1104
Címlap  //  Magunkról  //  Hitalapelvek  //  Hitalapelvek  //  20. A szombat

Bibliatanulmányok

Migránsok új hazába

Speranta TV

Hitalapelvek

Adventista.hu

20. A szombat

 

- A keresztényi életről szóló tan -

 [Előző]                                                                                                                                                            [Következő]

A jóságos Teremtő a teremtés hat napja után a hetedik napon megpihent, és a szombatot minden ember számára a teremtés emlékévé rendelte. Isten megmásíthatatlan törvényének negyedik parancsolata Jézus, a szombat Ura tanításával és gyakorlatával összhangban megkívánja a hetedik napi szombatnak, mint a nyugalom, az imádkozás, és szolgálat napjának megtartását. A szombat az Istennel és egymással való bensőséges kapcsolat napja. Ez a Krisztusban történt megváltás jelképe, megszentelődésünk jele, hűségünk záloga és Isten eljövendő örök országának előíze. A szombat Isten és népe közötti örök szövetség állandó jele. E szent időszak estétől estéig, naplementétől naplementéig tartó örömteli megtartása Isten teremtő és megváltó munkájának ünneplése. (1Móz 2:1-3; 2Móz 20:8-11; Lk 4:16; Ésa 56:5-6; 58:13-14; Mt 12:1-12; 2Móz 31:13-17; Ez 20:12,20; 5Móz 5:12-15; Zsid 4:1-11; 3Móz 23:32; Mk 1:32)

Ádám és Éva Istennel együtt tekintette meg paradicsomi otthonát. A látvány lélegzetelállító volt... elmondhatatlan. Ahogy azon a pénteken, a teremtés hatodik napján a nap lassan lenyugodott, és feltűntek a csillagok, „látta Isten, hogy minden, amit alkotott, igen jó" (1Móz 1: 31 - új prot. ford.). Isten befejezte a teremtést.„Így készült el a menny és a föld, és azoknak minden serege." (1Móz 2:1 - új prot. ford.)

De bármilyen szép volt a világ, amelynek teremtését Isten éppen, hogy befejezte, a legnagyobb ajándék és kiváltság, amit Isten az újonnan teremtett párnak adhatott, a vele való személyes kapcsolat volt. A szombattal is megajándékozta őket, a különleges áldás, a Teremtőjükkel való közösség, bensőséges kapcsolat napjával.

 

A szombat az egész Bibliában

A szombat központi jelentőségű istentiszteletünkben, mert a teremtés emlékünnepe, ami kinyilatkoztatja, hogy miért kell Istent imádni: Ő a Teremtő, mi pedig a teremtményei vagyunk. „Ezért a szombat Isten imádásának igazi megalapozója, mert ezt a nagy igazságot minden más intézménynél hatásosabban tanítja. Az istentisztelet igazi alapja - nemcsak a szombati istentiszteleté - a Teremtő és teremtményei közötti különbségben található. E fontos tény soha nem fakulhat meg, és ezt sohasem szabad elfelejteni."[1] Az emberiségnek az emlékezetében kell tartania nagy igazságot, hogy Isten rendelte el a szombatot.

A szombat a teremtéskor. A szombat a bűntelen világból származik. E nap Isten különleges ajándéka, amely által az emberiség a Menny valóságát érezheti a Földön. Isten három cselekedete alapította a szombatot.

1. Isten megpihent szombaton. A hetedik napon „Isten megnyugodott, és megpihent" (2Móz 31:17 - új prot. ford.), de nem azért nyugodott meg, mert szüksége volt rá(Ésa 40:29). A „megnyugodott"- sábat - ige szó szerint azt jelenti, hogy „megszűnni" a munkától vagy tevékenységtől (vö. 1Móz 8:22). „Isten nem azért pihent meg, mintha kimerült vagy elfáradt volna, hanem mert korábbi elfoglaltságát megszüntette."[2]

Isten megpihent, és az embertől is elvárta, hogy megpihenjen; követendő példát mutatott az embernek (2Móz 20:11).

Ha Isten a hatodik napon fejezte be a teremtést (1Móz 2:1), mit ért a Szentírás azon, hogy Isten „megszűnék a hetedik napon minden munkájától" (1Móz 2:2)? Isten hat napon át végezte el az ég és a Föld teremtését, de még meg kellett alkotnia a nyugalom napját. A szombati pihenés volt az, amit megalkotott. A szombat volt munkájában az utolsó simítás, művének befejezése.

2. Isten megáldotta a szombatot. Isten nemcsak megalkotta a szombatot, meg is áldotta. „A hetedik napon megnyugodó áldás azt jelenti, hogy Isten ezt a napot kegyelmének különös tárgyává tette, olyan nappá, amely áldást hoz teremtményeinek."[3]

3. Isten megszentelte a szombatot. Valamit megszentelni, azt jelenti: szentté tenni, vagy elkülöníteni, mint szentet, szent célra. Megszentelhető egy nép, egy hely (mint például a sátor, a templom vagy a gyülekezet) és egy időszak (szent nap). Az a tény, hogy Isten megszentelte a hetedik napot, azt jelenti, hogy ez a nap szent; azt a Teremtő az Isten-ember kapcsolatának elmélyítése céljából különítette el.

Isten megáldotta és megszentelte a hetedik napot, a szombatot, mert ezen a napon megpihent minden munkájától. Nem a maga, hanem az emberiség számára áldotta és szentelte meg. Személyes jelenléte teszi szentté és áldottá a szombatot.

A szombat a Sínai-hegynél. A zsidók Egyiptomból való kivonulását követő események tanúsítják, hogy szem elől tévesztették a szombatot. Úgy látszik, a rabszolgaság kérlelhetetlen követelményei nagyon megnehezítették a szombat megtartását. Nem sokkal szabadságuk visszanyerése után a mannahullás csodájával és a Tízparancsolat kihirdetésével Isten nyomatékosan emlékeztette a zsidókat a hetedik nap, a szombat megünneplésére.

1. A szombat és a manna. Isten egy hónappal a sínai-hegyi törvény kihirdetése előtt védelmet ígért a népnek a betegségek ellen, ha szorgalmasan figyelnek „parancsolataira", és megtartják „minden rendelését" (2Móz 15:26; vö. 1Móz 26:5). Nem sokkal ez ígéret után Isten emlékeztette a zsidókat a szombat szentségére. A mannahullás csodájával kézzelfoghatóan tanította őket arra, milyen fontosnak tartja a hetedik napi pihenést.

Isten minden napon elég mannát adott a zsidóknak aznapi szükségleteik kielégítésére. Semmit sem volt szabad félretenniük a következő napra, mert megromlott, amit félretettek (2Móz 16:4, 16-19). A hatodik napon a szokásos adag kétszeresét kellett gyűjteniük, hogy elég legyen arra a napra és szombatra. Amikor arra tanította őket, hogyan kell a szombatot megtartani, és hogy a hatodik nap az előkészület napja, Isten így szólt: „A holnap a nyugalom napja,az Úrnak szentelt szombat; amit sütni akartok, süssétek meg, és amit főzni akartok, főzzétek meg; ami pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre"

(2Móz 16:23). A hetedik napra eltett manna nem romlott meg (2Móz 16:24). A negyedik parancsolathoz hasonló nyelvezettel Mózes így szólt: „hat napon át szedjétek azt, de a hetedik napon szombat van, akkor nem lesz" (2Móz 16:26).

A zsidókat negyven éves pusztai vándorlásuk alatt, vagyis több mint 2000 egymást követő szombaton, a mannahullás csodája emlékeztette a hat munkanap és a hetedik napi pihenés rendszerére.

2. A szombat és a törvény. Isten a Tízparancsolat közepébe helyezte a szombat parancsát, amely így hangzik:

„Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja; semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belül van; mert hatnapon át teremté az Úr az eget és a Földet, a tengert és mindent, ami azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt" (2Móz 20:8-11).

