1304
Címlap  //  Magunkról  //  Hitalapelvek  //  Hitalapelvek  //  11. Növekedés Krisztusban

Bibliatanulmányok

Migránsok új hazába

Speranta TV

Hitalapelvek

Adventista.hu

11. Növekedés Krisztusban

 

- Az üdvösségről szoló tan -

 

[Előző]                                                                                                                          [Következő]

Jézus kereszthalála által győzedelmeskedett a gonosz erői felett. Ő, aki földi szolgálata során legyőzte a démoni lelkeket, megtörte hatalmukat és biztossá tette végső megsemmisülésüket. Jézus győzelme nekünk is győzelmet ad a gonosz erők felett, amelyek még most is arra törekszenek, hogy irányítsanak minket, miközben Vele járunk békességben, örömben és szeretetének bizonyosságában. Most már a Szentlélek lakozik bennünk és felhatalmaz minket. Jézus, mint Megváltónk és Urunk mellett szüntelen elkötelezve, szabaddá tétettünk múltbeli tetteink terhétől. Többé már nem a sötétségben élünk, félve a gonosz erőktől, a tudatlanságtól és korábbi életünk értelmetlen voltától. Ebben az új szabadságban, amit Jézusban nyertünk, arra hivattunk el, hogy növekedjünk az Ő jellemének hasonlatosságában azáltal, hogy naponta ápoljuk a Vele való bensőséges kapcsolatunkat az imádság és az Ige tanulmányozása által, elmélkedve tanításai és az O gondviselése felett, valamint az Őt dicsőítő éneklés, a közös istentisztelet, és az egyház missziójában való közreműködésünk által. Miközben a körülöttünk lévők szerető szolgálatára szenteljük magunkat, és bizonyságot teszünk az Ő megváltói munkájáról, Szentlelke általi állandó jelenlétével minden percünket és minden feladatunkat lelki tapasztalattá alakítja át. (Zsolt 1:1–2; 23:4; 77:12–13; Kol 1:13–14; 2:6, 14–15; Lk 10:17–20; Ef 5:19–20; 6:12–18; 1Thessz 5:23; 2Pt 2:9; 3:18; 2Kor 3:17–18; Fil 3:714; 1Thessz 5:16–18; Mt 20:25–28; Jn 20:21; Gal 5:22–25; Róm 8:38–39; 1Jn 4:4; Zsid 10:25.)


A születés az öröm pillanata

Ha egy mag kicsírázik, az első két levél megjelenése boldoggá teszi a kertészt. Ha egy gyermek megszületik, az első sírása közli a világgal, hogy új élettel kell számolni. Az anya elfelejti minden fájdalmát, és a család többi része is összeforr az örömben és ünneplésben. Ha egy ország szabaddá válik, az egész nemzet az utcákra tódul, és megtöltik a város tereit, és új örömük jelképeit lengetik. De képzeljük el, mi van akkor, ha abból a két levélből nem lesz négy, csak megmarad, esetleg elpusztul a kettő is; vagy ha egy évvel később a kisbaba még mindig nem mosolyog, vagy nem teszi meg az első lépést, hanem megmarad világrajövetelének egyszerűségében; vagy ha az újonnan felszabadult nemzet hamarjában önmaga ellen fordul, és a félelem, kín és rabság börtönévé válik. A kertész öröme, az anya lelkesedése vagy a szabad jövő ígérete kiábrándultsággá, bánattá és gyásszá válik?

A növekedés - folyamatos, állandó, fejlődő és gyümölcstermő növekedés - alap-vetően fontos az életben. Nélküle a születésnek nincs értelme, célja, rendeltetése.

A növekedés elválaszthatatlan az élettől - mind fizikai, mind pedig lelki értelemben. A fizikai növekedés megfelelő táplálékot, környezetet, gondozást, gyakorlást, nevelést, edzést és céltudatos életet igényel. Az alábbiakban azonban a lelki növekedésről fogunk beszélni. Hogyan növekszünk és válunk érett keresztényekké Krisztusban? Milyen események jelzik a lelki növekedést?

Az élet a halállal kezdődik. Talán a legalapvetőbb és egyedülálló elv a keresztény élettel kapcsolatban az, hogy a halállal kezdődik - valójában két halálesettel. Először, Krisztus halála a kereszten lehetővé teszi számunkra az új életet, amely szabad Sátán uralmától (Kol 1:13–14), a bűn kárhoztatásától (Róm 8:1), illetve a haláltól, a bűn zsoldjától (Róm 6:23). Ezen felül pedig megbékélést eredményez Istennel és az emberekkel. Másodszor, az én halála lehetővé teszi számunkra, hogy elfogadjuk a Krisztus által felkínált életet. Ennek eredményeképpen új életben járunk.

Krisztus halála. A kereszt Isten megváltási tervének központja. Enélkül az Atya nem győzte volna le Sátánt és démoni erőit, illetve a halált, és a bűn problémája nem oldódott volna meg. Az apostol azt mondja nekünk: „Jézus Krisztusnak, az Ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől" (1Jn 1:7). „Mert úgy szerette Isten a világot...", mondja a Biblia egyik legkedveltebb szövege. Isten szeretete által kigondolta és létrehozta a megváltási tervet, a terv megvalósítása ennek a szövegnek a második részében kap magyarázatot: „...hogy az Ő egyszülött Fiát adta." Isten ajándékának egyedülálló volta nem abban állt, hogy odaadta Fiát, hanem abban, hogy azért adta, hogy meghaljon a mi bűneinkért. A kereszt nélkül nem lehetne bűnbocsánat, örök élet és Sátán feletti győzelem.

