0205
Címlap  //  Magunkról  //  Hitalapelvek  //  A megváltás élménye

Bibliatanulmányok

Migránsok új hazába

Speranta TV

Hitalapelvek

Adventista.hu

10. A megváltás élménye

 

- Az Istenről szóló tan -

 

[Előző]                                                                                                                   [Következő]

Isten végtelen szeretetéből és kegyelméből Krisztust, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy Isten igazsága legyünk Ő benne. A Szentlélek vezetésével felismerjük nyomorúságunkat, bűnösségünket, megbánjuk vétkeinket és gyakoroljuk hitünket Jézusban, mint Úrban és Krisztusban, helyettesben és példaképben. Ez az üdvösséget adó hit az Ige isteni hatalmát váltja valóra és ez Isten kegyelmének ajándéka. Krisztus által megigazultak vagyunk, Isten fiaivá és leányaivá fogadott, és megszabadultunk a bűn uralma alól. A Lélek által újjászületünk és megszentelődünk. A Lélek megújítja elménket, beírja Isten szeretet-törvényét szívünkbe, és erőt ad a szent életre. Benne maradva az isteni természet részesei leszünk, és miénk a megváltás bizonyossága most és az ítéletkor. (2Kor 5:17–21; Jn 3:16; Gal 1:4; 4:4–7; Tit 3:3-7; Jn 16:8; Gal 3:13–14; 1Pt 2: 21–22; Róm 10:17; Lk 17:5; Mk 9:23–24; Ef 2:5–10; Róm 3:21–26; Kol 1:13–14; Róm 8:14–17; Gal 3:26; Jn 3:3–8; 1Pt 1:23; Róm 12:2; Zsid 8:7–12; Ez 36:25–7; 2Pt 1:3–4; Róm 8:1–4; 5:6–10)

 

Évszázadokkal ezelőtt Hermász pásztora egy ráncos öreg hölgyről álmodott, aki igen hosszú ideig élt. Az álomban az idő múlásával az asszony változni kezdett; teste még öreg, haja még ősz volt, de az arca már fiatalabbnak tűnt, végül pedig teljesen megfiatalodott.

T. F. Torrance az asszonyt az egyházhoz hasonlította.[1] A keresztények nem merevedhetnek meg. Ha Krisztus Lelke lakozik bennük (Róm 8:9), a változás folyamatában vannak.

„Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért; hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az Ige által, hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy, hogy azon ne legyen szeplő vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen" (Ef 5:25–27) - mondta Pál. Ez a megtisztulás az egyház célja. Ezért tanúsíthatják az egyházat alkotó hivők, hogy „ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról napra újul" (2Kor4:16). „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgymint az Úrnak Lelkétől." (2Kor 3:18) Ez az átalakulás az igazi belső pünkösd.

A Szentírás a hivő tapasztalatáról szólva úgy beszél az üdvözítésről, megigazításról, megszentelésről, megtisztításról és megváltásról, mint ami (1) már megtörtént, (2) a jelenben valósul meg, és (3) majd a jövőben teljesedik. E három látószögnek a megértése segít feloldani a megigazulás és a megszentelődés hangsúlyozásának látszólagos feszültségét. Ezért tagolódik e fejezet három fő szakaszra, a hivő múltjában, jelenében és jövőjében tárgyalva az üdvösség témáját.

 

A megváltás élménye és a múlt

Istennek, szeretetének és jó szándékának tényszerű ismerete még nem elég. Krisztus nélkül teljesen eredménytelenül próbálkozik bárki is, hogy a jót fejlessze önmagában. A lélek mélyéig ható megváltás élménye egyedül Istentől ered. Krisztus ezt mondta e tapasztalatról: „Ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja meg az Isten országát... Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába" (Jn 3:3–5).

Egyedül Jézus Krisztus által szerezhetünk üdvösséget. „Nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, amely által kellene nékünk megtartatnunk." (ApCsel 4:12) „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha énáltalam." (Jn 14:6)

A megváltás élményének része a bűnbánat, a bűnvallás, a bűnbocsánat, a megigazulás és a megszentelődés.