A Tízparancsolat minden parancsolata nagyon fontos, és egyiket sem szabad figyelmen kívül hagyni (Jak 2:10), de a szombat parancsát Isten megkülönböztette a többitől. Ezzel kapcsolatban megparancsolta: „Megemlékezzél", mintegy ráébresztve az emberiséget arra, hogy veszélyes elfeledkezni e parancs fontosságáról.

A szombatparancs kezdő szavai - „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed" - azt mutatják, hogy a szombat megtartását Isten nem a Sínainál rendelte el először. E szavak azt jelzik, hogy korábbról származik, a teremtéstől, ahogy azt a parancsolat további része kinyilatkoztatja. Isten azt akarta, hogy a szombatot a teremtés emlékére ünnepeljük. Ez a parancsolat meghatározza a pihenés és az istentisztelet idejét, arra ösztönözve, hogy Istenről és műveiről elmélkedjünk.

A szombatnak a teremtés emlékünnepeként való megtartása a bálványimádás ellenszere. Az ég és föld Teremtőjére való emlékeztetésével megkülönbözteti Istent minden hamis istentől. A szombat megtartása ezért az igaz Isten iránti hűségünk jelévé lesz - olyan jel, amellyel elismerjük,hogy Ő a Teremtő és mindent uraló Király.

A szombatparancs Isten törvényének pecsétje.[4] A pecsétek általában három elemet tartalmaznak, a pecsét tulajdonosának nevét, rangját és hatáskörét. A hivatalos pecséteket okiratok érvényesítésére használják. Az irat is ugyanolyan tekintéllyel bír, mint az a hivatalos személy, akinek a pecsétjét rányomták. A pecsét azt jelzi, hogy az a hivatalos személy jóváhagyta az iratot, és hogy hivatalának minden tekintélye mögötte áll.

A tíz parancsolat között a szombat parancsa az, amely a pecsét fontos elemeit tartalmazza. A tíz közül ez az egyetlen olyan parancs, amely azonosítja az igaz Istent nevének feltüntetésével: „az Úr, a te Istened"; rangjának jelzésével, az a Valaki, aki alkotott - a Teremtő; és hatásköre, „az ég és föld" (2Móz 20:10-11). Mivel csak a negyedik parancsolat tanúsítja, hogy kinek a tekintélye áll a Tízparancsolat mögött, ezért ez a parancsolat tartalmazza „Isten pecsétjét" a törvényéhez csatolva, mint ami a törvény hitelességének és kötelező voltának bizonyítéka.[5]

Valóban, Isten a szombatot „hatalma és tekintélye emlékeztetőjévé vagy jelévé tette a bűntől és lázadástól mentes világban. Ez örök érvényű személyes kötelezettséget hordozó intézménynek készült, ezzel a figyelmeztetéssel kísérve: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt" (2Móz 20:8)."[6]

Ez a parancsolat a hetet két részre osztja. Isten hat olyan napot adott, amelyben „munkálkodjál, és végezd minden dolgodat", de a hetedik napon „semmi dolgot se tégy" (2Móz 20:9-10). „‘Hat nap' - mondja a parancs - munkanap, de ‘a hetedik nap' nyugalomnap. A parancs bevezető szavai nyilvánvalóvá teszik, hogy ‘a hetedik nap' Isten egyedüli nyugalomnapja. ‘Megemlékezzél a szombat (nyugalom) napról, hogy megszenteljed azt' (2Móz 20:8)."[7]

Bár az embernek szüksége van fizikai pihenésre, hogy felfrissítse testét, Isten a saját példájára alapítja azt a parancsát, hogy szombaton pihenjünk. Mivel Ő megpihent a világ első heti tevékenységétől, nekünk is meg kell pihennünk.

3. A szombat és a szövetség. Mivel Isten törvénye központi helyet kapott a szövetségben (2Móz 34:27), a törvény szívében elhelyezkedő szombatnak kiemelkedő szerepe van Isten szövetségében. Isten kijelentette: a szombat „jegy" énköztem és tiköztetek, "hogy megtudjátok, én vagyok az Úr", aki megszentel (Ez 20:12; vö. Ez 20:20; 2Móz 31:17). Ezért - mondta Isten - a szombatünneplés „örök szövetség"(2Móz 31:16). „Miként a szövetség Isten szeretetén, népe iránti szeretetén alapszik (5Móz 7:7-8), éppúgy a szombat is - mint a szövetség jegye - Isten szeretetének jele."[8]

4. Az évi szombatok. A hetenkénti szombatokon kívül (3Móz 23:3) Izrael vallási naptárában elszórtan volt évi hét szertartási szombat. Ezek a szombatok nem kapcsolódtak közvetlenül a hetedik napi szombathoz, illetve a heti időszakhoz. Ez a hét szombat „az Úrnak szombatjain kívül" (3Móz 23:38) a kovásztalan kenyerek ünnepének első és utolsó napja, pünkösd napja, a kürtölések ünnepe, az engesztelés napja és a sátoros ünnep első és utolsó napja volt (vö. 3Móz 23:7-8, 21, 24-25, 27-28, 35-36).

Ezek a szombatok a hét bármely napjára eshettek, mivel dátumuk a szent év kezdetétől függött, amit viszont a holdnaptár szabott meg. Ha egybeestek a heti szombattal, akkor „nagy nap"-nak nevezték (vö. Jn 19:31). „Míg a heti szombatot Isten a teremtés hetének végén az egész emberiség számára elrendelte, az évi szombatok a Sínai-hegynél létesített zsidó formaságok és szertartások rendszerének szerves részei voltak... amelyek előremutattak az eljövendő Messiásra, és ezek ünneplését Krisztus halála megszüntette."[9]

A szombat és Krisztus. A Szentírás kinyilatkoztatja, hogy Krisztus ugyanúgy Teremtő volt, mint az Atya (lásd 1Kor 8:6, Zsid 1:1-2; Jn 1:3). Tehát Ő különítette el a hetedik napot nyugalomnapként az emberiség számára.

Később Krisztus a szombatot ugyanúgy összekapcsolta megváltási munkájával, mint teremtői munkájával. Mint a nagy „VAGYOK" (Jn 8:58, 2Móz 3:14), a szombatot belefoglalta a Tízparancsolatba, hogy hangsúlyozottan emlékeztessen erre a heti istentiszteletre, a Teremtővel való hetenkénti találkozásra. Még egy másik okot is felhozott a szombat ünneplésére: népének megváltását (5Móz 5:14-15). Tehát a szombat megjelöli azokat, akik elfogadták Jézust, mint Teremtőt és Megváltót.

Krisztus kettős szerepe - mint Teremtő és Megváltó - nyilvánvalóvá teszi, miért állította, hogy mint Ember Fia, Ő „a szombatnak is Ura" (Mk 2:28). Ezzel a tekintélyével eltörölhette volna a szombatot, ha akarta volna, de nem akarta. Ellenkezőleg, minden emberre vonatkoztatta, mondván, „A szombat lett az emberért" (27. vers - új prot. ford.).

Egész földi szolgálatában Krisztus példát mutatott a hűséges szombatünneplésre. „Szokása" volt, hogy szombaton istentiszteletre menjen (Lk 4:16). A szombati istentiszteleteken való részvétele kinyilvánítja, hogy istentiszteleti napként szentesítette a szombatot.

