Róma ellenállt Krisztusnak, és valósággal lerombolta a jeruzsálemi templomot, a pápai Róma ténylegesen elhomályosította Krisztusnak a bűnösökért a mennyei templomban folyó papi, közbenjárói szolgálatát (Zsid 8:1-2) azzal, hogy azt olyan papsággal helyettesíti, amely emberek közbenjárása által akar bűnbocsánatot kínálni."[34] (Lásd a 13. fejezetet.) Ez a hitehagyó hatalom valóban „földre veti az igazságot, és cselekszik, és jó szerencséje van" (Dán 8:12).

2. A helyreállítás, megtisztítás és ítélet ideje. Isten nem engedi, hogy a Krisztus főpapi szolgálatára vonatkozó igazság elhomályosítása a végtelenségig tartson. Hűséges, istenfélő emberek útján megelevenítette ügyét. A reformáció részlegesen újra felfedezte Krisztus közbenjárói szerepét, és ezzel nagy ébredést hozott a keresztény világban. De még több igazság várt feltárásra Krisztus mennyei szolgálatáról.

Dániel látomása jelezte, hogy Krisztus szerepe - mint főpapé - különösen kiemelkedő lesz „az utolsó idő" közeledtével (Dán 8:17), „amikor elkezdi különleges munkáját - a megtisztítást és ítéletet - az állandó közbenjárói szolgálatán kívül (Zsid 7:25).[35] A látomás meghatározta, mikor kezdi el Krisztus ezt a valóságos engesztelésnapi szolgálatot - a vizsgálati ítélet munkáját (Dán 7) - és a templom megtisztítását: „Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága" (Dán 8:14)[36] (Kétezerháromszáz estig,reggelig, aztán tiszta lesz a szentély." - Új kat. ford.). Mivel a látomás az utolsó időre utal, a szentély, amelyről beszél, nem lehet a földi templom, mert az Kr. u. 70-ben elpusztult. Ezért a prófécia minden bizonnyal az Újszövetség templomára, a mennyei templomra vonatkozik, arra a helyre, ahol Krisztus üdvösségünk érdekében végzi a szolgálatát.

Mit jelent a 2300 nap vagy „2300 este és reggel" az eredeti héberben?[37] Mózes 1. könyve szerint egy „este és reggel" az egy nap. Ahogy e könyv 4. és 12. fejezetében láttuk, a jelképes próféciában az idő szintén jelképes, egy prófétai nap egy évet jelent. Tehát ahogy a századok során sok keresztény hitte, a Dániel 8. fejezet 2300 napja 2300 valóságos évet jelent.[38]

a) Dániel 9. fejezetéhez a Dániel 8. fejezete a kulcs. Isten megbízta Gábrielt, hogy „értesd meg" Dániellel „a látást" (Dán 8:16). De a látomás hatása olyan megrázó volt, hogy Dániel beteg lett, és Gábrielnek abba kellett hagynia a magyarázatot. A fejezet végén Dániel megjegyezte:„Álmélkodám ezen a látáson, és senki sem értette" (Dán 8:27).

E félbeszakítás miatt Gábrielnek el kellett halasztania az időszakra vonatkozó magyarázatot - a látomás egyetlen olyan részletét, amelyet még nem magyarázott meg. Dániel 9. fej. leírja: Gábriel visszatért, hogy befejezze megbízatását. Dániel 8. és 9. fejezete tehát összetartozik. Az utóbbi a 2300 nap titkának kulcsa.[39] Amikor Gábriel megjelent, ezt mondta Dánielnek: „Eljöttem, hogy megjelentsem... vedd eszedbe azért a szózatot, és értsd meg a látomást" (Dán 9:23). Itt visszautal a 2300 napról szóló látomásra. Az a tény, hogy a Dániel 8. fej. látomásának időelemét akarja megmagyarázni, világossá teszi, miért vezeti be magyarázatát a 70 hetes próféciával.

A 70 hét, vagyis 490 év a zsidóknak és Jeruzsálemnek „szabatott" (Dán 9:24). Az alapul szolgáló héber szó a chátak. Bár ezt az igét csak egyszer használja a Szentírás, jelentése egyéb héber forrásokból[40][41] megérthető. A Gesenius által összeállított jól ismert héber-angol szótár szerint ez azt jelenti, hogy „levágni" vagy „szétosztani".

