1204
Címlap  //  Magunkról  //  Hitalapelvek  //  Hitalapelvek  //  9. Krisztus élete, halála és feltámadása

Bibliatanulmányok

Migránsok új hazába

Speranta TV

Hitalapelvek

Adventista.hu

9. Krisztus élete, halála és feltámadása

 

- Az üdvösségről szoló tan -

 

[Előző]                                                                                                               [Következő]

Krisztus élete - mely Isten akarata iránti tökéletes engedelmesség volt -, szenvedése, halála és feltámadása által gondoskodott Isten az emberi bűn engesztelésének egyetlen eszközéről úgy, hogy akik elfogadják ezt az áldozatot, azoknak örök életük lehet, és az egész teremtett világ jobban megértheti a Teremtő örökkévaló szeretetét. Ez a tökéletes engesztelés igazolja Isten szent törvényének igazságosságát és könyörülő jellemét, mert mindkettő elítéli bűneinket, de gondoskodik a megbocsátásról. Krisztus halála helyettesítő és engesztelő, megbékéltető és átalakító. Krisztus feltámadása Istennek a gonosz erők feletti diadalát hirdeti. Azoknak, akik a megváltást elfogadják, végső győzelmet biztosít a bűn és a halál felett. Nyilvánvalóvá teszi Jézus Krisztus hatalmát, aki előtt mennyen és földön minden térd meghajol. (Jn 3:16; Ésa 53; 1Pt 2:21–22; 1Kor 15:3–4,20–22; 2Kor 5:14–15,19–21; Róm 1:4; 3:25; 4:25; 8:3–4; 1Jn 2:2; 4:10; Kol 2:15; Fil 2:6–11)

Nyitott ajtón át vezet az út a világegyetem központjába, a Mennybe. Hang hallatszik: „Lépj be, és nézd meg, mi történik itt!" János apostol lélekben bepillant Isten tróntermébe.

Káprázó smaragd szivárvány övezi a középpontban álló trónt, ahonnan mennydörgés, villámlás és egyéb hangok hallhatók. Fehér ruhás, aranykoronás előkelőségek ülnek kisebb trónusokon. A vének Istent dicsőítve leborulnak, és a trón elé teszik aranykoronájukat.

Megszólal a hét pecséttel lezárt könyvet hozó angyal: „Ki volna méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és felbontsa annak pecséteit?" (Jel 5:2) János rémülten látja, hogy Mennyen és Földön nincs senki, aki méltó volna kinyitni azt. Kétségbeesésében könnyekre fakad, de egy a vének közül vigasztalni kezdi. „Ne sírj! Ímé, győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet, és felbontsa annak hét pecsétjét." (Jel 5:5)

Ismét a fenséges trónusra tekintve, János megpillantja a megöletett Bárányt, aki él, és a Lélek ereje benne van. Amint a szerény Bárány átveszi a könyvet, a négy lelkes állat és a vének ajkán új ének csendül. „Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet, és megnyisd annak pecséteit; mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből, és tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a Földön." (Jel 5:9–10) A Mennyben és a Földön minden teremtett lény együtt énekli: „A királyi székben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké." (Jel 5:13)

Elénk tárja, hogyan mentette meg Isten az emberiséget Sátán fogságából, és hogyan arat végső győzelmet a bűn felett. Bemutatja a tökéletes megváltást, ami által a bűn foglyai egyszerűen saját választásuk alapján kiszabadulhatnak végzetes börtönükből. Még jóval betlehemi születése előtt jelentette ki a Bárány: „Ímé, jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem, hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van" (Zsolt 40:8–9; vö. Zsid 10:7). Az emberiség megváltása annak volt köszönhető, hogy eljött a világ alapítása óta megöletett Bárány (Jel 13:8).

 

Isten üdvözítő kegyelme

A Szentírásban úgy áll előttünk Isten, mint aki kimondhatatlanul törődik az emberiség megváltásával. A Szentháromság tagjai együttesen igyekeznek visszavezetni az embereket a Teremtővel való egységhez. Jézus így világított rá Isten megmentő szeretetére: „Mert úgy szerette Isten e világot,hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen" (Jn 3:16).

A Szentírás kijelenti, hogy „az Isten szeretet" (1Jn 4:8). „Örökkévaló szeretettel" (Jer 31:3) hajlik az emberiség felé. Isten, aki mindenkinek felkínálja az üdvösséget, mindenható, de szeretete arra készteti, hogy mindenki szabad akaratára bízza, elfogadja-e Őt, vagy sem (Jel 3:20–21). Tervében nem szerepel kényszer, hiszen e módszer ellentétes a jellemével.