Krisztus annyira a szívén viselte a szombat szentségét, hogy amikor feltámadása után a bekövetkező üldözésről beszélt, tanácsot adott tanítványainak a szombattal kapcsolatban: „Imádkozzatok - mondta -, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon" (Mt 24:20). Ez világosan bizonyította, ahogy Jonathan Edwards megjegyezte, „hogy a keresztények már akkor is kötelesek voltak szigorúan megtartani a szombatot."[10]

Amikor Krisztus befejezte a teremtés munkáját - első nagy tettét világunk történelmében -, megpihent a hetedik napon. Ez a pihenés befejezést és elvégzést fejezett ki. Ehhez hasonlóan cselekedett földi szolgálata végén, amikor befejezte második nagy tettét a történelemben. Péntek délután, a hét hatodik napján, Krisztus befejezte megváltási küldetését a földön. Utolsó szava ez volt: „Elvégeztetett!" (Jn 19:30). A Szentírás hangsúlyozza, hogy amikor Krisztus meghalt, „az ünnepi előkészület napja volt az, és elkezdődött a szombat" (Lk 23:54- új prot. ford.). Halála után pihent a sírban, így jelképezve, hogy bevégezte az emberiség megváltását.[11]

Tehát a szombat bizonyságot tesz Krisztus teremtési és megváltási munkájáról. Megtartásával követői vele együtt örvendeznek afelett, amit az emberiségért tett.[12]

A szombat és az apostolok. A tanítványok nagy tiszteletben tartották a szombatot. Ez nyilvánvaló volt Krisztus halálakor. Amikor a szombat megérkezett, megszakították temetési előkészületeiket, és „szombaton nyugovának a parancsolat szerint", hogy majd folytassák ezt a munkát vasárnap, „a hét első napján" (Lk 23:56-24:1).

Ahogy Krisztus is tette, az apostolok is istentiszteletet tartottak a hetedik napi szombaton. Evangélizáló útjai során Pál elment a zsinagógába szombaton, és Krisztusról prédikált (ApCsel 13:14; 17:1-2; 18:4). Még a pogányok is meghívták, hogy prédikálja Isten Igéjét szombaton (ApCsel 13:42, 44). Olyan helyeken, ahol nem volt zsinagóga, megkereste a szombati istentisztelet szokásos helyét (ApCsel 16:13). Miként Krisztus részvétele a szombati istentiszteleteken azt mutatta, hogy a hetedik napot az istentisztelet különleges napjaként fogadta el, Pál is ugyanezt tette.

Az apostol hűséges hetenkénti szombatünneplése szöges ellentétben áll az évi szertartásos szombatokkal kapcsolatos állásfoglalásával. Pál világossá tette, hogy a keresztényeknek nem kell ezeket az évenkénti nyugalomnapokat megtartaniuk, mert Krisztus a szertartási törvényeket a keresztre szegezte (lásd e könyv 18. fejezetét). Ezt mondta: „Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért vagy ivásért, avagy ünnep vagy újhold, vagy szombat dolgában, amelyek csak árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság Krisztusé" (Kol 2:16-17). Mivel e szöveg értelmi összefüggése „formaságos dolgokkal foglalkozik, az itt említett szombatok a zsidó évi ünnepek szertartási szombatjai, „amelyek csak árnyékai" vagy előképei a Krisztusban bekövetkezendőknek".[13]

A galáciai levélben Pál hasonlóképpen tiltakozott a szertartásos törvény követelményeinek betartása ellen. Ezt mondta: „Megtartjátok a napokat és hónapokat és időket, meg az esztendőket. Féltelek titeket, hogy hiába fáradoztam körülöttetek" (Gal 4:10-11).

Sokaknak az a benyomásuk, hogy János a vasárnapra utalt, amikor azt mondta,hogy „Lélekben valék ott az Úrnak napján" (Jel 1:10). A Biblia azonban csak egy napot nevez az Úr különleges tulajdonának, és ez a szombat. Krisztus kijelentette: „A hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja" (2Móz 20:10), amelyet később „szent napomnak" nevezett (Ésa 58:13 - új prot. ford.). Krisztus a szombat Urának nevezte önmagát (Mk 2:28). Mivel a Szentírásban az egyetlen nap, a hetedik napi szombat,amelyet az Úr sajátjának nevez, logikusnak látszik arra a következtetésre jutni, hogy János a szombatra utalt. Semmilyen bibliai példa nem mutat arra, hogy ő ezt a kifejezést a hét első napjára, vagyis a vasárnapra vonatkoztatta volna.[14]

A Biblia sehol sem parancsolja meg, hogy a hét bármely napját ünnepeljük a szombat helyett. A hét semmilyen más napját nem mondja áldottnak vagy szentnek. Az Újtestamentum sem utal arra, hogy Isten a szombatot a hét más napjával váltotta fel.

Ellenkezőleg, a Szentírás Istennek azt az akaratát nyilatkoztatja ki, hogy népe az egész örökkévalóságon át ünnepelje a szombatot: „Mint az új egek és az új Föld, amelyet én teremtek, megáll énelőttem,szól az Úr, azonképpen megáll a ti magvatok és nevetek... Hónapról hónapra és szombatról szombatra eljő minden test engem imádni, szól az Úr" (Ésa 66: 22-23).

A szombat jelentősége. A szombatnak nagy a jelentősége, és tele van mély és gazdag lelki tartalommal.

1. A teremtés örök emlékműve. Amint láttuk, a Tízparancsolat szerint a szombat elsődleges jelentősége, hogy a világ teremtésére emlékeztessen (2Móz 20:11-12). Az a parancs, hogy ünnepeljük a hetedik napot, mint nyugalomnapot, „elválaszthatatlanul kapcsolódik a teremtéshez, mivel a szombat intézménye és a megtartására szólító parancs a teremtés cselekményének közvetlen következménye. Továbbá, az egész emberi család az így megörökített isteni cselekménynek, a teremtésnek köszönheti létét; következésképpen a szombat parancsának, mint Isten teremtői hatalmáról való megemlékezésnek megtartását Isten az egész emberiség számára kötelezővé teszi."[15] Strong a szombatot olyan „örökös kötelezettségnek" nevezi, amelyet „Isten rendelt el a teremtés cselekményére való megemlékezésül."[16]

Azok, akik megtartották a szombatot, mint a teremtés emlékünnepét, ezzel hálás szívvel elismerték, „hogy Isten a Teremtőjük és törvényes uralkodójuk; hogy ők kezének alkotásai és hatalmának alárendeltjei. Tehát a szombat intézménye teljesen emlékeztető jellegű az egész emberiség számára. Nincs benne semmi homályos, és nem korlátozódik egyetlen népre."[17] Ameddig azért imádjuk Istent, mert Ő a mi Teremtőnk, mindaddig a szombat marad a teremtés bizonysága és emlékünnepe.

2. A megváltás jelképe. Amikor Isten megszabadította Izraelt az egyiptomi rabszolgaságból, a szombat, ami már akkor a teremtés emlékünnepe volt, a szabadulás emlékünnepévé is lett (5Móz 5:15). „Az Úr azt akarta, hogy a hetenként ismétlődő és helyesen megtartott szombati nyugalom folytonosan feloldozza az embert valamilyen egyiptomi szolgaságból, amely nem korlátozódik semmilyen országra, sem századra, hanem magában foglal minden országot és minden kort. Az embernek ma meg kell szabadulnia abból a rabságból, amelybe a kapzsiság, nyerészkedés, hatalom, társadalmi egyenlőtlenség, az önzés és bűn sodorja."[18]

A kereszt képe a szombati nyugalmat a megváltás különleges jelképévé teszi. „Arra emlékeztet, hogy Immánuel kivezetett a bűn rabságából. Legnagyobb terhünk a reánk nehezedő engedetlenségünk súlya. A szombati nyugalom, amely visszafelé mutat a sírban pihenő Krisztusra, a bűn feletti győzelem nyugalmára, a kereszténynek igazi lehetőséget kínál Krisztus bocsánatának, békéjének és nyugalmának elfogadására és megtapasztalására."[19]

3. A megszentelődés jele. A szombat Isten átformáló erejének jele, a szentség vagy megszentelődés jele. Az Úr kijelentette: „Az én szombataimat bizony megtartsátok; mert jel az énközöttem és tiköztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok,én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek" (2Móz 31:13; vö. Ez 20:20). A szombat tehát Istennek, mint megszentelőnek a jele is. Mivel az ember Krisztus vére által szentelődhet meg (Zsid 13:12), a szombat annak is a jele, hogy a hívő elfogadja Krisztus vérét a bűn bocsánatára.