Bűnbánat. Jézus nem sokkal keresztre feszítése előtt megígérte tanítványainak,hogy eljön a Szentlélek, aki bemutatja Őt, és „meggyőzi a világot a bűnről, az igazságról és az ítéletről" (Jn 16:8 – új kat. ford.). Amikor pünkösd idején a Szentlélek meggyőzte az embereket, hogy szükségük van Megváltóra, az emberek azt kérdezték, mit tegyenek. Péter így válaszolt: „Térjetek meg" (ApCsel 2:37–38; vö. 3:19).

1. Mi a bűnbánat? A bűnbánat a héber nácham = „sajnálni", „megtérni" szó fordítása. Görög megfelelője a metanoéó, aminek jelentése, hogy „a gondolkodást megváltoztatni", „a bűntettet megbánni", „megtérni". Az őszinte bűnbánat eredménye, hogy az ember magatartása alapvetően megváltozik Istennel és a bűnnel szemben. Akik befogadják Isten Lelkét, azokat meggyőzi a bűn súlyosságáról, és ráébreszti őket Isten igazságosságának és saját elveszett állapotuknak tudatára. Megszomorodnak, bűntudatot éreznek. „Aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer" (Péld 28:13) - felismerve ennek igazságát, megvallják valóságos bűneiket. Tiszta szívből átadják magukat a Megváltónak, és elfordulnak bűnös életmódjuktól. Így tetőfokára ér a bűntudat a megtéréssel - a bűnös Isten felé fordul (a görög episztrofé = „megtérés" szóból, vö. ApCsel 15:3).[2]

Dávidnak a házasságtörés és gyilkosság bűnéből való megtérése kiemelkedő példája annak, hogyan segít hozzá ez az élmény a bűn feletti győzelemhez. Amikor a Szentlélek meggyőzte, megvetette bűnét, és erősen szomorkodott miatta. Könyörgött azért, hogy Isten tisztítsa meg. „Ismerem az én bűnömet, és az én vétkem szüntelen előttem forog." „Könyörülj rajtam, én Istenem, a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűnömet." „Tiszta szívet teremts bennem, ó, Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem." (Zsolt 51:5, 3, 12) Dávid történetének ezután következő része azt példázza, hogy az isteni megbocsátás nemcsak a bűntettek bocsánatát, hanem a bűnből való kigyógyulást is jelenti.

A bűnbánat megelőzi a bűnbocsánatot, a bűnös mégsem teheti magát alkalmassá bűnbánatával arra, hogy megszerezze Isten áldását. A bűnös egyedül valójában még arra is képtelen, hogy bűnbánatot gyakoroljon - hiszen ez is Isten ajándéka (ApCsel 5:31; vö. Róm 2:4). A Szentlélek Krisztushoz vonja az embert, hogy ott ismerje meg a bűnbánatot, a bűn miatt érzett szívbéli fájdalmat.

2. Mi késztet bűnbánatra?„És én, ha felemeltetem e Földről, mindeneket magamhoz vonzok" (Jn 12:32) - mondta Krisztus. Ha felismerjük, hogy Jézus halála megigazít, és megszabadít a halál büntetésétől, szívünk meglágyul, és meghajtjuk magunkat. Képzeljük csak el, mit érezhet az a kivégzés előtt álló fogoly, aki váratlanul kegyelmet kap!

Krisztusban a bűnbánó bűnös nemcsak bocsánatot, hanem felmentést is nyer - igaznak mondja Isten. Nem szolgál rá erre a bánásmódra, és nem is érdemli meg. Amikor még gyengék, bűnösök, Isten-tagadók, Isten ellenségei voltunk - mutat rá Pál (Róm 5:6–10) -, Krisztus meghalt, hogy bennünket igazzá tegyen. Semmi sem érinti olyan mélyen a lelkünket, mint Krisztus megbocsátó szeretete. Ha a bűnös ember Isten felmérhetetlen szeretetéről elmélkedik, amire a kereszt vet fényt, megtalálja a legnagyobb erőt, ami bűnbánatra készteti. Istennek ez a jósága bűnbánatra vezet (Róm 2:4).