Isten kezdeményezése. Amikor Ádám és Éva bűnbe esett, Isten a keresésükre indult. A Teremtő hangját hallva, a vétkes pár nem szaladt örömmel elébe, mint ahogy azt addig tette, hanem elrejtőzött. Isten mégsem hagyta őket magukra. Kitartóan kérdezte: „Hol vagy?"

Mélységes fájdalommal mondta el nekik engedetlenségük következményeit; beszélt a fájdalomról és a nehézségekről, amiket elkell szenvedniük. Ám teljesen reménytelennek tűnő helyzetükben feltárta előttük azt a csodálatos tervet, ami a bűn és a halál feletti végső győzelmet ígéri (1Móz 3:15)

Kegyelem vagy igazságszolgáltatás? Később, Izrael Sínai-hegyi hitehagyása után, az Úr bemutatta Mózesnek jóságos,ám egyben igazságos jellemét: „Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt; de nem hagyja a bűnöst büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad- és negyedíziglen" (2Móz 34:6–7).

Isten jellemében a kegyelem és az igazság egyedülálló párosítását láthatjuk; kész megbocsátani, de nem hajlandó a vétkeket mentegetni. Csak Krisztus személye által érthetjük meg, hogy e jellemtulajdonságok hogyan egyeztethetők össze.

Megbocsátani vagy büntetni? Izrael sorozatos hitehagyása idején Isten gyakran kérlelte, mert arra vágyott, hogy ismerje be gonoszságát, és térjen vissza hozzá (Jer 3:12–14). Ők azonban keményen visszautasították kegyelemből fakadó hívását (Jer 5:3). A bűnbánatot elutasító magatartás és a bűnbocsánat gúnyolása elkerülhetetlenné teszi a büntetést (Zsolt 7:13).

Isten irgalmas, mégsem bocsáthat meg azoknak, akik ragaszkodnak a bűnhöz (Jer 5:7). A bűnbocsánatnak célja van. Isten a bűnösöket szentekké akarja változtatni: „Hagyja el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú a gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban" (Ésa 55:7). Nagy hangon hirdeti az üdvösség üzenetét az egész világon. „Térjetek énhozzám, hogy megtartassatok, Földnek minden határa, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!" (Ésa 45:22)

Isten haragja a bűnnel szemben. Az első bűn Istennel szembeni ellenségeskedésre való hajlamot alakított ki az emberben (Kol 1:21). Ebből következően rászolgáltunk Isten haragjára, mert Ő a bűnnek „megemésztő tűz" (Zsid 12:29; vö. Hab 1:13). Való igaz az egész emberiségre, hogy „mindnyájan vétkeztek" (Róm 3:23), „természet szerint haragnak fiai" (Ef 2:3; vö. 5:6), és halálra menendők, mert „a bűn zsoldja halál" (Róm 6:23).

A Szentírás Isten haragjának nevezi azt, ahogy Isten fogadja a bűnt és az igazságtalanságot (Róm 1:18). Kinyilatkoztatott akaratának, törvényének szánt szándékkal való semmibe vétele kiváltja jogos haragját (2Kir 17:16–18; 2Krón 36:16). G. E. Ladd ezt írta: „Az emberek erkölcsi szempontból bűnösek, és amikor Isten felrója nekik törvényszegésüket, bűnösnek, ellenségnek, haragja tárgyának kell tekintenie őket, mert erkölcsi és vallási szükségszerűség, hogy Isten szentsége a bűnnel szembeni haragban nyilvánuljon meg."[1] Ugyanakkor azonban Istennek leghőbb vágya, hogy megmentse a lázadó világot. Minden bűnt gyűlöl, de szeretettel fordul minden bűnös felé.

 Az ember válasza. Isten Izraellel kapcsolatos tettei közül a legkiemelkedőbb Jézus Krisztus szolgálata, aki által a legtisztábban ismerhetjük meg az isteni kegyelem „felséges gazdagságát" (Ef 2:7).„(És láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal" (Jn 1:14) - mondja János. Pál azt írja, hogy Krisztus Jézus „bölcsességül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul: hogy, amint meg van írva: aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék" (1Kor 1:30–31). Kicsoda vethetné meg tehát „az Ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát"? Nem csoda, mutat rá Pál, hogy „Istennek jósága" megtérésre indít (Róm 2:4).