Éppúgy, ahogy Isten a szombatot, szent célra különítette el, népét is elkülöníti szent célra - hogy különleges tanúja legyen. Azon a napon Istennel való közösségük szentséghez vezet; megtanulják, hogy ne a saját erőforrásaikra, hanem Istenre támaszkodjanak, aki megszenteli őket.

„Az az erő, amely mindent teremtett, ugyanaz az erő, amely újjáteremti a lelket a maga képmására. A szombat a megszentelődés jele azok számára, akik megszentelik. Az igazi megszentelődés összhang Istennel, vele való egység jellemben. Erre az Ő jellemét tükröző elvek iránti engedelmességgel lehet eljutni. És a szombat az engedelmesség jele. Aki szívből engedelmeskedik a negyedik parancsolatnak, az engedelmeskedni fog az egész törvénynek. Engedelmesség által szentelődik meg."[20]

4. A hűség jele. Ahogy Isten Ádám és Éva hűségét próbára tette az Édenkert közepébe helyezett, jó és gonosz tudásának fájával, ugyanúgy minden ember Isten iránti hűségét próbára fogja tenni a Tízparancsolat közepébe helyezett szombatparancs.

A Szentírás kinyilatkoztatja azt, hogy a második advent előtt az egész világ két csoportra oszlik: azokra, akik hűségesek, és „megtartják Isten parancsolatait és Jézus hitét", és azokra, akik imádják „a fenevadat és annak képét" (Jel 14:12, 9). Akkor Isten igazsága naggyá lesz a világ előtt, és világossá válik, hogy a Szentírás hetedik napi szombatjának engedelmes megtartása bizonyítja a Teremtő iránti hűséget.

5. A közösség ápolásának ideje. Isten az állatokat az emberiség társaivá teremtette (1Móz 1:24-25). A magasabb szintű társas viszony kialakítására Isten egymásnak adta a férfit és a nőt (1Móz 1:18-25). A szombattal pedig Isten olyan ajándékot adott az emberiségnek, amely a társas viszony legmagasabb formáját, Isten társaságát kínálja. Isten nem úgy alkotta az embereket, hogy csak az állatok társai legyenek, még csak nem is kizárólag az emberi lényeké. Isten a maga számára teremtette őket.

A szombat az, amikor különleges módon megtapasztaljuk Isten jelenlétét. Ha nem lenne szombat, mindenki vég nélkül dolgozna és verejtékezne. Minden nap egyforma lenne, és világi célokat szolgálna. De amikor a szombat megérkezik, reményt, örömet hoz, célt ad, és bátorít. Időt ad arra, hogy az istentisztelet, imádkozás, éneklés, az Ige tanulása és hirdetése, az evangélium terjesztése útján közösségbe jussunk Istennel. A szombat lehetőséget ad Isten jelenlétének megtapasztalására.

6. A hit áltatai megigazulás jele. A keresztények előtt világos, hogy az igazságot őszintén kereső, lelkiismeretes nem keresztényekkel a Szentlélek meg tudja értetni Isten törvényének általános elveit (Róm 2:14-16). Ez a magyarázata annak, hogy miért gyakorolják nem keresztények is a szombattól bizonyos fokig elütő kilenc parancsolatot. De nem ez a helyzet a szombatparanccsal.

Sokan belátják, miért van szükség hetenként egynapi pihenésre, de sokszor nehezen értik meg, miért helyes és dicséretes a hét hat napján dolgozni, de bűn a hetedik napon. A természet nem nyújt semmilyen alapot a hetedik nap megtartására. A bolygók keringenek a pályájukon, a növények nőnek, eső és napfény váltja egymást, és az állatok úgy viselkednek, mintha minden nap egyforma lenne. Miért kell akkor az embernek a hetedik napi szombatot megtartani? „A keresztények számára csak egy oka van ennek, és semmi más, de ez az ok elég: Isten mondta."[21]

Csak Isten külön kinyilatkoztatása alapján érthetik meg az emberek, mi az oka a hetedik nap megünneplésének. Azok, akik megtartják a hetedik napot, hitből és Krisztus iránti feltétlen bizalomból teszik, aki megparancsolta a szombat megszentelését. A szombat megtartásával a hívők kifejezik, hogy készek Isten akarata, és nem a saját döntésük szerint élni.

A hívők a hetedik nap megünneplésével nem saját megigazításukra törekszenek, hanem a szombatot Krisztussal, a Teremtővel és Megváltóval való közösségük eredményeként tartják meg.[22] A szombatünneplés Krisztus igaz voltának a hívő megigazulásában és megszentelődésében jelentkező eredménye, igazolva, hogy megszabadultak a bűn szolgaságából, és felöltözték Krisztus tökéletes igazságát.

„Az almafa nem azért lesz almafa, mert almát terem. Előbb almafává kell lennie. Azután természetes, hogy almát terem. Az igazi keresztény sem azért tartja meg a szombatot vagy a többi kilenc előírást, hogy önmagát megigazítsa. Hanem ez annak a megigazultságnak a természetes gyümölcse, amelyben Krisztus részesíti. Aki így tartja meg a szombatot, az nem törvényeskedő, mert a hetedik nap külső megtartása a hívő megigazulásának és megszentelődésének belső élményét jelzi. Ennélfogva az igaz szombatünneplő nem azért nem cselekszik tiltott dolgokat szombaton, hogy elnyerje Isten kegyét, hanem mert szereti Istent, és a szombatot olyanná akarja tenni, ami a lehető legszorosabb közösségbe vonja Istennel."[23]

Szombatünneplésünk arról tanúskodik, hogy nem a saját cselekedeteinkre támaszkodunk, és hogy tudjuk, egyedül Krisztus, a Teremtő menthet meg bennünket. Valóban, „az igazi szombatünneplés lelkülete a bennünket új emberekké formáló Jézus Krisztus, a Teremtő és Megváltó iránti páratlan szeretetről tanúskodik. Ez teszi a megfelelő nap megfelelő módon való megtartását a hit általi megigazulás jelévé."[24]

7. A Krisztusban való nyugalom jelképe. A szombat, amely emlékeztette Izraelt arra, hogy Isten Egyiptomból kiszabadította népét, és megnyugvást adott neki a földi Kánaánban, megkülönböztette annak a kornak megváltottait a környező népektől. A szombat ugyanígy jele annak is, hogy Isten a megváltottakat a bűntől megszabadítja, és nyugalommal ajándékozza meg, s elkülöníti a világtól.

Aki belép az Isten által felkínált nyugalomba, az „megnyugodott cselekedeteitől, amiképpen Isten is a magáéitól" (Zsid 4:10). „Ez a nyugalom lelki nyugalom, „saját cselekedeteink"-től való megnyugvás, a bűn elhagyása. Ebbe a nyugalomba hívja népét Isten, és ez az a nyugalom, amelynek jelképe a szombat is, és a Kánaán is."[25]

Amikor Isten befejezte a teremtés munkáját, és megpihent a hetedik napon,Ádámnak és Évának a szombattal lehetőséget kínált arra, hogy megpihenjen őbenne. Bár ők elbuktak, nem változik Isten eredeti szándéka; ma is ezt a nyugalmat kínálja az emberiségnek. A szombat a bűnbeesés után is e nyugalom emlékeztetője maradt. „Így tesz a hetedik napi szombat megszentelése nemcsak Isten, a mindenség Teremtője iránti hitről bizonyságot, hanem az abban való hitről is, hogy Ő át tudja formálni az életet, és alkalmassá tudja tenni az embert arra az örök nyugalomra, amelyet eredetileg a Föld lakóinak adni akart."[26]

Isten megígérte ezt a lelki nyugalmat a testi Izraelnek. Bár nem léptek be abba, Isten meghívása most is érvényes: „Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének" (Zsid 4:9). Azoknak, akik szeretnének belépni ebbe a nyugalomba, „először hit által be kell lépniük Isten lelki „nyugalmába", a lélek bűntől való megnyugvásának, és nem az önerőből üdvösségre törekvésének nyugalmába".[27]

Az Újtestamentum figyelmezteti a keresztényt, hogy ne várjon addig, amíg megtapasztalja ezt a kegyelem és hit általi megnyugvást, mert a „ma" az alkalmas idő a belépésre (Zsid 4:7; 3:13). Akik beléptek ebbe a nyugalomba - a Jézus Krisztusba vetett hit által kapott megmentő kegyelembe -, nem igyekeznek többé arra, hogy a saját cselekedeteik által igazuljanak meg. Így lesz a hetedik napi szombat megünneplése az evangélium nyugalmába való belépés jelképe.