Ezzel a háttérrel Gábriel magyarázata nagyon világos. Elmondja Dánielnek, hogy a 490 évet el kell venni a hosszabb időszakból, a 2300 évből. A 490 év kiindulópontjául Gábriel „a Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezését" jelöli meg (Dán 9:25), ami Kr. e. 457-ben, Artaxerxes uralkodásának hetedik évében történt (lásd a 4. fejezetet).[42]

A 490 év Kr. u. 34-ben ért véget. Ha a 2300 évből elveszünk 490 évet, marad 1810 évünk. Mivel a 2300 év 1810 évvel haladja meg a Kr. u. 34. évet, eljutunk 1844-hez [43]

b) Krisztus szolgálatának teljesebb megértése. A XIX. század elején sok keresztény - köztük baptisták, angol kálvinisták, metodisták, lutheránusok, anglikánok, episzkopálisok, kongregacionalisták és mások - behatóan tanulmányozták Dániel 8. fej. próféciáját.[44][45] Ezek a bibliakutatók úgy tartották, hogy nagyon fontos események fognak a 2300 év végén történni. Annak megfelelően, ahogy ők értelmezték a kis szarv hatalmát és a szentélyt, arra számítottak, hogy ez a prófétikus időszak az egyház megtisztításával, Palesztina és Jeruzsálem felszabadításával, a zsidók hazatérésével, a török vagy mohamedán hatalom bukásával, a pápaság megsemmisülésével, az igazi istentisztelet helyreállításával, a földi millennium megkezdésével, az ítélet napjával, a Földnek tűz általi megtisztulásával, illetve a második adventtel fog véget érni.

E jövendölések egyike sem valósult meg, és csalódtak azok, akik ebben hittek. Csalódásuk súlyossága arányban állt a megjövendölt esemény jellegével. Nyilvánvaló, hogy azoknak a csalódása, akik Krisztus visszajövetelét várták 1844-ben, súlyosabb volt, mint azoké, akik a zsidók Palesztinába való visszatérésére számítottak.[46]

 

2300

 

Csalódásuk következtében sokan felhagytak a prófécia tanulmányozásával, vagy elvetették a prófécia magyarázatának történelmi módját, ami ezekhez a következtetésekhez vezetett.[47] Egyesek azonban - sok imával és nagy alapossággal - továbbtanulmányozták ezt a próféciát és a szentély tanát. Továbbra is hitték, hogy Krisztus a mennyei templomban szolgál értük. E szolgálattal kapcsolatos sok új meglátás volt erőfeszítéseik jutalma. Felismerték, hogy az ősegyház és a reformáció történelmi prófétikus hite még mindig érvényben van. Prófétikus időszámításuk valóban helyes volt. A 2300 év 1844-ben ért véget. Abban tévedtek - mint minden korabeli magyalázó -, hogy nem értették, milyen eseménynek kell történnie e prófétikus időszak végén. A Krisztus szentélyszolgálatáról kapott új világosság csalódásukat reménnyé és örömmé változtatta.[48]

Amikor a templomról szóló bibliai tanításokat vizsgálták, rájöttek arra, hogy Krisztus 1844-ben az Öregkorúhoz ment, és főpapi szolgálatának utolsó szakaszát kezdte el a mennyei templomban. Ez a szolgálat a szentély engesztelés napi megtisztításával előképezett valóságos megtisztítás volt, amit Dániel 7. fej. az advent előtti vizsgálati ítéletként ábrázol.

Ez az új meglátás Krisztus mennyei szolgálatáról „nem elfordulás a történelmi keresztényi hittől. Inkább ennek a hitnek a logikus és elmaradhatatlan beteljesülése; csak utolsó napi megjelenése és beteljesedése annak, amire a prófécia helyezi a hangsúlyt, amikor az örökkévaló evangéliumot jellemzi... a világhoz szóló bizonyságtételének záró szakaszában."[49]

 

A nagy küzdelem jelentősége a nagyküzdelemben 

Dániel 7. és 8. fej. próféciái felfedik az Isten és Sátán közötti nagy küzdelem szélesebb területeit és végső kimenetelét.

Isten jellemének igazolása. A kis szarv cselekedetein keresztül Sátán megkísérelte megkérdőjelezni Isten tekintélyét. E hatalom tettei meggyalázták és megtaposták a mennyei templomot, Isten kormányzatának központját. Dániel látomása felhívja a figyelmet a pre-advent ítéletre, amelyben Isten kimondja a kárhoztató ítéletet a kis szarvra, és ezzel magára Sátánra. A Golgota fényénél minden sátáni kihívást megcáfol. Mindenki megérti, és egyetért azzal, hogy Istennek igaza van; hogy nem felelős a bűn problémájáért. Jelleme támadhatatlan, és szereteten alapuló kormányzata megszilárdul.

Isten népének igazolása. Míg az ítélet elmarasztalja a hitehagyó kis szarvat, „igazságot... szolgáltat" „a Felséges szentjeinek" (Dán 7:22 - új prot. ford.). Ez az ítélet nemcsak Istent igazolja a világegyetem előtt, hanem Isten népét is. Bár a századok során a szenteket megvetették és üldözték Krisztusba vetett hitükért, ez az ítélet helyre teszi a dolgokat. Isten népe életében megvalósul Krisztus ígérete: „Valaki azért vallást tesz énrólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt" (Mt 10:32; vö. Lk 12:8-9; Jel 3:5).