Isten kezdeményezi még az embernek a felajánlott üdvösségre adott válaszát is. Hitünk Isten ajándéka (Róm 12:3), mint ahogy a bűnbánat is az (ApCsel 5:31). Az Ő szeretete láttán ébred bennünk is szeretet (1Jn 4:19). Mi képtelenek vagyunk kiszabadítani magunkat Sátán fogságából, vagy megszabadulni a bűntől, a szenvedéstől és a haláltól. A mi igazságunk olyan, mint a szennyes ruha (Ésa 64:5). „De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, amellyel minket szeretett, minket, akik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal... Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék." (Ef 2–4-5, 8–9)

 

Krisztus békéltető szolgálata

A jó hír az, hogy „Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával a világot" (2Kor 5:19). Békéltető munkájával helyreállítja Isten és az emberiség kapcsolatát. Ez a szöveg rámutat, hogy e folyamat során a bűnösök békülnek meg Istennel, nem pedig Isten a bűnösökkel. Jézus Krisztus a kulcsa annak, hogy a bűnösöket vissza lehessen vezetni Istenhez. Isten békéltetési terve leereszkedésének csodálatos voltát mutatja. Teljes joggal veszni hagyhatta volna az emberiséget.

Amint már megjegyeztük, Isten kezdeményezte a közte és az emberiség között megszakadt kapcsolat helyreállítását. „Mikor ellenségei voltunk - mondja Pál -, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által." (Róm 5:10) Ebből következik, hogy „dicsekedünk is az Istenben a mi Urunk, Jézus Krisztus által, aki által most a megbékélést nyertük" (Róm 5:11).

A megbékélés folyamatát az engesztelés fogalmával szokták kapcsolatba hozni. „Az »engesztelés« megromlott kapcsolatot hoz rendbe, összhangot alakít ki. Ahol korábban eltávolodtak egymástól a felek, ott a megbékélés folyamata által összhang jön létre. Az »engesztelés« eredeti jelentése szerint a megbékélés állapotát jelöli, ami véget vet az addigi rossz viszonynak."[2]

Az engesztelés alatt sok keresztény leszűkítve csak Krisztus testet öltésének, szenvedésének és halálának megmentő hatását érti. A szentélyszolgálatban nemcsak az áldozati bárány megölése volt az engesztelés része, hanem az is, hogy a pap az áldozati állat kiontott vérével végezze szolgálatát a szentélyben (vö. 3Móz 4:20, 26, 35; 16:15–18, 32–33). A Biblia leírása szerint az engesztelés utalhat Krisztus halálára és a mennyei szentélyben végzett közbenjárói szolgálatára. Ott főpapként teljes és tökéletes engesztelő áldozatának érdemével békélteti meg az embereket Istennel.[3]

Vincent Taylor azt is megfigyelte, hogy az engesztelés tanának két vetülete van, „a) Krisztus üdvözítő tette és b) tettének átruházása a hit alapján, mind az egyénre, mind a közösségre". „E kettő együttesen adja az engesztelést." Ebből azt a következtetést vonja le, hogy „az engesztelés értünk és bennünk lett végrehajtva".[4]

E fejezet központi témája a Krisztus halálával összefüggő engesztelés. Az engesztelésnek a főpapi szolgálattal való összefüggését később tárgyaljuk (lásd e könyv 23. fejezetét).

 

Krisztus engesztelőáldozata

Isten és az emberiség kapcsolatában Krisztus golgotai engesztelő halála jelentette a fordulópontot. Feljegyzés készül ugyan az emberek bűneiről, de a megbékélés következtében Isten nem rója fel azokat nekik (2Kor 5:19). Ez nem azt jelenti, hogy Isten elengedné a büntetést, vagy hogy a bűn már nem váltaná ki a haragját. Ellenkezőleg! Arra utal, hogy Isten megtalálta a módját, miként adjon bocsánatot a megtért bűnösnek, megőrizve ugyanakkor örök törvénye igazságát.