 

Kísérletek az istentisztelet napjának megváltoztatására

Mivel a szombat nagyon fontos szerepet játszik Istennek, mint Teremtőnek és Megváltónak az imádásában, nem meglepő, hogy Sátán totális háborút indított e szent intézmény megdöntésére.

A Biblia sehol sem ad engedélyt az istentisztelet e napjának megváltoztatására,amelyet Isten az Édenben alapított, és a Sínai-hegyen újra meghirdetett. Ezt olyan keresztények is felismerték, akik vasárnapot ünnepelnek. James Gibbons, katolikus bíboros ezt írta: „Elolvashatod a Bibliát Mózes első könyvétől a Jelenések könyvéig, és egyetlen olyan sort sem fogsz találni, amely feljogosít a vasárnap megszentelésére." A Szentírás a szombat vallási megtartását teszi kötelezővé.[28]

A protestáns A. T. Lincoln beismerte: „Nem lehet az Újtestamentummal igazolni azt a hiedelmet, hogy Isten a feltámadástól kezdve az első napot rendelte el szombatként való ünneplésre."[29] Elismerte: „Hetedik napi szombatosnak lenni az egyetlen következetes eljárás mindazok számára, akik vallják, hogy mint erkölcsi törvény, az egész Tízparancsolat kötelező."[30]

Ha nincs bibliai bizonyíték arra, hogy Krisztus vagy tanítványai az istentisztelet napját megváltoztatták, miként lehetséges, hogy sok keresztény a vasárnapot fogadja el a szombat helyett?

A vasárnap ünneplésének keletkezése. Az istentisztelet napjának szombatról vasárnapra való áthelyezése fokozatosan történt. Nincs bizonyíték arra, hogy a keresztények a második század előtt vasárnap tartották volna hetenkénti istentiszteletüket, de arra van bizonyíték, hogy a második század közepére egyes keresztények önként ünnepelték a vasárnapot istentiszteleti napként, de nem nyugalomnapként.[31]

A római gyülekezet, amely túlnyomóan pogányokból lett keresztényekből állt (Róm 11:13), élen járt a vasárnapi istentisztelet bevezetésében. Rómában, a birodalom fővárosában erős zsidóellenesség alakult ki, ami az idő múlásával csak fokozódott. E zsidóellenesség ellenhatásaként a város keresztényei megpróbálták megkülönböztetni magukat a zsidóktól. Elhagytak a zsidókéval közös szokásaikból, és kezdték feladni a szombat tiszteletét, lépéseket téve a vasárnap kizárólagos megtartása felé.[32]

A második századtól az ötödikig, bár a vasárnap tekintélye nőtt, a keresztények majdnem az egész római birodalomban továbbra is megünnepelték a hetedik napi szombatot. Szókratész, az ötödik századi történész, ezt írta: „Az egész világon majdnem minden gyülekezet minden hét szombatján megtartja a szent misztériumokat, de Alexandria és Róma keresztényei valamilyen ősi hagyomány alapján ezekkel felhagytak."[33]

A negyedik és ötödik században sok keresztény mind szombaton, mind vasárnap istentiszteletet tartott. Sozomen, e kor egy másik történésze, ezt írta: „A nép Konstantinápolyban és majdnem mindenütt összejön szombaton és a hét első napján is, amely szokást soha nem gyakorolták Rómában, sem Alexandriában."[34]

Ezek a hivatkozások mutatják, hogy Róma vezető szerepet játszott a szombatünneplés mellőzésében.

Vajon azok, akik felhagytak a hetedik napi istentisztelettel, miért a vasárnapot választották, és nem a hét más napját? Az egyik fő érv az volt, hogy Krisztus vasárnap támadt fel; és állítólag Krisztus adott felhatalmazást az e napi istentiszteletre. „De bármilyen furcsának is tűnik, a második és harmadik század egyetlen írója soha egyetlen, a vasárnap szombat helyetti megtartására feljogosító Biblia-verset sem idézett. Sem Barnabás, sem Ignácius, sem Justinius, sem Iréneus, sem Tertullián, sem Római Kelemen, sem Alexandriai Kelemen, sem Origenész, sem Ciprián, sem Viktorinus, sem más Krisztus korabeli író nem tudott semmi ilyen utalásról, sem Jézustól, sem a Biblia bármely részéből."[35]

A népszerűség és annak hatása, hogy a pogány rómaiak napimádatával összhangban volt a vasárnap, kétségtelenül hozzájárult e napnak az istentisztelet napjaként való egyre terjedő elfogadásához. A napimádat fontos szerepet játszott az egész ókori világban. Ez volt „a római vallás egyik legrégibb alkotóeleme". A keleti napkultusz következtében „a Kr. u. második század elejétől a Sol invictus kultusza volt az uralkodó Rómában és a birodalom más részén is."[36]

Ez a népszerű vallás az új hívőkön keresztül hatással volt az ősegyházra. „A pogányságból megtért keresztények állandóan csábították a hívőket a Nap tiszteletére. Ezt nemcsak az jelzi, hogy az egyházatyák sokszor kifogásolták ezt a gyakorlatot, hanem az is, hogy a napimádat visszatükröződik a keresztény liturgiában.[37]

A negyedik század tanúja volt a vasárnaptörvény bevezetésének. Először polgári jellegű vasárnaptörvényt adtak ki, majd jöttek a vallási jellegűek. Konstantin császár Kr. u. 321. március 7-én bocsátotta ki az első polgári vasárnaptörvényt. Tekintettel arra, hogy a vasárnap népszerű volt a pogány napimádók között, és sok keresztény is tisztelte, Konstantin azt remélte, hogy a vasárnap ünnepnappá tételével biztosíthatja kormánya részére e két választótestület támogatását.[38]

Konstantin vasárnaptörvénye tükrözte a császár napimádói múltját. Így szól a törvény: „A Nap tiszteletre méltó napján (venerabili die solis) az elöljárók és városlakók pihenjenek, és minden műhely zárva legyen. De vidéken a mezőgazdasági munkásoknak a törvény megengedi, hogy dolgozzanak vasárnap."[39]

Néhány évtizeddel később az egyház követte Konstantin példáját. A laodiceai zsinat (kb. Kr. u. 364-ben), amely, bár nem egyetemes, de római katolikus tanácskozás volt, kiadta az első egyházi vasárnaptörvényt. A 29. kánonban az egyház megkövetelte a keresztényektől, hogy tiszteljék a vasárnapot, és „ha lehet, ne dolgozzanak azon a napon", de kifogást emelt a szombati pihenés ellen, és elrendelte, hogy a keresztények ne „tétlenkedjenek szombaton (görögül sabbaton), hanem dolgozzanak azon a napon."[40]

Kr. u. 538-ban, abban az évben, amelyben a próféciában jelzett 1260 esztendő elkezdődött (lásd e könyv 13. fejezetét), a Római Katolikus Harmadik Orléans-i zsinat kiadott még a Konstantinénál is szigorúbb törvényt. E zsinat 28. kánonja kimondja: vasárnap még „a mezőgazdasági munkát is félre kell tenni, hogy az embereket ne akadályozza a templom látogatásában".[41]

A változtatás megjövendölése. A Biblia kinyilatkoztatja, hogy a vasárnap keresztényi intézményként való megtartása „a törvényszegés titkos bűnéhez" vezethető vissza (2Thessz 2:7), amely már Pál korában is működött (lásd e könyv 13. fejezetét). Dániel 7. fejezete próféciáján keresztül Isten megmutatta, hogy előre tudott az istentisztelet napjának megváltoztatásáról.