Ítélet és üdvösség. Veszélyezteti-e a vizsgálati ítélet azok üdvösségét, akik hisznek Jézus Krisztusban? Egyáltalán nem. Az őszinte hívők egységben élnek Krisztussal, és bíznak benne mint közbenjáróban (Róm 8:34). Bizonyosságuk ebben az ígéretben rejlik: „Van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus" (1Jn 2:1).

Miért van akkor az elő-adventi vizsgálati ítélet? Ez az ítélet nem Isten érdekében van, hanem elsősorban a világegyetem érdekeit szolgálja. Válaszol Sátán vádjaira, és arról biztosítja az el nem bukott teremtményeket, hogy Isten csak azokat engedi be országába, akik igazán megtértek. Tehát Isten megnyitja a könyveket, hogy pártatlanul vizsgálhassa meg a feljegyzéseket (Dán 7:9-10).

Minden ember három osztály egyikébe tartozik: (1) a gonoszok, akik elvetik Isten tekintélyét; (2) az őszinte hívők, akik hit által, bízva Krisztus érdemeiben, engedelmeskednek Isten törvényének, és (3) akik őszinte hívőknek tűnnek, de nem azok.

Az el nem bukott lények könnyen felismerik az első csoportot. De ki az igazi hívő, és ki nem? Mindkét csoport be van írva az élet könyvébe, amely mindazok nevét tartalmazza, akik Isten szolgálatába léptek (Lk 10:20; Fil 4:3; Dán 12:1; Jel 21:27). A gyülekezetben vannak igaz hívők és álhivők, van búza és konkoly (Mt 13:28-30).

Isten el nem bukott teremtményei nem mindentudók; nem tudnak olvasni a szívben. „Ezért szükség van ítéletre - Krisztus második eljövetele előtt -, hogy elkülönítse az igazat a hamistól, és megmutassa a figyelő világegyetemnek, hogy Isten igazságosan cselekszik, amikor üdvözíti az őszinte hívőt. Ez Isten és a világegyetem ügye, és nem Isten és őszinte gyermekei közötti ügy. Ezért kell a feljegyzések könyvét felnyitni, és megmutatni, kik azok, akik hívőknek vallották magukat, és kik azok, akiknek a neve bekerült az élet könyvébe.[50]

Krisztus ezt az ítéletet azoknak a menyegzői vendégeknek a példázatával ábrázolta, akik elfogadták a nagylelkű evangéliumi meghívást. Mivel nem mindenki valódi tanítvány, aki úgy dönt, hogy keresztény lesz, a király megvizsgálja a vendégeket, hogy lássa, kinek van menyegzői ruhája. Ez a ruha ábrázolja „Krisztus hű követőinek tiszta, folt nélküli jellemét". „Az egyház „tiszta és ragyogó fehér gyolcsba" öltözik, amelyen nincs „szeplő vagy sömörgözés, vagy valami afféle" (Jel 19:8; Ef 5:27). A fehér gyolcs - mondja a Szentírás - „a szenteknek igazságos cselekedetei" (Jel 19:8), azaz Krisztus igazsága, hibátlan jelleme, amelyben hit által mindenki részesül, aki elfogadja Krisztust személyes Megváltójaként."[51] Amikor a király megvizsgálja a vendégeket, csak azokat tartja őszinte hívőknek, akik felöltötték Krisztus igazságának palástját, amelyet oly nagylelkűen felkínált az evangéliumi meghívásban. Az engedetleneket pedig, akiken nincs Krisztus igazságának palástja, bár Isten gyermekeinek vallják magukat, kitörli az élet könyvéből (lásd 2Móz 32:33).

Az olyan vizsgálati ítélet fogalma, amely megvizsgál mindenkit, aki Krisztusban hívőnek vallja magát, nem mond ellent a kegyelemből hit által való üdvösség bibliai tanításának. Pál tudta, hogy egy napon ítélet elé áll. Ezért kifejezte azt a vágyát, hogy „találtassam őbenne, mint akinek nincs saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján" (Fil 3:9). Mindazoknak biztosítva van az üdvösségük, akik egyesültek Krisztussal. Az utolsó ítélet advent előtti szakasza hitelesíti az el nem bukott világegyetem előtt azok üdvösségét, akik üdvözítő közösségben vannak Krisztussal.

De Krisztus nem üdvözítheti azokat, akik csak kereszténynek vallják magukat, azon az alapon, hogy sok jót cselekedtek (lásd Mt 7:21-23). A mennyei feljegyzés tehát nemcsak az igaznak a hamistól való elkülönítése eszköze, hanem bizonyságot is tesz az angyalok előtt arról, hogy ki az igaz hívő, az üdvösség várományosa.