Kereszthalála által Krisztus győzött Sátán felett. A pusztában történt heves kísértésektől a gecsemánékerti haláltusán át Sátán kegyetlenül támadta Isten Fiát, hogy meggyengítse akaratát, elbizonytalanítsa az útján, bizalmatlanná tegye Atyjával szemben, és nyomást gyakorolt rá, hogy eltérítse arról az útról, amelyen ki kellett ürítenie az emberiség bűne miatt a keserű poharat, amely a tulajdonképpeni helyettesítő szolgálata volt. A kereszt volt a végső támadás helye. Ott „Sátán és az ő angyalai emberi formában jelen voltak",[1] hogy végigvigyék a nagy háborút Isten ellen, remélve, hogy Krisztus végül lejön a keresztről, és nem sikerül beteljesíteni Isten megváltási tervét, amelyben felajánlotta Fiát bűnért való áldozatul (Jn 3:16). De Krisztus azáltal, hogy életét adta a kereszten, legyőzte Sátán hatalmát, „lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, és őket bátran mutogatta, diadalmat vévén rajtuk abban" (Kol 2:15). A kereszten „a csatát megnyerte. Krisztus jobbja és az Ő szent serege győzött. Győztesként kitűzte zászlaját az örökkévaló magasságokban... Az egész menny diadalmaskodott a Megváltó győzelmében. Sátán legyőzetett, és tudta, hogy országa elveszett."[2]

Az apostol leírása a Kolossébeliekhez írott levélben figyelemre méltó. Először, Krisztus lefegyverezte a fejedelemségeket és a hatalmasságokat. A lefegyverezésre utaló görög szó jelentése: levetkőztet. A kereszt miatt Sátán démoni erejétől megfosztva áll Isten népével szemben, egészen addig, amíg ők bizalmukat abba vetik, aki győzött a kereszten. Másodszor, a kereszt Sátánt és az ő seregét az egész világegyetem látványosságává tette. Az, aki egykor azzal büszkélkedett, hogy majd „olyan lesz, mint a magasságos" (Ésa 14:14), most a szégyen és a vereség látványosságává vált. A gonosznak többé már nincs hatalma a hívőkön, akik a sötétségből a világosságba léptek (Kol 1:13). Harmadszor, a kereszt biztosítja a végső győzelmet Sátán, a bűn és a halál felett.

Ezért Krisztus keresztje Isten eszközévé vált a gonosz feletti győzelemben:

  1. olyan eszköz, amely által a bűnbocsánat lehetséges (Kol 2:13);
  2. bizonyíték az egész világegyetem megbékélésére (2Kor 5:19);
  3. biztosíték, hogy a jelenben lehet győztesként élni, és növekedni Krisztusban, s általa a bűn nem uralkodik elménkben és testünkben (Róm 6:12) - így Isten gyermekei lehetünk már most (Róm 8:14);
  4. bizonyosság, hogy ez a gonosz világ, amelyet valamikor Sátán uralt, megtisztíttatik a bűn jelenlététől és hatalmától (Jel 21:1).

A megváltás és győzelem létrájának minden fokán láthatjuk Krisztus saját próféciájának beteljesedését: „Látám Sátánt mint a villámlást lehullani az égből" (Lk 10:18).

Krisztus keresztjével Isten helyreállította a bűn problémáját. Azért hogy ne felejtsük el ezt a tényt, Jézus kijelentette, hogy az Ő vére „sokakért kiontatik bűnök bocsánatára" (Mt 26:28). Ez a vérontás döntő fontosságú az üdvösség megtapasztalásában és megbecsülésében. Egyfelől a bűnről tanúskodik. A bűn valóságos. A bűn sokba került Istennek. A bűn olyan mérhetetlen és halálos, hogy a bűnbocsánat és a bűn hatalmától, a bűntudattól való szabadulás lehetetlen „Krisztus drága vére" nélkül (1Pt 1:19). Ezt az igazságot a bűnnel kapcsolatban újra és újra el kell mondani, mert olyan világban élünk, amely tagadja a bűn valóságát, vagy egyszerűen közömbös azzal szemben. De a keresztnél szembesülünk a bűn ördögi természetével, amelyet csak az a vér tisztíthat meg, amely „kiontatott sokakért bűnöknek bocsánatára" (Mt 26:28).

Soha ne felejtsük el, és ne legyünk közömbösek a ténnyel kapcsolatban, hogy Jézus meghalt bűneinkért, és halála nélkül nem lehetne bűnbocsánat. A mi bűneink vonták Jézust a keresztre. Ahogy Pál mondja: „Mert Krisztus, mikor még erőtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért... mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt" (Róm 5:6, 8). Vagy ahogy Ellen G. White írja: „A bűn súlyosan nehezedett Krisztusra, és Isten haragja a bűnnel szemben kioltotta életét"[3] Meg kell erősíteni és hirdetni kell Jézus halálát, amely „egyszer, s mindenkorra" helyettesítő áldozat (l. Róm 6:10; Zsid 7:27; 10:10).