Dániel látomása az Isten népe és törvénye elleni támadást mutatja be. A kis szarv (Jel 13:1-10-ben pedig egy fenevad) által ábrázolt támadó hatalom a nagy hitehagyást idézi elő a keresztény egyházon belül (lásd e könyv 12. fejezetét). A kis szarv, amely a negyedik fenevadból támad, és Róma bukása után fő üldöző hatalommá lesz (lásd a 18. fejezetet), megkísérli megváltoztatni „az időket és a törvényt" (Dán 7:25). Ennek a hitehagyó hatalomnak sikerül a világ nagy részét megtévesztenie, de az ítélet végül ellene fog dönteni (Dán 7:11, 22, 26). A végső megpróbáltatás idején Isten közbelép népe érdekében, és megszabadítja őket (Dán 12:1-3).

Ez a prófécia csak egyetlen hatalomra illik rá a kereszténységen belül. Csak egyetlen vallási szervezet van, amely azt állítja, hogy joga van Isten törvényének megváltoztatására. Figyeljük meg, hogy a római katolikus hatóságok mire tartottak igényt a történelem során:

Kr. u. 1400 körül Petrus de Ancharano azt állította, hogy „a pápa megváltoztathatja Isten törvényét, mert hatalma nem embertől, hanem Istentől van, és Isten helyett cselekszik a földön, teljes joggal kötve meg és oldozva fel nyáját".[42]

E megdöbbentő állítás hatása bebizonyosodott a reformáció idején. Luther kifejtette, hogy nem az egyházi hagyomány, hanem a Szentírás irányítja az életét. Jelszava a Sola Scriptura - „Egyedül a Biblia" volt. John Eck, a római katolikus vallás egyik legfőbb védelmezője, bírálta Luthernek ezt a kijelentését, azt állítva, hogy az egyház tekintélye a Biblia felett áll. Feladta a leckét Luthernek a bibliai szombat és vasárnap megtartásának felcserélésével kapcsolatban. Ezt mondta Eck: „A Szentírás ezt tanítja: „Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; de a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja" stb. De az egyház a saját hatalma alapján a szombatot vasárnapra változtatta, amire önnek [Luthernek] nincs szentírási szövege."[43]

A tridenti zsinaton (1545-1563), amelyet a pápa a protestantizmus megdöntésére hívott össze, Reggio érseke, Gaspare de Fosso, újra előhozta ezt a kérdést. „Tehát az egyház tekintélyét - mondta - a legvilágosabban a Szentírás világítja meg, mert míg egyrészt (az egyház) ajánlja, isteninek nyilvánítja (és) olvasásra kínálja nekünk...másrészt az Úr által a Szentírásban tanított törvényes előírások megszűntek ugyanannak a hatalomnak (egyház) alapján. A szombat, a legdicsőbb nap a törvényben, az Úr napjára változott... Ezek és más hasonló dolgok nem Krisztus tanítása alapján változtak meg (mert Ő azt mondja, hogy a törvény betöltéséért, és nem megsemmisítéséért jött), hanem azokat az egyház hatalma változtatta meg."[44]

Tartja-e még az egyház ezt az álláspontját? A The Convert's Catechism of Catholic Doctrine 1977. évi kiadása tartalmazza e kérdések és válaszok sorát.

„Kérdés: Melyik a nyugalomnap?"

„Válasz: A szombat a nyugalomnap."

„Kérdés: Miért tartjuk a szombat helyett a vasárnapot?"

„Válasz: Azért tartjuk a szombat helyett a vasárnapot, mert a katolikus egyház áttette az ünnepet szombatról vasárnapra."[45]

John A. O'Brien, római katolikus tudós The Faith of Millions (1974) című nagysikerű könyve szerint erre a súlyos megállapításra jutott: „Mivel a Biblia a szombatot, és nem a vasárnapot írta elő, nem furcsa, miszerint nem katolikusok, akik állítják, hogy vallásukat közvetlenül a Bibliából, és nem az egyháztól veszik, a vasárnapot ünneplik a szombat helyett? Igen, ez következetlenség." A vasárnapünneplés szokása - mondta - a katolikus egyház tekintélyén alapszik, nem pedig egy kifejezett bibliai szövegen. Ez az ünneplés megmarad, hogy emlékeztessen arra az anyaszentegyházra, amelyből a nem katolikus szekták kiváltak- mint az a fiú, aki elszökött otthonából, de még a zsebében hordja anyja képét vagy egy hajfürtjét."[46]

Az ezekre az előjogokra való igény a prófécia megvalósulása, és ez segít azonosítani a kicsiny szarvval jelzett hatalmat.

A szombat helyreállítása. Ésaiás könyve 56. és 58. fejezetében Isten szombatreformra szólítja fel Izraelt. Megjövendöli, milyen csodálatos dolog lesz, amikor nyája közésereglenek a pogányok (Ésa 56:8), és ennek az üdvösséget szolgáló missziónak a sikerét a szombat megszentelésével kapcsolja össze (Ésa 56:1-2, 6-7).

Isten gondosan körülírja népének ezt a különleges munkáját. Bár küldetésük az egész világnak szól, különösen olyan embercsoportra irányul, amely hívőnek vallja magát, de valójában nem tartja be Isten előírásait (Ésa 58:1-2). Isten e szavakkal fejezi ki megbízatását azokhoz az állítólagos hívőkhöz: „Megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak. Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges napjának, és megszenteled azt, dolgaidat nem tévén, foglalkozást sem találván, hamis beszédet sem szólván, akkor gyönyörűséged lesz az Úrban" (Ésa 58:12-14).

A lelki Izrael küldetése ugyanaz, mint az ősi Izraelé volt. A kicsiny szarvval ábrázolt hatalom rést ütött a törvényen, amikor megváltoztatta a szombatot. Ahogy Izraelben helyre kellett állítani a lábbal tiport szombatot, éppúgy kell korunkban is a szombat intézményét helyreállítani és Isten törvényének falán a rést kijavítani.[47] Jel 14:6-12 üzenetének az örökkévaló evangéliummal összefüggésben való hirdetése végzi el e helyreállítási munkát, és teszi naggyá a törvényt. Ennek az üzenetnek a hirdetése Isten egyházának feladata a második advent idején (lásd e könyv 12. fejezetét). Ennek az üzenetnek fel kell ráznia a világot, arra szólítva mindenkit, hogy készüljön fel az ítéletre.

A Teremtő imádására szólító hívás - „imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet", közvetlenül Isten örök törvényének negyedik parancsolatára utal. A végső figyelmeztetés tartalma megerősíti ezt a tényt, Istennek különös gondja van arra, hogy az általánosan elfelejtett szombat visszakapja méltó helyét a második advent előtt.

Ennek az üzenetnek a hirdetése az egész világra kiható viszályt fog kiváltani. A központi kérdés az Isten törvénye iránti engedelmesség és a szombat megtartása lesz. E küzdelemben mindenkinek el kell döntenie, hogy Isten parancsolatait vagy az emberekét tartja meg. Ez az üzenet egy népet hoz létre, amely megtartja Isten parancsolatait és Jézus hitét. Azok, akik ezt az üzenetet elutasítják, végül felveszik a fenevad bélyegét (Jel 14:9, 12; lásd e könyv 12. fejezetét).

Hogy ez a misszió - Isten törvényének naggyá és szombatjának dicsőségessé tétele - sikeres legyen, Isten népének következetes és szeretetteljes példát kell mutatnia a szombatünneplésben.