Krisztus halála szükségszerű volt. „Erkölcsileg és a törvény szerint szükségszerű" volt Jézus Krisztus engesztelő halála a szerető Isten igazságának megőrzése végett. „Isten igazságossága megköveteli, hogy ítélet alá essen a bűn. Istennek végre kell hajtania az ítéletet a bűn - így a bűnös felett is. A büntetés végrehajtásakor Isten akarata szerint Fia lépett a mi helyünkre, azaz a bűnösök helyére. Az tette szükségessé az engesztelést, hogy az ember Isten jogos haragja alatt volt. A bűnbocsánat evangéliumának és a kereszt titkának lényege: Krisztus tökéletes igazsága teljességgel elegendő volt az isteni igazságnak, és Isten kész elfogadni Krisztus áldozatát az ember halála helyett."[5]

Aki nem hajlandó elfogadni Krisztus engesztelő vérét, az nem nyer bűnbocsánatot, és továbbra is Isten haragjával kell szembenéznie. „Aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta." (Jn 3:36)

A kereszt tehát egyszerre mutatja Isten könyörületességét és igazságosságát. „Mert Isten Őt [Krisztust] rendelte engesztelő áldozatul azoknak, akik az Ő vérében hisznek, hogy igazságát megmutassa. Isten ugyanis az előbb elkövetett bűntetteket elnézte türelme idején, hogy e mostani időben mutassa meg igazságát; mert ahogyan Ő igaz, igazzá teszi azt is, aki Jézusban hisz." (Róm 3:25–26 - új prot. ford.)

Mi a szerepe az engesztelőáldozatnak? Az Atya volt az, aki Fiát bemutatta „engesztelő áldozatul" (Róm 3:25; görögül: hilasztérion). A hilasztérion újszövetségi használata még véletlenül sem rokon értelmű azzal a pogány nézettel, hogy „kiengesztelni a haragvó Istent" vagy „lecsendesíteni a bosszúszomjas, zsarnok, szeszélyes Istent".[6] A szövegből kitűnik, hogy „Isten könyörületességében Krisztust adta oda az emberi bűnnel szembeni haragja engeszteléséül, mert elfogadta Krisztust az ember képviselőjének, isteni helyettesének, és rá szabta ki a bűn ítéletét."[7]

Ebből a szemszögből nézve érthető, amit Pál Krisztus haláláról írt: "...adta önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul" (Ef 5:2; vö. 1Móz 8:21; 2Móz 29:18; 3Móz 1:9). „Krisztus önfeláldozása Istennek tetsző, mert ez az áldozati felajánlás eltávolította az Isten és a bűnös ember közötti válaszfalat azzal, hogy Krisztus teljességgel elszenvedte Istennek az ember bűne miatti haragját. Krisztus által Isten haragja nem szeretetbe fordult, hanem Krisztus magára vette azt, így az embert elkerülte."[8]

Róm 3:25 arra is rávilágít, hogy Krisztus áldozata által a bűn miatti vezeklés megtörtént. A megtisztításnak az a lényege, amit az engesztelő vér jelent a megtérő bűnösnek. A bűnös bűnbocsánatot nyer, Isten eltörli személyes bűntetteit, és megtisztítja a bűntől.[9]

Krisztus a helyettes bűnhordozó. A Szentírás úgy mutatja be Krisztust, mint aki magára vette az emberiség bűneit. Ésaiás prófétai nyelvezettel mondja róla: „Ő megsebesíttetett bűnünkért, megrontatott a mi vétkeinkért... az Úr mindnyájunk vétkét őreá veté... És az Úr akarta őt megrontani betegség által... életét halálra adta... sokak bűnét hordozó" (Ésa 53:5–6, 10, 12; vö. Gal 1:4). Pál erre a próféciára gondolva írta: „Krisztus meghalt a mi bűnünkért az írások szerint" (1Kor 15:3).

Ezek az igehelyek a megváltási terv fontos elvére mutatnak rá: a beszennyező bűnök és vétkek átháríthatók bűnünk hordozójára [Krisztusra], ami által tiszták leszünk (Zsolt 51:12). Az ószövetségi szentélyszolgálat áldozati szertartásai Krisztusnak erre a szolgálatára mutattak előre. Ott a bűnbánó bűnös az ártatlan bárányra terhelte bűnét, és ez azt jelképezte, hogy Krisztusra, bűneink hordozójára kerül át vétkünk (lásd e könyv 4. fejezetét).

Mi a vér szerepe? A szentélyszolgálatok közé tartozó engesztelő áldozatban a vér központi szerepet játszott. Isten rendelkezett az engesztelésről: „Mert a testnek élete a vérben van, én pedig... adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért" (3Móz 17:11). Miután a pap megölte az állatot, fel kellett használnia a vérét, és csak utána nyert a bűnös bűnbocsánatot.