Bennünket nem az a Krisztus váltott meg, aki csak jó ember vagy Isten embere, esetleg nagy Tanító, netalán feddhetetlen Példa. Minket az a Krisztus mentett meg, aki meghalt a kereszten: „Krisztussal úgy bántak, ahogy mi érdemelnénk, azért hogy úgy bánjanak velünk, ahogy Ő érdemelné. Elítélték bűneinkért, amelyben semmi része nem volt, hogy megigazulhassunk az Ő igazságossága által, amelyben semmi részünk sincs. Azt a halált szenvedte el, amely a miénk lenne, hogy mi azt az életet kaphassuk, amely az Övé. „Sebeivel gyógyulánk meg."[4]

Ezért Jézus vére biztosítja a bűnbocsánatot, és elveti az új életben való növekedés magját. A keresztény élet újdonságának és az abban való növekedésnek az egyik elsődleges szempontja a megbékélés. A kereszt Isten eszköze az emberrel való megbékélésben. „Az Isten volt az, aki Krisztusban - mondja Pál apostol - megbékéltette magával a világot" (2Kor 5:19). Így megállhatunk Isten előtt bűn és félelem nélkül azért, amit Ő tett a kereszten. Ami elidegenített bennünket Istentől, az megoldódott. „Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket (Zsolt 103:12). A kereszt Férfia új utat nyitott Isten igazi jelenlétéhez. „Elvégeztetett" - jelentette ki a kereszten, majd arra bíztatta követőit, hogy olyan közösségre lépjenek Istennel, amely örökké tart.

Az Istennel való megbékélés azonnal megnyitja a növekedési folyamat második szakaszát: megbékélést embertársainkkal. A keresztnél látható szép képek egyike, amikor a különböző emberek összesereglettek köré. Nem mindegyik csodálta Jézust. Nem mindegyik volt szent. De nézd meg az embereket! Voltak ott egyiptomiak, akik büszkélkedtek üzleti érzékükkel; voltak ott rómaiak, akik a civilizációjukban, illetve kultúrájukban jeleskedtek; voltak ott görögök is, akik tudásukkal emelkedtek ki; zsidók, akik Isten választott népének tekintették magukat; és farizeusok, akik azt gondolták, hogy ők a választottak választottai; no meg sadduceusok, akik azt gondolták, hogy vallásilag tiszták; voltak ott rabszolgák, akik szabadságot kerestek; de szabadok is, akik megengedhették maguknak a tétlenséget; és férfiak, nők és gyerekek is.

Azonban a kereszt nem tett különbséget köztük. Mindannyiukat bűnösként ítélte meg. Mindannyiuknak felajánlotta a megbékélés isteni útját. A kereszt lábánál mindenki azonos szinten van. Mindenkit összehoz - és többé már semmi sem oszthatja meg az emberiséget. Új testvériség, új közösség kezdődik. Kelet beleolvad nyugatba, észak lejön délre, fehér kezet fog feketével, a gazdag lépéseket tesz a szegény felé, hogy megszorítsa a kezét. A kereszt mindenkit meghív a vér forrásához, hogy megízlelje az élet édes ízét, megossza másokkal a kegyelem élményét, és hogy hirdesse a világnak az új élet és egy új család létrejöttét (Ef 2:14–16). Így a kereszt elindította a győzelmet Sátán és a bűn felett, következésképpen új életet adott Krisztusban.

Meghalni az énnek. A második fontos szempont a keresztény növekedésben az én halála. Nem lehet elolvasni az Újszövetséget anélkül, hogy megértenénk ezt az alapvető szempontot a keresztény életben. Olvasd el a Galáciabeliekhez írt levél 2:20–21 verseit! „Krisztussal együtt megfeszíttettem, élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; amely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta érettem." Vagy olvasd el Róm 6:6–11-et! „...a mi ó emberünk Ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek... Ezenképpen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban." Vagy olvasd el Jézus kijelentését az új életről! „Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad, ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem" (Jn 12:24).

Így tehát a keresztény élet nem születéssel kezdődik, hanem halállal. Amíg az én meg nem hal, amíg az ént nem feszítjük keresztre, egyáltalán nincs kezdet. Radikális, szándékos és teljes változásra van szükség az énben. „Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az, a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden (2Kor 5:17). „A keresztény élet nem a régi módosítása vagy továbbfejlesztése, hanem a természet átalakulása. Az én és a bűn meghal, és teljesen új élet jön létre. Ezt a változást csak a Szentlélek hatékony munkája tudja véghezvinni."[5] Az apostol aláhúzza mind a bűnnek való meghalást, mind pedig az új életre való feltámadást a keresztség tapasztalata által: „Avagy nem tudjátok-é, hogy akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg? Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk" (Róm 6:3-4). Így a keresztség jelképesen megnyitja az ajtót az új élet felé, és felkínálja a lehetőséget, hogy növekedjünk Krisztusban.