A szentély tana nem hogy nem fosztja meg a hívőt Krisztus iránti bizalmától, hanem inkább táplálja azt. A szentély tana szemlélteti és megvilágítja a megváltás tervét. A bűnbánó hívő ember örömmel hisz abban, hogy Krisztus meghalt helyette, ahogy azt az áldozatok jelképezték. Hite által felfelé tekint, hogy megértse, milyen kapcsolatban van a szentély tana az élő Krisztussal, papi szószólójával, aki a szent Isten közelében van.[52]

A készenlét ideje. Isten azt akarja, hogy mielőtt Krisztus visszajön, üdvösségünkért végzett befejező szolgálatának örömhíre eljusson az egész világra. Üzenetének központja az örökkévaló evangélium, amelyet a sürgősség tudatával kell hirdetni, mert „eljött az ő [Isten] ítéletének órája" (Jel 14:7). Ez a felszólítás figyelmezteti a világot arra, hogy Isten most ítélkezik.

Mi most az igazi nagy engesztelési nap idején élünk. Ahogy a zsidóknak azon a napon meg kellett sanyargatni lelküket (3Móz 23:27), Isten felszólítja egész népét, hogy tartson bűnbánatot. Mindazoknak, akik szeretnék, ha nevük bent maradna az élet könyvében, rendezniük kell dolgaikat Istennel és embertársaikkal Isten ítéletének ideje alatt (Jel 14:7).

Krisztus főpapi szolgálata befejezéséhez közeledik. Az ember kegyelmi idejének[53] évei gyorsan elszállnak. Senki sem tudja, mikor fogja Isten kihirdetni: „Elvégeztetett." „Figyeljetek - mondta Krisztus -, vigyázzatok, és imádkozzatok, mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő" (Mk 13:33).

Jóllehet a valóságos engesztelési nap félelmetes idejében élünk, nem kell félnünk. Jézus Krisztus áldozatként és papként is szolgál értünk a mennyei templomban. „Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, legyünk állhatatosak a hitvallásban. Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban mentes maradt." (Zsid 4:14-16 - új kat. ford.)

 

Lábjegyzet

1.

 

A Zsidókhoz írt levél valóságos mennyei templomról beszél. A Zsid 8: 2-ben a „szent hely" kifejezés a görög ta hagia fordítása, a szent hely (dolog) többes számú alakja. Máshol is előfordul ez a többes számú kifejezés, pl. Zsid 9:8., 12., 24-25; 10:19. és 13:11 versekben. A különböző fordítások azt a benyomást keltik, hogy Krisztus csak a szentek szentjében vagy a szenthelyen szolgál, nem pedig az egész templomban. Ez azért van, mert a fordítók a ta hagiá-t fokozott többes számnak tartják, amely egyes számban fordítandó. De a Septuaginta és Josephus Flavius tanulmányozása során kiderül, hogy a ta hagia következetesen a „szent dolgok"-ra vagy „szent helyek-"re, azaz magára a templomra vonatkozik. Ez az az általános kifejezés, amely az egész templomra - szenthelyére és a szentek szentjére utal.

Maga a levél szövegmagyarázatilag többszörösen alátámasztja, hogy a Zsidókhoz írt levélben a ta hagia az egész templomra vonatkozik. A Zsidókhoz írt levélben a ta hagia először a 8:2-ben fordul elő, mégpedig „az igazi sátor" értelmezéseként. Mivel a 8:5-ből világos, hogy a „sátor" (skene) az egész templomot jelenti, a Zsid 8:2-ben is a ta hagia az egész mennyei templomra vonatkozhat. Nem indokolt a többes számú ta hagiá-t a Zsidókhoz írt levélben szentek szentjének fordítani. A szövegösszefüggés szerint a ta hagiá-t a legtöbb esetben „templom"-nak kell fordítani. ("Christ and His High Priestly Ministry", Ministry, 1980. október, 49. oldal).

Az adventista pionírok a földi templom és a ta hagia tanulmányozásából arra a következtetésre jutottak, hogy a mennyei templomnak is két helyisége van. Ez az értelmezés a templomról szóló tanításaik kialakulásának alapját képezte (Damsteegt, „The Historical Development of the Sanctuary Doctrine in Early Adventist Thought" (kiadatlan kézirat, Biblical Research Institute of the General Conference of Seventh-day Adventists, 1983); vö. White: A nagy küzdelem, 369-385; 378-385. oldal.

2.

 

Lásd SDA Bible Commentary, jav. kiad., Ellen G. White magyarázatai, 6/1082. oldal

3.

 

Ősi zsidó írások tanúsítják, hogy egyes rabbik szintén hittek egy valóságos mennyei templom létezésében. Egy rabbi - 2Móz 15:17-ről szóló magyarázatában - kijelentette: „A templom (elhelyezése, a földié) megegyezik a mennyei temploméval, és a frigyláda (elhelyezése) a mennyei trónéval." (Midrash Rabbah Numbers, hasonmás kiadás [London; Soncino Press, 1961], I. kötet, 4. fejezet, 13. rész, 110. oldal. A zárójelek az eredetiben is szerepelnek.) Egy másik rabbi a babilóniai Talmudból idézve beszélt „a mennyei és földi templomról" (Sanhedrin, 99 b, I. Epstein szerkesztésében [London; Soncino Press, 1969]). Egy harmadik megjegyezte: „Nincs véleményeltérés abban, hogy a lenti templom a fenti templom másolata." (Leon Nemoy kiadásában The Midrash on Psalms, William G. Brauda fordításában [New Haven, Conn., Yale University Press, 1959], Zsolt 30, 1. rész, 386. oldal).