Az Újszövetség feltárja, hogy Krisztus golgotai áldozatának engesztelő vére volt a beteljesülése azoknak az ószövetségi szertartásoknak, amelyeket a helyettes állat vére által mutattak be a bűnbocsánatért, a megtisztulásért és a megbékélésért. Az Újszövetség kifejezi, hogy az ószövetségi renddel szemben mennyivel különb „Krisztus vére, aki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek" (Zsid 9:14). Vérének kiontása jelentette a bűnért való engesztelést (Róm 3:25). János elmondta, hogy Isten szeretetből „küldte az ő Fiát engesztelő áldozatul [hilaszmosz] a mi bűnünkért" (1Jn 4:10).

Összefoglalva, „Isten részrehajlás nélküli megbékélésének cselekedete Fiának, Jézus Krisztusnak engesztelő vére (önfeláldozása) által történt meg. Így Isten az, »aki végrehajtotta, ugyanakkor el is fogadta a megbékélést«"[10]

 

A váltságdíj Krisztus

Amikor az ember a bűn uralma alá került, Isten törvényének kárhoztatása és átka hárult rá (Róm 6:4; Gal 3:10–13). Nem menekedhettek meg a bűn szolgái (Róm 6:17), a halál várt rájuk. „Senki sem válthatja meg atyjafiát, nem adhat érte váltságdíjat Istennek."(Zsolt 49:8) Csak az Úrnak van hatalma a megváltáshoz. „Megváltom őket a Seol hatalmából! Megmentem őket a haláltól." (Hós 13:14) Hogyan váltott meg minket Isten?

Jézus által, aki bizonyította: „nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy Ő szolgáljon, és adja az Ő életét váltságul sokakért" (Mt 20:28; lásd 1Tim 2:6). Isten „tulajdon vérével" váltotta meg az egyházat (ApCsel 20:28). Krisztusban „van a mi váltságunk az Ő vére által" (Ef 1:7; vö. Róm3:24). Ő azért halt meg, hogy „megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképpen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt" (Tit 2:14).

Mi lett a megváltás eredménye? Krisztus halála megerősítette Istennek az emberek feletti tulajdonjogát. „Avagy nem tudjátok-é, hogy... nem a magatokéi vagytok? Mert áron vétettetek meg" (1Kor 6:19–20; lásd még 1Kor 7:23) - mondta Pál.

Halálával Krisztus megtörte a bűn uralmát, véget vetett minden bűnbánó bűnös lelki fogságának, megszabadította őket a törvény kárhoztatásától és átkától, s lehetővé tette számukra az örök életet. Péter elmondta, hogy megváltattak „atyáiktól örökölt hiábavaló életükből" (1Pt 1:18). Akik megszabadultak a bűn fogságából és annak halálos gyümölcseitől, azok most Isten szolgái. Ahogy Pál leírta, „megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet" (Róm 6:22).

Ha figyelmen kívül hagynánk vagy tagadnánk a váltságdíj elvét, ezzel „a kegyelem evangéliumának lényegét veszítenénk el, és megtagadnánk az Isten Báránya iránti hálánk legerősebb mozgatórugóját".[11] Ez az elv központi helyet foglal el a mennyei trónteremben zengő dicsérőénekekben. „Megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből, és tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a Földön." (Jel 5:9–10)

 

Krisztus az emberiség képviselője

Ádám és Krisztus - „az utolsó Ádám" vagy „a második ember" (1Kor 15:45, 47) - az egész emberiséget képviseli. Minden ember Ádám bűnének következményeivel megterhelve születik, azok pedig, akik újjászületnek, Krisztus tökéletes életének és áldozatának javaiban részesülnek. „Mert amiképpen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképpen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek." (1Kor 15:22)

Ádám lázadása mindenkire bűnt, kárhoztatást és halált hozott. Krisztus visszafordította az embert erről a romlásba vivő útról. Nagy szeretete révén alávetette magát a bűnre kiszabott isteni ítéletnek, és az emberiség képviselője lett. Helyettes halálával biztosította a megtért bűnösöknek a bűn büntetésétől való szabadulást és az örök élet ajándékát (2Kor 5:21; Róm 6:23; 1Pt 3:18).