Valami történik azzal az emberrel, aki elfogadja Jézust mint Megváltóját és Mesterét. A habozó Simon bátor Péterré válik. Az üldöző Saul, igehirdetővé, Pállá válik. A hitetlen Tamás úttörő misszionáriussá. A gyávaság helyet ad a bátorságnak. A hitetlenség utat ad a hit lángolásának. Az irigységet elnyeli a szeretet. Az önös érdek eltűnik a testvériségben. A bűnnek nincs helye a szívben. Az én megfeszíttetik. Ezért Pál ezt írja: „Levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt... és felöltöztétek amaz új embert, melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt (Kol 3:9–10).

Jézus hangsúlyozta: „Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem" (Mt 16:24; v. ö. Lk 9:23). A keresztény életben, az én halála nem esetleges, hanem szükségszerű. A kereszt és követelései - mind az azonnali, mind pedig a végső - kell, hogy szembesüljenek a keresztény tanítványsággal, és feltétlen választ kell, hogy kapjanak. Dietrich Bonhoeffer megjegyzésére érdemes odafigyelni: „Ha kereszténységünk már nem komoly tanítványság, ha az evangéliumot érzelmi fellángolássá hígítottuk, ami nem támaszt drága igényeket, és ami nem tesz különbséget a természetes és a keresztény lét között, akkor ráléptünk az útra, hogy a keresztet közönséges, mindennapi balsorsnak tekintsük, amely az élet egyik megpróbáltatása, csapása... Amikor Krisztus hív egy embert, arra hívja, hogy haljon meg... Ez minden alkalommal ugyanaz a halál - halál Jézus Krisztusban, az ó embernek a halála Jézus hívására."[6]

Így tehát a keresztény életre való hívás a kereszthez való hívás, hogy folyamatosan megtagadjuk az énnek azt az állandó vágyát, hogy a saját megváltója legyen, és hogy teljes mértékben ragaszkodjon a kereszt Férfiához, azért, hogy a mi „hitünk nem emberek bölcsességén, hanem Istenek erején nyugodjon" (1Kor 2:5).

Új életet élni. A Krisztusban való növekedés harmadik szempontja az új élet. A keresztény élet egyik nagy félreértése az, hogy az üdvösség Isten kegyelmének ingyen ajándéka, és ezzel a történet be is fejeződött. De ez nem így van. Igen, az igaz, hogy Krisztusban „van a mi váltságunk az ő vére által, a bűnöknek bocsánata, az Ő kegyelmének gazdagsága szerint" (Ef 1:7). Az is igaz, hogy „kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék (Ef 2:8–9).

Igen, a kegyelem ingyen van. Azonban ez a kegyelem Isten fiának életébe került. Az ingyen kegyelem nem egyenlő az ún. olcsó kegyelemmel. Idézzük újra Bonhoeffert: „Az olcsó kegyelem azt jelenti, hogy a megbocsátásról beszélünk anélkül, hogy szükség lenne a megtérésre; prédikálunk keresztségről egyházi fegyelem nélkül; prédikálunk az úrvacsoráról bűnvallomás nélkül, vagy bűnbocsánatról személyes bűn-vallás nélkül. Az olcsó kegyelem tulajdonképpen kegyelem tanítványság nélkül, kegyelem a kereszt nélkül, kegyelem Jézus Krisztus nélkül, aki testet öltött és él."[7]

Az ún. olcsó kegyelemnek semmi köze Jézus hívásához. Amikor Jézus elhív egy személyt, felkínálja a keresztet, amelyet hordozni kell. Ahhoz, hogy tanítvánnyá legyünk, követni kell Jézust, és Jézus követése nem „olcsó mulatság". A korinthusbelieknek Pál kiemelten hangsúlyozza a kegyelem kötelezettségeit. Először beszél a saját tapasztalatáról: „Isten kegyelme által vagyok, aki vagyok; és az Ő hozzám való kegyelme nem lőn hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan (az apostolok), de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme" (1Kor 15:10). Ezzel Pál elismeri Isten kegyelmének elsőbbségét saját életében. És azonnal hozzáteszi, hogy a kegyelmet nem hiába kapta. A görög eis kenon kifejezést szó szerint üdvösségnek fordítják. Azaz Pál nem azért kapta a kegyelmet, hogy hiábavaló, üres életet éljen - sokkal inkább azért, hogy olyan életet éljen, amely tele van a Lélek gyümölcseivel, nem a saját erejéből, hanem a benne lakó kegyelem erejéből. Hasonlóan kéri a hívőket, hogy „hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét" (2Kor 6:1).

Az Isten kegyelme nem azért áradt ki, hogy egyik hiábavalóságból a másikba taszítson bennünket. Isten kegyelme által megbékéltet bennünket magával, hogy Isten családjának tagjai legyünk. Ha Isten családjához csatlakozunk, benne élünk majd, és Isten szeretetének gyümölcsét teremjük az Ő csodálatos kegyelmének ereje által.

Ezért a Krisztusban való növekedés valójában a lelki érettségben való növekedés, úgy, hogy napról napra visszatükrözzük Krisztus akaratát, és az Ő útján járunk. Így a kérdés az, milyen tulajdonságok az élet fordulatának, illetve az állandó növekedésnek a jelei? Anélkül hogy kimerítenénk a listát, hét ilyen jelet mutatunk be.