 

A szombat megtartása

Ahhoz, hogy a „megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt" (2Móz 20:8) parancsának eleget tudjunk tenni, az egész hét folyamán gondolnunk kell a szombatra; és hogy Istennek tetsző módon megtartsuk, meg kell tennünk a szükséges előkészületeket. De vigyázzunk, nehogy annyira kifárasszuk magunkat a hét folyamán, hogy ne tudjunk részt venni a szombati istentiszteleten.

Mivel a szombat az Istennel való különleges közösség napja, amely az irgalmas Isten teremtési és megváltási munkájának örömteli ünneplésére hív, el kell kerülnünk mindent, ami rontja a szombat szent légkörét. A Biblia előírja, hogy szombaton ne végezzünk világi dolgokat (2Móz 20:10), szüneteltessünk minden kenyérkereseti munkát, minden üzletelést (Neh 13:15-22). Meg kell dicsőítenünk Istent, dolgainkat „nem tévén, foglalkozást sem találván, ha-mis beszédet sem szólván" (Ésa 58:13). Ha saját kedvtelésünkre fordítjuk ezt a napot, ha világi dolgokkal foglalkozunk, azokról beszélgetünk és gondolkodunk, vagy ha sportolunk, ez megtöri Teremtőnkkel való közösségünket, és megszentségteleníti a szombatot.[48] A szombatparancs iránti tiszteletünknek ki kell terjednie mindenkire, aki a hatáskörünkbe tartozik, a gyermekeinkre, munkásainkra, még vendégeinkre is, sőt állatainkra is (2Móz 20:10), hogy ők is részesülhessenek a szombat áldásaiban.

A szombat péntek este, naplementével kezdődik, és szombaton naplementével végződik (lásd 1Móz 1:5; vö. Mk 1:32).[49] A Szentírás a szombat előtti napot (a pénteket) „az előkészület napjának" (Mk 15:42 - új prot. ford.), a szombatra való felkészülés napjának nevezi, hogy semmi ne rontsa meg a szombat szentségét. Ezen a napon, akik a család táplálékáról gondoskodnak, készítsék elő a szombati ételeket, hogy a szent napon ők is megpihenhessenek (lásd 2Móz 16:23; 4Móz 11:8).

Jól tennék a család tagjai, illetve a hívők csoportjai, ha pénteken, röviddel naplemente előtt összegyűlnének, hogy énekeljenek, imádkozzanak, és Isten Igéjét olvassák. Így hívják meg Krisztus Lelkét, mint kedves vendéget. Hasonlóképpen istentisztelettel fejezzék be a szombatot a naplemente közeledtével, Isten jelenlétét és vezetését kérve a következő hétre.

Isten arra szólítja fel népét, hogy tegye a szombatot az öröm napjává (Ésa 58:13). Hogyan teheti ezt? Csak akkor részesülhetnek abban az igazi örömben és megnyugvásban, amit Isten akar adni nekik ezen a napon, ha Krisztusnak, a szombat Urának példáját követik.

Krisztus rendszeresen részt vett a szombati istentiszteleteken, szolgálatokat vállalt, és vallási eligazítást adott (Mk 1:21; 3:1-4; Lk 4:16-27; 13:10). De az istentiszteletek látogatásán túl is kereste az emberek társaságát (Mk 1:29-31; Lk 14:1), a szabadban időzött (Mk 2:23), és széjjeljárva, szent, irgalmas dolgokat cselekedett. Amikor csak tehette, gyógyította a betegeket és szenvedőket (Mk 1:21-31; 3:1-5; Lk 13:10-17; 14:2-4; Jn 5:1-15; 9:1-14).

Amikor bírálták a szenvedések enyhítéséért, Jézus így válaszolt: „Szabad... szombaton jót cselekedni" (Mt 12:12). A gyógyítással nem rontotta meg a szombatot, sem nem törölte el. De véget vetett azoknak a terhes szabályoknak, amelyek eltorzították a szombatnak a felüdülés és öröm napjaként való megünneplését és mint Istentől kapott eszköznek a jelentőségét.[50] Isten a szombatot az emberiség lelki gazdagítására szánta. Helyes az olyan tevékenység, amely erősíti az Istennel való közösséget; helytelen, ami eltérít ettől a céltól, és a szombatot csupán munkaszüneti nappá teszi.

A szombat Ura mindenkit példája követésére szólít. Akik elfogadják ezt a meghívást, azoknak a szombat gyönyörűség és a lelki táplálkozás napja, a menny előíze; felismerik, hogy „Isten a szombatot a csüggedés megelőzésére szánta. A hetedik nap hétről hétre megvigasztalja lelkünket, és bizonyossá teszi, hogy bár jellemünk befejezetlen, Krisztusban mégis tökéletes. Golgotai tettével engesztelést szerzett értünk,és beléphetünk az Ő nyugalmába."[51]

 

Lábjegyzet

1.

 

John N. Andrews, History of the Sabbath, 2. bővített kiadás, Battle Creek, MI; Seventh-day Adventist Publishing Assn., 1873., 3. bőv. kiad., 575. oldal

2.

 

SDA Bible Commentary, jav. kiad., 1/220. oldal

3.

 

I. m.

4.

 

J. L. Shuler, God's Everlasting Sign (Nashville: Southern Pub. Assn., 1972), 114-116. oldal; M. L. Andreason, The Sabbath Pátriárkák és próféták, 263-264. oldal; White: A nagy küzdelem, 546, 569. oldal (Washington, D. C.; Review and Herald, 1942), 248. oldal; Wallenkampf, „The Baptism, Seal, and Fullness of the Holy Spirit" (kiadatlan kézirat), 48. oldal; White:

5.

 

White: Pátriárkák és próféták, 264. oldal

6.

 

Wallenkampf, „Baptism, Seal, and the Fullness of the Holy Spirit", 48. oldal

7.

 

SDA Bible Commentary, jav. kiad., 1/605. oldal

8.

 

„Sabbath", SDA Encyclopedia, jav. kiad., 1239. oldal

9.

 

„Sabbath, Annual", i. m. 1265. oldal

10.

 

Jonathan Edwards, The Works of President Edwards (New York: Leavitt & Allen, Worchester, hasonmás kiadás, 1852), 4/622. oldal. A puritánok a vasárnapot a keresztény szombatnak tartották.

11.

 

Érdekes, hogy „nagy nap" volt az, amelyen Jézus a sírban pihent - mert ez a szombat egyrészt a hét hetedik napja volt, másrészt a kovásztalan kenyerek hetének első szombatja. A megváltás csúcspontjának napja volt ez a nap! A teremtéskor elhangzott „igen jó" eggyé olvadt az „elvégeztetett" kijelentéssel, amikor az Alkotó és a Bevégző ismét pihent munkája után.

12.

 

Samuele Bacchiocchi, Rest for Modern Man (Nashville: Southern Pub. Assn., 1976), 8-9. oldal

13.

 

„Sabbath", SDA Encyclopedia, jav. kiad., 1244. oldal. Lásd SDA Bible Commentary, jav. kiad., 7/205-206. oldal is; vö. White, „The Australia Camp Meeting", Review and Herald, 1896. január 7., 2. oldal

14.

 

Lásd SDA Bible Commentary, jav. kiad., 7/735-736. oldal. Vö. White: Az apostolok története, 398. oldal

15.

 

„Sabbath", SDA Encyclopedia, 1237. oldal

16.

 

A. H. Strong, Systematic Theology, 408. oldal

17.

 

White: Pátriárkák és próféták, 22. oldal

18.

 

Bacchiocchi, Rest for Modern Man, 15. oldal

19.

 

I. m., 19. oldal

20.

 

White, Testimonies, 6/350. oldal

21.

 

Andreasen, Sabbath, 25, oldal

22.