A Szentírás egyértelműen tanítja Krisztus helyettes halálának egyetemes voltát. „Isten kegyelméből" mindenkiért megízlelte a halált (Zsid 2:9). Mindenki vétkezett,mint Ádám (Róm 5:12), ezért mindenki meghal - ez az első halál. Amit pedig Krisztus megízlelt mindannyiunkért, az a második halál volt; a halál átkának teljessége (Jel 20:6; lásd e könyv 26. fejezetét).

 

Krisztus élete és az üdvösség

„Mert ha, amikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az Ő élete által, minekutána megbékéltünk vele." (Róm 5:10) Krisztus élete és halála kellett ahhoz, hogy áthidalhassa a bűn okozta szakadékot. Üdvösségünkhöz mindkettő szükséges, és mindkettő hozzá is járul!

Mit kaphatunk Krisztus tökéletes élete által? Jézus tiszta, szent, szeretetben gazdag életet élt, maradéktalanul Istenre bízva magát. Tökéletes életét ajándékul adja a bűnbánó bűnösöknek. A Szentírás az Úr menyegzői ruhájaként (Mt 22:11) vagy az igazság palástjaként (Ésa 61:10) mutatja be tökéletes jellemét, amit a mi szennyes ruháink (önmagunk igazzá tételére való igyekezetünk) helyett ad (Ésa 64:5).

Ha alávetjük magunkat Krisztusnak, az emberi romlottság dacára, szívünk összefonódik a szívével, akaratunk beleolvad az akaratába, elménk eggyé válik az elméjével, gondolatainkat Ő köti le - az Ő életét éljük. Igazságának palástjával takar be. Amikor Isten rátekint a hivő, bűnbánó bűnösre, nem a bűn mezítelenségét vagy torzultságát látja, hanem az igazság palástját, amit Krisztus a törvény iránti tökéletes engedelmességével készített.[12] Csak az lehet valóban igaz, akire ez a palást borul.

A menyegzői ruháról szóló példázatban a saját ruhájában érkező vendég nem hitetlensége miatt vettetett ki. Elfogadta a lakomára szóló meghívást (Mt 22:10). De az nem volt elég, hogy odament. Menyegzői ruhára is szüksége lett volna. Hasonlóképpen, nem elég az sem, ha valaki hisz a keresztben. Krisztus tökéletes életére, igaz jellemére is szükségünk van ahhoz, hogy megállhassunk a Király előtt.

Nekünk, bűnösöknek nem csak adósságunk eltörlésére van szükségünk, hanem arra is, hogy visszakapjuk a bankszámlánkat. Nem csak a börtönből való szabadulás szükséges, hanem az is, hogy a Király befogadjon a családjába. A feltámadt Krisztus közbenjárói szolgálatának kettős célja - a megbocsátás és a felöltöztetés - halálának és életének érdemeiben részesít, hogy azzal éljünk, és álljunk meg Isten előtt. A Golgotán az „Elvégeztetett" felkiáltás jelentette a tökéletes élet és tökéletes áldozat teljességre jutását. A bűnösöknek mindkettőre szükségük van.

Krisztus életének ösztönző ereje. Krisztus földi élete példa az emberiségnek arra, hogyan kell élnie. Péter többek között abban állítja Krisztust példaként elénk, ahogy a bántalmazásokat elviselte (1Pt 2:21–23).Ő, aki olyanná tétetett, mint mi, aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, bebizonyította, hogy aki Isten hatalmára bízza magát, annak nem kell megmaradnia a bűnben. Krisztus élete a biztosíték, hogy élhetünk győzelmesen. „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít" (Fil 4:13) - hangzik Pál bizonyságtétele.

 

Krisztus feltámadása és az üdvösség

„Ha pedig Krisztus fel nem támadott - érvel Pál -, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is... még bűnötökben vagytok" (1Kor 15:14–17). Jézus Krisztus valóságosan feltámadt (Lk 24:36–43), a Mennybe ment, mint Istenember, majd az Atya Isten jobbján elkezdte döntő fontosságú közbenjárói munkáját (Zsid 8:1–2; lásd e könyv 4. fejezetét).

Krisztus feltámadása olyan értelmet adott a keresztnek, amit pénteken, a keresztre feszítés napján a megtört tanítványok nem tudtak felismerni. Az Úr feltámadása tette ezeket az embereket történelmet formáló, nagy erejű sereggé. Missziójukban központi helyet kapott a feltámadás, amit mindig Krisztus kereszthalálával együtt hirdettek. Az élő, megfeszített Krisztusról beszéltek, aki legyőzte a gonosz seregeit. Ebben rejlik az apostoli üzenet ereje.