 

A Krisztusban való növekedés jelei

1. Lelki élet

Jézus elmondta Nikodémusnak: „Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába" (Jn 3:5). A Szentlélek megújító ereje nélkül a keresztény élet el sem kezdődhet. Ő az Igazság Lelke (Jn 14:17). Ő vezérel el bennünket minden igazságra (Jn 16:13), és megérteti velünk Isten akaratát, ahogy a Szentírásban ki lett nyilatkoztatva. Meggyőz a bűnről, igazságról és ítéletről (Jn 16:6-7), ami nélkül nem tudjuk megérteni életünk és cselekedeteink jelenlegi és az örökkévalóságra is kiható következményeit. A Lélek jelenléte és átformáló ereje tesz bennünket Isten fiaivá és leányaivá (Róm 8:14). A Lélek által Krisztus bennünk marad (1Jn 3:24). Azáltal, hogy a Lélek bennünk marad, új élet jön létre - új abban az értelemben, hogy elutasítja a régi gondolatokat, cselekedeteket és kapcsolatokat, amelyek Isten akarata ellen valók voltak; szabaddá válunk a bűntől, hogy növekedjünk az igazságban (Róm 8:1–16); és visszatükrözzük Jézus képét „dicsőségről dicsőségre" (2Kor 3:17–18).

„Amikor Isten Lelke uralja a szívet, átformálja az életet. A bűnös gondolatok eltűnnek, a gonosz cselekedetekről lemond az ember; szeretet, alázat és békesség veszi át a harag, irigység és viszály helyét. Szomorúság helyett öröm van a szívben, és az arc visszatükrözi a menny fényét. Senki sem látja azt a kezet, amely felemeli a terhet, vagy a fényt, mely fentről száll alá. Az áldás akkor jön, amikor a lélek hit által átadja magát Istennek. Majd ez az erő, amelyet emberi szem nem láthat, új lényt teremt Isten képmására."[8]

A Lélek tesz bennünket Istennek örököseivé, Krisztusnak pedig örököstársaivá, „ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg" (Róm 8:17). A lelki élet így tulajdonképpen felhívás lelki tettekre: el kell utasítani a bűn régi rendjét, és Krisztus szenvedéseinek részesévé kell lenni a jelenlegi életben, hogy osztozhassunk vele az eljövő dicsőségben. A keresztény lelkiség így nem a fantázia világába vagy misztikába való belemerülés. Hanem felhívás a szenvedésre, osztozásra, bizonyságtevésre, istentiszteletre és a krisztusi életre ebben a világban, közösségünkben és otthonainkban. Mindez csak a bennünk lakozó Lélek által lehetséges. Jézus imája az, hogy annak ellenére, hogy a világban vagyunk, ne a világból valók legyünk (Jn 17:15). A világban kell élnünk - ez a lakóhelyünk és ez missziónk küzdőtere is. De nem a világhoz tartozunk, mert állampolgárságunk és reménységünk az eljövendő világban van (Fil 3:20).

Pál úgy írja le a Lélekkel felhatalmazott életet, mint ami lelkileg növekszik és érik. Ez az érettség visszautasítja a test cselekedeteit: „házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás, bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, visszavonások, pártütések, irigységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók" (Gal 5:19–21). Ellenben az érettség megtermi a Lélek gyümölcseit: „szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség" (Gal 5:22–23).

2. Élet szeretetben és egységben

A keresztény élet egységes élet, olyan élet, amely megbékélt egyrészt Istennel, másrészt pedig az embertársakkal. A megbékélés a megrontott kapcsolatok gyógyítása. Ezen kapcsolat megszakításának elsődleges oka a bűn. A bűn elválaszt bennünket Istentől (Ésa 59:2), és az emberiséget darabokra törte - faji, etnikai, nemi, nemzetiségi, szín szerinti, kaszt jellegű stb. eltérések szerint. Jézus evangéliuma a bűn problémájával foglalkozik, illetve az összes tényezővel, amelyek ehhez kapcsolódnak, és új rendet teremt egységben és megbékélésben. Ezért mondhatja Pál: Isten „megbékéltetett magával a Jézus Krisztus által" (2Kor 5:18). Ebből a megbékélésből születik az új közösség - megváltott közösség, amelyet vertikális egység jellemez Istennel és horizontális egység az embertársakkal. Ez a szereteten és egységen alapuló élet az evangélium lényege. Nem azt mondta Jézus az Ő főpapi imájában, hogy „mindnyájan egyek legyenek; amint én te benned, hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem" (Jn 17:20–21)? Jézus egész megváltói küldetése és az Ő evangéliumának ereje viszonzásul szeretetet és egységet vár el, amely össze kell, hogy kösse a megváltottakat. Nincs keresztény növekedés ilyen szeretet és egység nélkül. És ahol ez az egység és szeretet uralkodik, minden fal, amely megosztja az embereket le fog omlani. A faji, nemzeti, nemi, kaszt jellegű, bőrszín alapján emelkedő falak vagy más megosztó tényezők eltöröltetnek annak az embernek az életéből, aki megtapasztalta az új teremtést, az új embert (Ef 2:11–16). Ahogy az ember növekszik és lélekben fejlődik, a megbékélés, szeretet és egység dicsőséges igazsága egyre fényesebben ragyog mind az egyéni, mind pedig a közösségi keresztény életben.