4.

 

A Zsidókhoz írt levél valóságos mennyei templomot ábrázol: „A mennyei templom valóságának további bizonyítéka az ‘igazi' jelző a Zsid 8:2-ben. A mennyei templom az ‘igazi' vagy ‘valódi' templom. Az itt és 9:24-ben használt görög kifejezés, ahol szintén a menynyei légkörre vonatkozik: alethinos. A görög jelző azt jelenti, hogy ‘valódi' a csupán ‘látszólagos' ellentéteként.

A görög aléthés jelzőtől való klasszikus megkülönböztetés miatt, ami a „hamissal" ellentétben „igazit" jelent, az alethinos jelző, amely kétszer szerepel a mennyei szentélyre vonatkozóan, láthatólag egyértelműen a mennyei templom tényleges valódiságát jelenti. Ahogy Istent „valóságos"-nak írja le Jn 17:3, és következetesen Pál is, például az 1Thessz 1:9-ben, az alethinos alkalmazásával, más tulajdonságok is valódiságot tükröznek, amennyiben Isten valóságához kapcsolódnak. Minthogy a mennyei templom Isten valódiságához kapcsolódik, az annyira valóságos, mint Isten" (Hasel, „Christ Atoning Ministry in Heaven", Ministry, 1976. január, külön beszúrás, 21c).

5.

 

Holbrook, „Sanctuary of Salvation",Ministry, 1983. január, 14. oldal

6.

 

White: Jézus élete, 16-17. oldal

7.

 

Holbrook, „Light in the Shadows". Journal of Adventist Education, 1983. október-november, 27. oldal

8.

 

I. m., 28. oldal.

9.

 

„Amint Krisztus szolgálata két nagy részből áll, amelyek közül mindegyiknek megvan a rendelt ideje és megkülönböztető helye a mennyei szentélyben, úgy a jelképes szolgálat is két részből állt, a naponkénti és évenkénti szolgálatból, amelyet a szentély két helyiségében végeztek" (E. White: Pátriárkák és próféták, 315. oldal).

10.

 

A naponkénti reggeli és esti áldozatban a pap az egész nemzetet képviselte.

11.

 

A családban az apa képviselte feleségét és gyermekeit, akik nem mutattak be áldozatot.

12.

 

Lásd például Angel M. Rodriguez, „Sacrifial Substitution and the Old Testament Sacrifices", Sanctuary and The Atonement, 134-156. oldal; A. M. Rodriguez, „Transfer of Sin in Leviticus", 70 Weeks, Leviticus and Nature of Prophecy, szerk. F. B. Holbrook (Washington D. C.; Biblical Research Institute of the General Conference of Seventh-day Adventists, 1986), 169-197. oldal

13.

 

„Atonement, Day of", The Jewish Encyclopedia, szerk. Isidore Singer (New York N. Y.; Funk and Wagnalls Co., 1903), 286. oldal. Lásd szintén Hasel, „Studies in Biblical Atonement I. Continual Sacrifice, Defilement, Cleansing and Sanctuary," Sanctuary and the Atonement, 97-99. oldal

14.

 

Hasel, „Studies in Biblical Atonement I." 99-107. oldal; Alberto R. Treiyer, „The Day of Atonement as Related to the Contamination and Purification of the Sanctuary," 70 Weeks, Leviticus, Nature of Prophecy, 253. oldal

15.

 

Holbrook, „Light in the Shadows", 27. oldal

16.

 

I. m., 29. oldal

17.

 

Lásd például Hasel, „Studies in Biblical Atonement II. The Day of Atonement", Sanctuary and Atonement, 115-125. oldal

18.

 

Vö. Hasel, „The „Little Hom", the Saints, and the Sanctuary in Daniel 8", a Sanctuary and Atonement-ben, 206-207. oldal; Treiyer, „Day of Atonement", 252-253. oldal

19.

 

Holbrook, „Light in the Shadows", 29. oldal

20.

 

Vö. „Azazel," SDA Bible Dictionary, jav. kiad., 102. oldal

21.

 

Holbrook, „Sanctuary of Salvation", 16. oldal. Századokon át a bibliamagyarázók hasonló következtetés-re jutottak. A Septuaginta az Azázelt apopompaios-nak fordítja, amely görög szó, és rosszindulatú istenséget jelent. Ősi zsidó írók és a korai egyházatyák ördögnek mondták (SDA Encyclopedia, jav. kiad., 1291-1292. oldal). XIX. és XX. századi, hasonló nézetű magyarázók között van Samuel M. Zwemer, William Milligan, James Hastings és William Smith a presbiteriánus egyházból; E. W. Hengstenberg, Elmer Flack és H. C. Alleman a lutheránus egyházból; William Jenks, Charles Beecher és F. N. PeLoubet a kongregacionalista egyházból; John M'Clintock és James Strong a metodista egyházból; James M. Gray a püspöki református egyházból; J. B. Rotherhorn a Krisztus tanítványai közül; és George A. Barton a Barátok Társaságából. Sokan mások is kifejezték, hogy hasonló nézeteket vallanak (Questions on Doctrine, 394-395. oldal).