Philip Schaff írja: „Krisztus feltámadása az a próbakő, amin áll vagy bukik a keresztény vallás igazsága. Ez vagy a legnagyobb csoda, vagy a legnagyobb csalás, amit a történelem feljegyez."[13] Wilbour M. Smith megjegyzi: „Krisztus feltámadása a keresztény hit fellegvára. Ez az a tanítás, ami felforgatta a világot az első században, ami a kereszténységet magasan a judaizmus és a Földközi-tenger vidékének pogány vallásai fölé emelte. Ha ezt elvetjük, elvetünk majdnem minden mást, ami alapvetően fontos és egyedülálló az Úr Jézus Krisztus evangéliumában. „Ha pedig Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek." (1Kor 15:17)"[14]

Krisztus jelenleg végzett szolgálata halálában és feltámadásában gyökerezik. A Golgotán bemutatott engesztelőáldozata tökéletes volt, mégis, Krisztus feltámadása nélkül nem volna bizonyosságunk arra, hogy isteni küldetését sikeresen végrehajtotta a Földön. Krisztus feltámadása megerősíti, hogy valóság a síron túli élet. Bizonyítja annak igazságát is, amit Isten ígért, hogy örök életünk van benne.

 

Krisztus üdvözítő munkájának eredménye

Krisztus engesztelő szolgálatának nemcsak az emberiségre van hatása, hanem az egész világegyetemre.

Az egész világegyetem megbékélése. Pál bemutatja, milyen óriási jelentősége van Krisztus üdvözítő tettének az egyházban és az egyház által: „Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsessége, amaz örök elvégzés szerint" (Ef 3:10–11). Másutt kifejti az apostol: „tetszett az Atyának,hogy... Őáltala békéltessen meg mindent magával... Őáltala mindent, ami csak van, akár a Földön, akár a mennyekben" (Kol 1:19-20). Pál beszél e békéltetés bámulatos eredményéről is: „Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké. És minden nyelv vallja,hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére" (Fil 2:10–11).

Isten törvényének igazolása. Krisztus tökéletes engesztelőáldozata megerősítette, hogy Isten szent törvénye igaz, jó és igazságos. Krisztus halála, a váltságdíj eleget tett a törvény követelésének (hogy a bűnt meg kell büntetni), kegyelmével, irgalmával pedig megigazította a bűnbánó bűnöst. „Kárhoztatá a bűnt a testben, hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, akik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint." (Róm 8:3–4)

Megigazulás. A megbékélés akkor válik valósággá az ember életében, ha elfogadja a bűnbocsánatot. A tékozló fiú és apja között akkor jött létre a megbékélés, amikor a fiú elfogadta apja szeretetét és bocsánatát.

„A megigazulás felbecsülhetetlen ajándékát és vele együtt azonnali gyümölcsét, az Istennel való békét azok kapják, akik hit által elfogadják, hogy Isten megbékéltette magával a világot Krisztusban, és meg is hajolnak előtte (Róm 5:1). A megigazult hivőkre már nem Isten haragja, hanem Isten kegyelme árad. Krisztus által szabadon járulhatnak Isten trónja elé, és részesülhetnek a Szentlélek erejében, hogy lerombolhassák az emberek közötti ellenségeskedés minden gátját vagy elválasztó falát, amit a zsidók és pogányok ellenségeskedése jelképez (lásd Ef 2:14–16)."[15]

A cselekedetek általi megváltás hiábavalósága. Isten békéltető szolgálata leleplezi annak az emberi erőfeszítésnek a hiábavalóságát, hogy sokan a törvény cselekedetei által próbálnak üdvösségre jutni. Ha bepillantunk az isteni kegyelembe, ez a Krisztusba vetett hit által nyerhető igazság elfogadására vezet. Akik bűnbocsánatban részesültek, hálásak Istennek, így öröm számukra az engedelmesség. Cselekedeteik nem üdvösségük alapját képezik, inkább annak gyümölcsei.[16]

Új kapcsolat Istennel. Isten kegyelme által a bűnös ingyen, ajándékként részesülhet az Úr tökéletes, engedelmes életében, igazságában és engesztelő halálában. E tapasztalat az Istennel való mélyebb kapcsolatra vezet. Az emberben hála, dicsőítés, öröm támad; az engedelmesség, az Ige tanulmányozása örömmé válik, az elme pedig készségesen befogadja a Szentlelket. Új kapcsolat jön létre Isten és a bűnbánó bűnös között. Ennek alapja a szeretet, csodálat, nem pedig félelem és kötelesség (vö. Jn 15:1–10).