A keresztény növekedésben a szeretet egyedülálló az evangélium szerint. Jézus új parancsolatnak nevezte (Jn 13:34), azonban az új jelleg nem a szeretetre utal, hanem a szeretet tárgyára. Az emberek szeretnek, de azt szeretik, aki szeretetre méltó - a sajátjukat szeretik. Jézus új megközelítést mutatott: „Ahogy én szerettelek titeket, ti is akképpen szeressétek egymást." Azaz ugyanolyan egyetemes, áldozatos és teljes kell, hogy legyen a mi szeretetünk, mint amilyen Jézus szeretete. Az új szeretet nem emel korlátokat, befogadó, sőt még az ellenségeit is szereti. E két szeretettípustól „függ a törvény és a próféták" (Mt 22:37–40).

A parancsolat, hogy szeressük felebarátunkat, nem hagy kibúvót. Nem választatjuk meg, hogy kit szeretünk. Arra hivattunk el, hogy mindenkit szeressünk. Mint egy Atya gyermekei, elvárható, hogy szeressük egymást. Az irgalmas szamaritánus példázatában Krisztus bemutatta, hogy „a felebarátod nem csupán az azonos egyházból vagy hitből valót jelenti. Nincs utalás fajra, színre vagy osztálybeli különbségre. Felebarátunk minden ember, akinek szüksége van a segítségünkre. Felebarátunk minden lélek, akit az ellenség megsebesített. Felebarátunk mindenki, aki Isten tulajdona."[9]

Az igazi felebaráti szeretet túlnéz a bőr-színen, hogy magát az embert lássa; nem bújik semmilyen csoportosulás álarca mögé, inkább gazdagítja a lelket; megmenti az ember méltóságát az előítéletektől; felszabadítja az anyagi világ hamis filozófiáinak nyomása alól. Valójában az igazi szeretet minden arcban Isten képmását látja - potenciálisan vagy ténylegesen. A növekvő, érett keresztény rendelkezik ezzel a szeretettel, amely tulajdonképpen az egész keresztény egység alapja.

3. Tanulmányozó élet

Az étel alapvetően fontos a növekedéshez. Bármely élő szervezet működéséhez szükség van a megfelelő és folyamatos táplálásra. Így van ez a lelki növekedéssel is. De hol találjuk a lelki táplálékunkat? Első-sorban két forrásban: állandó kapcsolat Istennel igéjének tanulmányozása által és az imaélet gyakorlásával. Isten Igéjének fontosságát a lelki életre vonatkozóan sehol sem találjuk olyan tisztán, mint Jézus szavaiban: „Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Istennek szájából származik" (Mt 4:4). Jézus tökéletes példát mutat, ahogyan használta az igét Sátánnal szemben. „Jézus a Szentírás szavaival szembesítette Sátánt: »Meg van írva«" - mondta. Minden kísértésben Isten szava volt a fegyvere. Sátán csodát követelt Krisztustól istenségének jeleként. De ami nagyobb volt minden csodánál, az a szilárd bizalom az »Így szól az Úr« -ban, amely olyan jel volt, amit nem lehetett vitatni. Amíg Krisztus kitartott ezen álláspont mellett, a kísértő nem tudott előnyt szerezni vele szemben."[10]

Így van ez velünk is. A zsoltáros így mondja: „Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened" (Zsolt 119:11). Ehhez add hozzá az ígéretet, amelyet az apostol írt le: „Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait" (Zsid 4:12). Amikor a keresztény használja ezt az éles, kétélű lelki kardot, hogy elhárítsa Sátán támadásait, a harc nyertes oldalán áll. A hívő erőt kap, hogy áttörjön minden akadályt, amely a lelki növekedés útjában áll, hogy megkülönböztesse a helyest a helytelentől, hogy folyamatosan a jót válassza, hogy különbséget tegyen Isten hangja és a gonosz suttogása között. Ez teszi az Igét a lelki növekedés pótolhatatlan eszközévé.

„A teljes írás - írja Pál - Istentől ihletett, és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre, hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített" (2Tim 3:16–17). Akarsz növekedni az igazság megértésében? Akarod tudni, hogyan tartsd szem előtt Istent? Akarod tudni, mit tartogat Isten számodra ma, holnap és azután? Fogd a Bibliát! Tanulmányozd naponta! Imában közeledj Atyádhoz! Nincs jobb mód Isten akaratának megismerésére és útjának keresésére.

4. Imaélet

Isten Igéje által szól hozzánk. Isten ismerete a növekedés részévé válik - a vele való kommunikálás része lesz. Az Istennel való közösség és a benne való növekedés másik szempontja az ima. Ha Isten Igéje a kenyér, amely táplálja lelkünket, az ima a levegővétel, amely lelkünket életben tartja. Az ima beszélgetés Istennel, figyeljük hangját, letérdelünk, átadva magunkat, és felállunk Isten erejével felvértezve. Mindez nem kíván semmit tőlünk - kivéve, hogy megtagadjuk önmagunkat, az Ő erejére bízzuk magunkat, és várjunk rá. Ebből a várakozásból ered az erő, amely által járjuk keresztény utunkat és küzdünk a lelki harcban. A gecsemánékerti ima biztosította a kereszt győzelmét.