 

A törvényeskedést úgy lehetne meghatározni, hogy „próbálkozás az üdvösség egyéni erőfeszítéssel való megszerzésére. Ragaszkodás a törvényhez és bizonyos előírások megtartásához, mint az Isten előtt való megigazulás eszközéhez. Ez helytelen, mert ‘a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg őelőtte' (Róma 3:20)." (Shuler, God's Everlasting Sign, 90. oldal). Shuler így folytatja: „Akik a szombat megtartását törvényeskedésnek nyilvánítják, vegyék fontolóra a következőt. Ellentmond-e a kegyelem általi üdvösségnek az újjászületett keresztény, ha tartózkodik a hamis istenek imádásától, és tiszteletet tanúsít a második és harmadik parancsolat iránt? Erkölcsi tisztaság, becsületesség, igazmondás, ahogy a hetedik, nyolcadik és kilencedik parancsolat tanítja, ellentétben áll-e az ingyen kegyelemmel? Mindkét kérdésre ‘Nem' a felelet. Nem törvényeskedés az, ha valaki megújult lélekkel megtartja a hetedik napot, és nincs ez ellentétben a csak kegyelem általi üdvösséggel. Valójában a szombat parancsolata az egyetlen olyan szabály a törvényben, amely a bűntől való szabadulás és a csakis kegyelem általi megszentelődés jeleként szerepel." (I. m.)

23.

 

I. m., 89. oldal

24.

 

I. m., 94. oldal

25.

 

Andreasen, Sabbath, 105. oldal

26.

 

SDA Bible Commentary, jav. kiad., 8/420. oldal

27.

 

I. m.

28.

 

James Gibbons, The Faith of our Fathers, 47. jav., bőv. kiad. (Baltimore; John Murphy & Co., 1895), 111112. oldal. R. W. Dale, egy kongregacionalista mondta: „Teljesen világos, hogy bármilyen szigorúan vagy ájtatosan töltjük is el a vasárnapot, nem tartjuk meg a szombatot... A szombat határozott isteni parancson alapszik. Nem hivatkozhatunk egy ilyen parancsra a szombat megtartásának kötelezettsége ellen" (R. W. Dale, The Ten Commandments, 4. kiad. [London; Hodder and Stoughton, 1884], 100. oldal.

29.

 

Andrew T. Lincoln, „From Sabbath to Lord's Day: A Biblical and Theological Perspective," From Sabbath to the Lord's Day: A Biblical, Historical and Theological lnvestigation, szerk.: D. A. Carson (Grand Rapids; Zondervan, 1982), 386. oldal

30.

 

I. m., 392. oldal

31.

 

Lásd Justin Martyr, First Apology, Ante-Nicene Fathers (Grand Rapids; Wm. B. Eerdmans, 1979), 1/186. oldal; Maxwell, God Cares (Mountain View, CA, Pacific Press, 1981), 1/130. oldal

32.

 

Lásd például Bacchiocchi, „The Rise of Sunday Observance in Early Christianity", The Sabbath in Scripture and History, szerk.: Kenneth A. Strand (Washington, D. C.; Review and Herald, 1982), 137. oldal; Bacchiocchi, From Sabbath to Sunday(Rome: Pontifical Gregorian University Press, 1977), 223-232. old.

33.

 

Socrates, Ecclesiastical History, 5/22. fejezet, Nicene and Post-Nicene Fathers, 2. sorozat (Grand Rapids, Wm. B. Eerdmans, 1979), 2/132. oldal

34.

 

Sozomen, Ecclesiastical History, 7/19. fejezet, Nicene and Post-Nicene Fathers, 2. sorozat, 2/390. oldal

35.

 

Maxwell, God Cares, 1/131. oldal

36.

 

Gaston H. Halsberghe, The Cult of Sol Invictus (Leiden: E. J. Brill, 1972.; 26, 44. oldal. Lásd még Bacchiocchi, „Rise of Sunday Observance," 139. oldal

37.

 

Bacchiocchi, „Rise of Sunday Observance", 140. oldal Lásd még Bacchiocchi, From Sabbath to Sunday, 252-253. oldal

38.

 

Lásd például Maxwell, God Cares, 1/129. oldal; H. G. Heggtveit, Illustreret Kirkehistorie (Christiania [Oslo]: Cammermeyers Boghandel, 1891-1895), 202. oldal

39.

 

Codex Justinianus, 3. könyv, cím: 12, 3, Schaff, History of the Christian Church,5. kiad. (New York; Charles Scribner, 1902), 3/380, oldal, 1. megjegyzés

40.

 

Laodiceai zsinat, 29. kánon, Charles J. Hefele,A History of the Councils of the Church From the Original Documents, Henry N. Oxenham fordításában és kiadásában (Edinburgh; T and T Clark, 1876), 2/316. oldal. Lásd még SDA Bible Student's Source Book, jav. kiad., 885. oldal

41.

 

Giovanni Domenico Mansi szerkesztésében, Sacrorum Conciliorum, 9/919. hasáb, ahogy Maxwell idézte a God Cares 1/129. oldalán. Részben idézve az Andrews, History of the Sabbath and First Day of the Week 374. oldalán

42.

 

Lucius Ferraris „Papa", 2. cikk, Prompta Bibliotheca (Venetiis [Velence]; Caspa Storti, 1772), 6/29. oldal, ahogy az SDA Bible Students' Source Book, jav. kiad. 680. oldalán levő fordításban megjelent

43.

 

John Eck, Enchiridion of Commonplaces Against Luther and Other Enemies of the Church, fordította Ford L. Battles, 3. kiad. (Grand Rapids; Baker, 1979), 13. oldal

44.

 

Gaspare [Ricciulli] de Fosso, Előadás a tridenti zsinat 17. ülésén, 1562. január 18., Mansiban,Sacrorum Conciliorum,33/529-530. hasáb, ahogy az SDA Bible Students' Source Book, jav., szerk. példányának 887. oldalán fordításban megjelent

45.

 

Peter Geiermann, The Convert's Catechism of Catholic Doctrine (Rockford, IL; Tan Books and Publishers, 1977), 50. oldal

46.

 

John A. O'Brien, The Faith of Millions, jav. kiad. (Huntigton, IN; Our Sunday Visitor Inc., 1974), 400-401. oldal

47.

 

Vö. White: A nagy küzdelem, 402-403. oldal

48.

 

White, Selected Messages, 3/258. oldal

49.

 

Ahogy a Szentírás teremtéstörténetéből világos, egy-egy nap naplementétől naplementéig tart. Lásd 3Móz 23:32. verset is

50.

 

Felhatalmazza-e Krisztus példája a keresztény kórházakat arra, miszerint hét napon át szolgáljanak anélkül, hogy a szombati pihenést lehetővé tennék személyzetük számára? Ellen G. White, felismerve a kórházi személyzet szükségleteit, ezt mondta: „A Megváltó - példájával - megmutatta nekünk, hogy helyes a szenvedést enyhíteni ezen a napon; de ne végezzenek az orvosok és ápolók szükségtelen munkát. Azt az általános kezelést vagy azokat a műtéteket, amelyek várhatnak, a következő napra kell halasztani. Tudják meg a betegek, hogy az orvosoknak is szükségük van egy nap pihenésre!" (Medical Ministry [Mountain View, CA; Pacific Press, 1963], 214. oldal).Az erre az egészségügyi szolgálatra kapott honoráriumot szeretetmunkára kell félretenni. Ellen G. White ezt írta: „Szükséges lehet a szent szombat óráit is az emberiség szenvedésének enyhítésére szentelni. De az erre a munkára kapott fizetést az Úr tárházába kell tenni, hogy az arra érdemes szegények részére használják fel, akiknek szükségük van az orvos szaktudására, de nem áll módjukban azért fizetni" (I. m., 216. oldal).

51.

 

George E. Vandeman, When God Made Rest (Boise, ID; Pacific Press, 1987), 21. oldal

[Előző]                                                                          [Fel]                                                                          [Következő]

Órarend

 

Péntek 1900 - Istentisztelet-Live

Szombat 800 - Tanítók órája

Szombat 900 - Szombatiskola-Live

Szombat 1100 - Istentisztelet-Live

Szombat 1630 - Istentisztelet-Live

Kedd 1800 - Imaóra

Oldalainkat 90 vendég és 0 tag böngészi

Scroll Up