Minél jobban meglátjuk a kereszt fényében Isten kegyelmét, annál kevésbé érezzük majd magunkat igaznak, és annál inkább tudatában leszünk áldott helyzetünknek. A feltámadt Krisztusban munkálkodó Szentlélek ereje fogja átalakítani a mi életünket is. A kudarcok helyett már naponta győzhetünk a bűn felett.

A misszió indítórugója. A Jézus Krisztus békéltető szolgálatában elénk táruló bámulatos isteni szeretet ösztönöz, hogy másoknak is beszéljünk az evangéliumról. Ha magunk is megtapasztaltuk, nem tarthatjuk titokban, hogy Isten nem tulajdonít bűnt azoknak, akik elfogadják Krisztus bűnért hozott áldozatát. Az evangélium megindító kérését továbbadjuk. „Béküljetek meg Istennel. Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne." (2Kor 5:20–21)

  Lábjegyzet


1.

 

George E. Ladd, A Theology of the New Testament (Grand Rapids, MI; Wm. B. Eerdmans, 1974), 453. oldal

2.

 

„Atonement", SDA Bible Dictionary, javított kiadás, 97. oldal

3.

 

E bibliai elv teljes körű tárgyalásához lásd: Seventh-day Adventest Answer Questions on Doctrine (Washington D. C.; Review and Herald, 1957), 341–355. oldal

4.

 

Vincent Taylor, The Cross of Christ (London: Macmillan, 1956.), 88–89. oldal

5.

 

Hans K. LaRondelle, Christ Our Salvation (Mountain View, CA; Pacific Press, 1980), 25–26. oldal

6.

 

Raoul Dederen, Atoning Aspects in Christ's Death, a The Sanctuary and the Atonement című kiadványban, szerkeszti Arnold V. Wallenkampf és W. Richard Lesher, (Washington, D. C. [Biblical Research Institute of the General Conference of Seventh-day Adventists] 1981.), 295. oldal. Hozzáfűzte még: „A pogányok úgy gondolták, az engesztelés az a cselekedet, amivel a hivő saját maga idézheti elő, hogy az istenség megváltoztassa szándékát. Egyszerűen „lefizette" az istenét, hogy jóindulattal viseltessen iránta. A Szentírás az engesztelésről azt mondja, hogy az Isten szeretetéből fakad." (I. m., 317. oldal)

7.

 

LaRondelle, i. m., 26. oldal

8.

 

I. m., 26–27. oldal

9.

 

Raoul Dederen, i. m., 295. oldal

10.

 

LaRondelle, 28. oldal. Az itt felhasznált idézetet vette H. G. Link és C. Brown The New International Dictionary of New Testament Theology (Grand Rapids, MI; Zondervan, 1978.), 3. kötet 162. oldaláról, „Reconciliation"

11.

 

LaRondelle, i. m., 30. oldal

12.

 

Lásd White: Krisztus példázatai, 213–214. oldal!

13.

 

Philip Schaff, History of the Christian Church (Grand Rapids, MI; Wm. B. Eerdmans, 1962), 1. kötet, 173. oldal

14.

 

Wilbour M. Smith, Twentieth-Century Scientists and the Resurrection of Christ, Christianity Today, 1957. április 15., 22. oldal. A feltámadás történelmi hitelessége mellett szóló érveket lásd Josh McDowell, Evidence That Demands a Verdict (Campus Crusade for Christ, 1972), 185-274. oldal

15.

 

LaRondelle, i. m., 32–33. oldal

16.

 

Lásd Hyde, What Christ's Life Means to Me, Adventest Review, 1986. november 6., 19. oldal

 


  [Előző]                                                   [Fel]                                           [Következő]

Órarend

 

Péntek 1900 - Istentisztelet-Live

Szombat 800 - Tanítók órája

Szombat 900 - Szombatiskola-Live

Szombat 1100 - Istentisztelet-Live

Szombat 1630 - Istentisztelet-Live

Kedd 1800 - Imaóra

Oldalainkat 62 vendég és 0 tag böngészi

Scroll Up