Pál olyan fontosnak ítélte meg az imát a keresztény életben és növekedésben, hogy hat alapvetően fontos elvet említ meg: „Mindenkor imádkozzatok", Lélekben imádkozzatok", „éberen imádkozzatok", „állhatatosan imádkozzatok", és „imádkozzatok... minden szentekért" (6:18). A farizeushoz (Lk 18:11) hasonlóan, mi is gyakran megkísértetünk, hogy a látványért, magunkért vagy egyszerűen megszokásból imádkozzunk. De a hatékony ima önmegtagadó, Lélekkel teli, közbenjáró, mások szükségleteiért könyörgő. Sőt, ha Isten akaratának teljesedéséért imádkozunk, legyünk hűséges bizonyságtevők. Az ima állandó közösség Istennel; oxigén a léleknek, amely nélkül a lélek elgyengül és meghal.

„Az ima - mondja E. G. White - az egyik legfontosabb feladat. Enélkül nem maradhatunk keresztények. Ez felemel, megerősít és nemesít, ez a lélek beszélgetése Istennel.[11]

5. Gyümölcstermő élet

„Gyümölcseiről ismeritek meg őket" - mondja Jézus (Mt 7:20). A gyümölcstermés a lelki növekedés fontos szempontja. A kegyelem általi üdvösséget gyakran félreértik, tagadva az engedelmességet és a gyümölcstermést. Semmi sem állhat távolabb a bibliai igazságtól. Igen, ingyen, hit által, Isten kegyelméből ment meg Krisztus, és önmagunkban nem dicsekedhetünk (Ef 2:7–8; Jn 3:16). De nem azért váltatunk meg, hogy azt tegyük, amit szeretnénk: azért mentettünk meg, hogy Isten akaratával összhangban éljünk. Nem törvényeskedhetünk, ahogy azt sem mondhatjuk megtérésünk után, hogy nem kell engedelmeskednünk; mert az engedelmesség természetes következménye Isten bűntől való szabadításának. Ezért „a hit, ha cselekedetei nincsenek, megholt önmagában" (Jak 2:17).

Gondold át Jézus felhívását és reményét János 14. és 15. fejezetében! Felhívását az Atyával való kapcsolatra és reményét a tanítványaival való kapcsolatra. Először, Jézus kijelenti, hogy „megmaradtok az én szeretetemben; amiképpen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében" (Jn 15:10). Jézus Atyja iránti engedelmessége nem egyszerű törvényeskedés volt, hanem Atyja iránti maradandó szeretetének következménye. Az Atya és Fia közti bensőséges kapcsolat szereteten és csak a szereteten alapszik, és ez a szeretet ahhoz vezetett, hogy a Fiú elfogadja Atyja akaratát és megízlelje a Gecsemánékert és a Kálvária keserűségét.

Jézus az atya és fiú szeretetkapcsolatot használja a tanítványai és közte kialakuló kapcsolat szemléltetéseként. Amint Jézus Atyjával való kapcsolata megelőzte Atyja iránti engedelmességét, ugyanúgy tanítványaival való kapcsolata meg kell, hogy előzze iránta való engedelmességünket. „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok" (Jn 14:15).

„Úgy cselekszem, amint az én Atyám parancsolja, hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát" (31. vers).

Figyeld meg Jézus reményét tanítványaival kapcsolatban. Úgy cselekszik, ahogy az Atya parancsolta, hogy a világ megismerje szeretetkapcsolatát az Atyával. A szeretetkapcsolat megelőzi az Atya akaratának teljesítését. Szereti az Atyát, ezért szívesen és önként teljesíti akaratát. Ugyanúgy Jézus előre látta a szereteten alapuló kapcsolatot tanítványaival is.

„Maradjatok énbennem - mondja Jézus - és én is ti bennetek. Miképpen a szőlő-vessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképpen ti sem, hanemha én bennem maradtok" (Jn 15:4). A gyümölcstermés, az engedelmesség és az Isten akarata szerinti élet a lelki növekedés alapvetően fontos jelei. A gyümölcs hiánya jelzi a Krisztusban maradás hiányát.

6. Lelki harc

A keresztény tanítványság nem könnyű utazás. Egy háború részesei vagyunk, amely valóságos és veszélyes. Ahogy Pál mondja: „Mert nem test és vér ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, az élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak. Annak okáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellenállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok" (Ef 6:12–13).

A harcban természetfeletti erők emeltek vádat ellenünk. Ahogy az Úr angyalai részt vesznek követői szolgálatában, megszabadítva őket a gonosztól, vezetve őket a lelki növekedésben (Zsolt 34:7; 91:11–12; ApCsel 5:19–20; Zsid 1:14; 12:22), úgy a másik oldalon a bukott angyalok összeesküvést forralnak, hogy elfordítsanak bennünket a tanítványság követelményeitől. A Biblia kijelenti, hogy Sátán és angyalai felkelnek Jézus követői ellen (Jel 12:17), maga a gonosz pedig „ordító oroszlánként jár, keresve, kit nyeljen el" (1Pt 5:8–9). A lelki növekedéshez vezető út tele van az ördög csapdáival, ettől nehéz a lelki harcunk. Ezért Pál néhány kemény szót is használ a cselekvésre való felszólításkor: „Állj!... Vedd fel!... Légy erős..." (Ef 6:12–13). „A keresztény élet harc és menetelés. Ebben a harcban nincs kikapcsolódás, az erőfeszítés folyamatos és állhatatos kell, hogy legyen. Folyamatos igyekezettel tarthatjuk fenn a győzelmet Sátán kísértései felett. A keresztény tisztességet ellenállhatatlan erővel kell keresni, és meg kell tartani eltökélt, állandó céllal... Mindenkinek önmagáért kell harcolni; senki sem harcolhatja meg a mi harcunkat. Egyénileg vagyunk felelősek a küzdelem kimeneteléért."[12]