Ha Azázel Sátánt ábrázolja, hogyan tudja a Szentírás (lásd 3Móz 16:10) összekapcsolni őt az engeszteléssel? Ahogy a főpap, miután megtisztította a templomot, a bűnt Azázelre helyezte, akit örökre eltávolítottak Isten népéből, úgy Krisztus is, miután megtisztította a mennyei templomot, Isten népének bevallott és megbocsátott bűntetteit Sátánra helyezi, akit örökre eltávolít az üdvözültek közül. „Milyen célszerű, hogy annak a drámának az utolsó cselekményeként, amelyben Isten eljár a bűnnel szemben, Isten visszahárítja Sátán fejére mindazt a bűnt és vétket, amely eredetileg tőle indult ki, és egykor olyan tragédiát okozott azok életében, akik Krisztus engesztelő vére által megszabadultak a bűntől. Tehát a kör teljes, a dráma véget ért. Csak akkor mondható el igazán, hogy a bűn örökre eltűnt Isten világegyeteméből, amikor Sátán, minden bűn szítója végleg eltűnik. Ilyen értelemben érthetjük meg, hogy a bűnbaknak szerepe van az ‘engesztelés'-ben (3Móz 16:10). Amikor az igazak üdvözülnek, a gonoszok ‘kivágatnak', és Sátán nincs többé, csak akkor lesz a világegyetemben olyan tökéletes összhang, mint mielőtt a bűn elkezdődött." (The SDA Bible Commentary, jav. kiad., 1/778. oldal).

22.

 

Holbrook, „Sanctuary of Salvation", 16. oldal

23.

 

Treiyer, „Day of Atonement", 245. oldal

24.

 

Holbrook, „Light in the Shadows", 30. oldal

25.

 

Lásd a 4. fejezetet

26.

 

Henry Alford, The Greek Testament, 3. kiad. (London; Deighton, Bell and Co., 1864), 4/179. oldal

27.

 

B. F. Wescott, Epistle to the Hebrews, 272., 271. oldal

28.

 

A bevallott bűnöket Krisztusra helyezésükkel „valóságosan áthárítják... a mennyei szentélyre" (White: A nagy küzdelem, 376, oldal).

29.

 

Ez az ítélet azokkal foglalkozik, akik Isten gyermekeinek vallották, ill. vallják magukat. „A jelképes szolgálat idején csak azokért folyt engesztelés, akik előzőleg bűneiket megbánva és megvallva, Isten elé léptek, és bűnük a bűnért hozott áldozat útján átkerült a szenthelyre. Azon a komoly napon, a végső engesztelés és vizsgálati ítélet napján Jézus csak azoknak az ügyével foglalkozik, akik magukat Isten gyermekeinek vallották. A gonoszok megítélése, ami egészen más és külön munka, később történik. ‘Az ítélet az Istennek házán' kezdődik. „Ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a vége, akik nem engedelmeskednek az Isten evangéliumának?" (1Pt 4:17)" (I. m., 428. oldal).

30.

 

A zsidó hagyomány hosszú ideje Jóm Kippurral ábrázolja az ítélet napját, azt a napot, amikor Isten a trónján ül, és megítéli a világot. A feljegyzések könyvei megnyílnak, mindenki megjelenik Isten előtt, és sorsa megpecsételődik. Lásd „Atonement, Day of", The Jewish Encyclopedia; Moris Silverman, összeállításában és szerkesztésében, High Holyday Prayer Book (Hartford, Conn.) Prayer Book Press, 1951), 147, 164. oldal. Jóm Kippur a hívőknek is vigaszt és biztonságot hoz, mert az az „a nap, amikor az ítélet eljövetelének félelmetes várása végül helyet ad annak a biztos meggyőződésnek, hogy Isten nem marasztalja el azokat, akik töredelmesen és alázattal hozzá fordulnak, hanem igazán megbocsát nekik" (William W. Simpson, Jewish Prayer and Worship [New York; Seabury Press, 1965], 57-58. oldal).

31.

 

Lásd az Arthur J. Ferch, „The Judgment Scene in Daniel 7", Sanctuary and Atonementben, 163-166, 169. o.

32.

 

A Dániel könyvét érintő antiochusi magyarázat kérdéseiről lásd W. H. Shea, Selected Studies on Prophetic lnterpretation, 25-55. oldal

33.

 

Shea, „Unity of Daniel", Symposium on Daniel-ben, szerk., F. B. Holbrook (Washington D. C.; Biblical Research Institute of the General Conference of Seventh-day Adventists, 1986), 165-219. oldal

34.