Azonban Isten nem hagyott bennünket egyedül a küzdelemben. Krisztus Jézusban és rajta keresztül biztosította a győzelmet (1Kor 15:57). Jól kipróbált fegyvert adott, amellyel szembenézhetünk az ellenséggel. Pál leírja a fegyverzetet, amely tartalmazza az igazlelkűség övét, az igazság mellvasát, a békesség evangéliumának saruját, a hit pajzsát, az üdvösség sisakját, a lélek kardját és az állhatatos könyörgést (Ef 6:13–18). Ilyen fegyverzettel védve, teljesen a Lélek kifogyhatatlan erejére támaszkodva csak növekedhetünk lelki bátorságban, és megnyerhetjük a harcot.

7. Istent imádó, bizonyságtevő és reményteljes élet

A keresztény növekedés nem légüres térben történik. Egyrészt a megváltottak közösségében zajlik, másrészt pedig bizonyságtevésként annak a közösségnek, amely megváltásra szorul. Figyeld meg az apostoli közösséget! Hamarosan, Jézus menybemenetele után, az őskeresztények a Szentlélek erejével, mind egyénileg, mind pedig közösségileg növekedtek az istentiszteletben, közösségben, igetanulmányozásban és a bizonyságtevésben (ApCsel 2:42–47; 5:41–42; 6:7). Együttes istentisztelet nélkül nem azonosulhatuk a közösséggel. Ebben a közösségben is a személyes kapcsolatokban növekszünk, és így érünk meg lelkileg.

Ezért tanácsolja az apostol: „És ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett, el nem hagyván a magunk gyülekezetét, amiképpen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget" (Zsid 10:24–25).

Minél jobban növekszünk az Isten imádatában, igetanulmányozásban és közösségben, annál inkább igyekszünk szolgálni és bizonyságot tenni. A keresztény növekedés a szolgálatban és a bizonyságtevésben való növekedést követeli meg (Mt 20:25–28). Jézus mondja: „Amiként engem küldött vala az Atya, én is akképpen küldelek titeket" (Jn 20:21). A keresztény élet soha sem az én körül forog, hanem mindig a másoknak való szolgálatban és bizonyságtevésben nyilvánul meg.

Máté 28. fejezet nagy misszióparancsa felszólítja a keresztényt, hogy legyen elég érett ahhoz, hogy elvigye a megbocsátás jó hírét a körülötte élő világnak, hogy mindenki megismerje Isten megmentő kegyelmét. A lelki élet és a keresztény növekedés jele a mindvégig növekvő bizonyságtevő élet - Jeruzsálemben, Júdeában, Samáriában és a föld végső határáig (ApCsel 1:8).

A jelenben imádjuk Istent, itt alkotunk közösséget és teszünk bizonyságot. A keresztény számára azonban az idő ugyanakkor előremutat a jövőre. Pál mondja: „...célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára" (Fil 3:12–14). Ugyanez az apostol mondja, hogy éljetek szent életet, hogy „mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére" (1Thessz 5:23). Ezért a Krisztusban való növekedés egyben növekedés a várakozásban, az eljövendő ország reménységében is. „Az alázatos, hívő léleknek az Isten háza itt e földön a menny kapuja. A dicséret éneke, az ima, Krisztus képviselőinek szavai, Isten kijelölt tevékenységei, hogy népet készítsen a mennybe, a magasztosabb istentiszteletre, ahová semmi sem léphet be, ami bemocskolhatná azt."[13]

 

Lábjegyzet

1.

 

White, E. Gould: The Desire of Ages, p. 746, 749.

2.

 

uo. p. 758.

3.

 

uo. p. 687.

4.

 

uo. p. 25.

5.

 

uo. p. 172.

6.

 

Bonhoeffer, Dietrich: The Cost of Discipleship (New York. The Macmillan Company, 1959), pp. 78-79.

7.

 

uo. p. 47.

8.

 

White, E. Gould: The Desire of Ages, p. 173.

9.

 

uo. p. 503.

10.

 

uo. p. 120.

11.

 

White, E. Gould: Testemonies of the Church II., p. 313.

12.

 

White, E. Gould: The Ministry of Hea- ling, p. 453.

13.

 

White, E. Gould: Testimonies V., p. 491.

Előző]                                                          [Fel]                                                            [Következő]

 

Órarend

 

Péntek 1900 - Istentisztelet-Live

Szombat 800 - Tanítók órája

Szombat 900 - Szombatiskola-Live

Szombat 1100 - Istentisztelet-Live

Szombat 1700 - Istentisztelet-Live

Kedd 1800 - Imaóra

Oldalainkat 100 vendég és 0 tag böngészi

Scroll Up