 

„The Amazing Prophecies of Daniel and Revelation," These Times, 1979. április, 18. oldal. Lásd szintén: a Maxwell, God Cares, 1/166-173. oldalt és a 12. fejezetet

35.

 

A földi templomban az engesztelési napon a főpap felfüggesztette a szolgálatát az első helyiségben, és bement a szentek szentjébe. „Amikor Krisztus belépett a szentek szentjébe, hogy elvégezze az engesztelésbefejező munkáját, az Ő szolgálata is megszűnt az első helyiségben, és megkezdődött a másodikban... Krisztus is közbenjárói munkájának csak egyik szakaszát fejezte be, hogy elkezdje munkájának második szakaszát, de most is a vérére hivatkozik az Atya előtt a bűnösök érdekében." (White: A nagy küzdelem, 382-383. oldal)

36.

 

A KJV és NKJV (angol) fordítások a héber nicdaq kifejezést így adja vissza: „megtisztul". A The New American Bible is így fordítja. Ez a kifejezés a legrégibb angol fordításokban is megtalálható, mint pl. Bishop Bible (1566), Geneva Bible (1560), Taverner Bible (1551), Great Bible (1539), Matthew Bible (1537), Coverdale (1537) és Wycliffe (1382). Ezt a latin Vulgata mundabitur, „megtisztult" szavából fordították, amely az Ótestamentum legrégibb fordításainak, a Septuaginta és a Theodotion Katharisthesetai ("megtisztul") szavában gyökerezik. (Új kat. ford.: „Kétezerháromszáz estig, reggelig, aztán tiszta lesz a szentély.")

A legtöbb modern fordítás nem tükrözi ezt a hagyományos értelmezést. Mivel a nicdaq a cádaq gyökből származik, amelynek tág jelentése van, köztük „igazzá tenni", „igaznak lenni", „igaz", „megigazult" és „igazolt", ezek a fordítások így adják vissza a cádaq-ot: „visszaállítva helyes állapotába" (RSV), „megfelelően helyreállítva" (NASB), „újból felszentelve" (NIV) és „helyreállítva" (TEV). Az ószövetségi költői párhuzamosság bizonyságot tesz arról, hogy a tsadaq rokon értelmű lehet a taherrel, ami azt jelenti, „tisztának lenni" (Jób 4:17; 17:9) (NIV), "zákah-hal, „tisztának lenni" (Jób 15:14; 25:4) és a borral, „tisztaság" (Zsolt 18:21). A nicdaq tehát „nyelvileg ilyen értelmezéseket tartalmaz: ‘megtisztítás, igazolás, megigazítás, helyretétel, helyreállítás'. Bárhogy is adjuk vissza a héber kifejezést modem nyelven, a szentély ‘megtisztítása' magában foglal tényleges tisztítást, valamint olyan cselekményt is, mint igazolás, megigazítás és helyreállítás." (Hasel, „»Little Horn«, the Heavenly Sanctuary and the Time of the End; A Study of Daniel 8:9-14", Symposium on Daniel, 453. oldal). Lásd i. m., 448-458. oldal; Hasel, „The „Little Horn", the Saints, and the Sanctuary in Daniel 8", Sanctuary and Atonement, 203-208. oldal; Niels Eric Andreasen, „Translation of Nicdaq/Katharisthesetai on Daniel 8:14", in Symposium on Daniel, 47596. oldal; Maxwell, God Cares, 1/175; „Christ and His High Priestly Ministry", Ministry, 1980. október, 34-35. oldal.

37.

 

Egyesek a „Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig" kifejezést csak 1150 valóságos napnak értelmezik. De ez ellentétben áll a héber nyelv alkalmazásával. Carl F. Keil, a Keil és Delitzsch kommentár szerkesztője, ezt írta: „Amikor a héberek a napot és éjszakát, a hét napjainak alkotórészeit külön akarják kifejezni, akkor mind a kettőnek a számát említik. Azt mondják például, hogy 40 nap és 40 éjszaka (1Móz 7:4,12; 2Móz 24:18; 1Kir 19:8), és három nap és három éjszaka (Jón 2:1; Mt 12:40), de nem 80 vagy hat nap és éjszaka, amikor 40 vagy három teljes napról beszélnek. A héber olvasó nem tudja a 2300 estét és reggelt 2300 félnapnak, sem 1150 egész napnak érteni, mert a teremtéskor a reggelből és estéből nem a fél, hanem az egész nap állt... Ezért úgy kell vennünk ezeket a szavakat, ahogy vannak, azaz 2300 egész napnak kell értenünk őket" (C. F. Keil, Biblical Commentary on the Book of Daniel, fordította M. G. Easton, C. F. Keil és F. Delitzsch, Biblical Commentary un the Old Testament-ben Grand Rapids; Wm. B) Eerdmans, 1959), 25. kötet, 303-304. oldal. További indoklás céljából lásd Hasel, „Sanctuary of Daniel 8", Sanctuary and Atonement, 195. oldal; Hasel, „The „Little Horn", Heavenly Sanctuary and the Time of the End", Symposium on Daniel, 430-433. oldal; Siegfried J. Schwantes, „Ereb Boqer of Daniel 8:14 Re-Examined", Symposium on Daniel-ben, 462-474. oldal); Maxwell, God Cares, 1/174. oldal.

38.

 

Froom, Prophetic Faith of Our Fathers, 21985. oldal; 3/252, 743 oldal; 4/397, 404. oldal. Arról az elvről, hogy egy prófétikus nap egy valóságos évet jelent, lásd Shea, Selective Studies on Prophetic Interpretation, 56-93, oldalát.

39.

 

Lásd például Hasel, „Sanctuary in Daniel 8", Sanctuary and Atonement, 196-197. oldal; Shea, „Unity of Daniel", Symposium on Daniel, 220-230 oldal

40.

 

A héber írások elemzése, mint például a Misna tanúsítja, hogy bár a chátak jelentheti azt, hogy „meghatároz", általánosabb jelentésében a „leszabni" gondolat van (Shea, „The Relationship Between the Prophecies of Daniel 8 and Daniel 9", Sanctuary and Atonement, 242. oldal)

41.

 

Gesenius,Hebrew and Chaldee Lexicon to the Old Testament Scripture, ford. Samuel P. Tregelles (Grand Rapids; W. B. Eerdmans, hasonmás kiad., 1950), 314. oldal

42.

 

Lásd French, „Commencement Date for the Seventy Week Prophecy", 70 Weeks, Levelitus, and Nature of the Prophecy, 64-74. oldal

43.

 

Dániel 8-ból világos, hogy a 2300 év hosszú időt ölel fel. Elhangzott ez a kérdés: „Meddig tart e látomás?" (Dán 8:13). A „látomás" kifejezés ugyanaz, mint amit az 1. és 2. vers használ. Tehát amikor az angyal felteszi a kérdést: „Meddig tart a látomás?", olyan választ vár, ami felöleli az egész látomást az első állatjelképtől a második állatjelképen és a kicsiny szarv jelképén át a végidőig, ahogy azt Dániel 8:17. és 19. verse jelzi. Hogy a 2300 este és reggel válaszolja meg ezt a kérdést, ez elég világosan tanúsítja, hogyannak fel kell ölelnie a médó-perzsa birodalom idejétől a vég idejéig terjedő időszakot, jelezve, hogy azok éveket jelentenek.

44.

 

Vö. Damsteegt, Foundation's of the Seventh-day Adventist Message and Mission, 14-15. oldal; Froom, Prophetic Faith of Our Fathers, 4. kötet

45.

 

Froom,Prophetic Faith of Our Fathers, 4/404. oldal

46.

 

Lásd például Francis D. Nichol, The Midnight Cry (Washington, D. C.; Review and Herald, 1944)

47.

 

Lásd Froom, Prophetic Faith of Our Fathers, 1-4. kötet; Damsteegt, Foundations of the Seventh-day Adventist Message and Mission, 16-20. oldal

48.

 

Lásd Damsteegt, Foundation's of the Seventh-day Adventist Message and Mission, 103-146. oldal; White: A nagy küzdelem, 378-385. oldal

49.

 

Froom, Movement of Destiny, 543, oldal

50.

 

Holbrook, Light in the Shadows, 34. oldal

51.

 

Krisztus példázatai, 212. oldal

52.

 

Holbrook, Light in the Shadows, 35. oldal

53.

 

Az emberek számára a kegyelemidő akkor ér véget, amikor többé már nem lehet megtérni. Egy ember kegyelemideje lezárulhat akkor (1) amikor meghal; (2) amikor elkövette a megbocsáthatatlan bűnt (Mt 12:31-32; Lk 12:10); (3) amikor a kegyelem mindenki számára lezárul, röviddel a második advent előtt. Amíg Krisztus mint főpap Isten és ember közötti közbenjáróként szolgál, addig van kegyelem. „Semmilyen ítélet nem hajtható végre kegyelem nélkül, amíg Krisztus főpapi szolgálata nem ér véget. De a hét utolsó csapás kegyelem nélkül töltetik ki [Jel 14:10; 15:1], tehát azután, hogy Krisztus befejezi könyörgését, és a kegyelemidő lezárul." (U. Smith, SDA Encyclopedia, jav. kiad., 1152. oldal)

[Előző]                                                                        [Fel]                                                                        [Következő]

Órarend

 

Péntek 1900 - Istentisztelet-Live

Szombat 800 - Tanítók órája

Szombat 900 - Szombatiskola-Live

Szombat 1100 - Istentisztelet-Live

Szombat 1700 - Istentisztelet-Live

Kedd 1800 - Imaóra

Oldalainkat 88 vendég és 0 tag böngészi

Scroll Up