Megigazulás. Isten végtelen szeretetéből és irgalmából „azt [Krisztust], aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne" (2Kor 5:21). A Jézusba vetett hit által a Szentlélek tölti be a szívet, és e hit által, ami Isten kegyelmi ajándéka (Róm 12:3; Ef 2:8), a bűnbánó bűnösök megigazulnak (Róm 3:28).

A „megigazulás" szó a görög dikaióma fordítása, ami azt jelenti: „az igaz megvalósítása", „törvényes rendelkezés", „megigazító ítélet", valamint a dikaiósis fordítása, aminek jelentése: „megigazítás". Igei alakja, a dikaioó jelentése: „megigazítani", „igazként odaállítani", „tisztává tenni", „szabaddá tenni". Ezek ismeretében még jobban megérthetjük a kifejezést.[3]

A teológiában általánosságban véve a megigazulás „Istennek arra a cselekedetére vonatkozik, amellyel a bűnbánó bűnöst igaznak mondja vagy tekinti. A megigazítás a kárhoztatás ellentéte (Róm 5:16)."[4] E megigazulás alapja nem a mi engedelmességünk, hanem Krisztus engedelmessége, mert „egynek igazsága által minden ember-re elhatott az életnek megigazulása... egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek" (Róm 5:18–19). Ezt az engedelmességet azoknak a hivőknek adja, akik megigazultak, „ingyen az Ő kegyelméből" (Róm 3:24). „Nem az igazságnak cselekedeteiből, amelyeket mi cselekedtünk, hanem az Ő irgalmasságából tartott meg minket." (Tit 3:5)

1. A hit és a cselekedetek szerepe. Sokan vallják azt a téves nézetet, hogy a jó vagy a rossz cselekedeteken múlik, hogyan tekint rájuk Isten. Pál az Isten előtt való megigazulás kérdéséről szólva egyértelműen kijelentette: „mindent kárba veszni hagytam... hogy Krisztust megnyerjem, és találtassam őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom... hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján" (Fil 3:8–9). Ábrahámra utalt, aki „hitt... Istennek, és tulajdoníttaték az őnéki igazságul" (Róm 4:3; 1Móz 15:6). Megigazult már a körülmetélés előtt, nem pedig amiatt (Róm 4:9–10).

Milyen volt Ábrahám hite? A Szentírás elmondja: „Hit által engedelmeskedett Ábrahám", amikor Isten elhívta, hogy hagyja el otthonát, induljon el, „nem tudván, hová megy" (Zsid 11:8–10; vö. 1Móz 12:4; 13:18). Engedelmessége bizonyítja őszinte, élő hitét. Eme cselekvő hit képezte megigazulásának alapját.

Jakab apostol figyelmeztetett a hit általi megigazulás másik helytelen értelmezésére, miszerint az ember megigazulhat hit által, úgy, hogy hitéből nem fakadnak cselekedetek. Rámutatott, hogy cselekedetek nélkül a hit nem őszinte. Pálhoz hasonlóan ő is Ábrahám példájával érzékeltette ezt. Ábrahám azzal adta hite bizonyítékát, hogy kész volt feláldozni fiát, Izsákot (Jak 2:21). „Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit." (Jak 2:22) „A hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt önmagában." (Jak 2:17)

Ábrahám példájából kitűnik, hogy az Istennel való igazi kapcsolat bizonyítékát a cselekedetek szolgáltatják. A megigazulásra vezető hit tehát cselekvő, élő hit (Jak 2:24).

Pál és Jakab egyetértett a hit általi megigazulás kérdésében. Pál a cselekedetek általi megigazulás keresésének tévedéséről beszélt, Jakab pedig azzal az éppen olyan veszélyes gondolattal foglalkozott, hogy cselekedetek nélküli hittel is meg lehetne igazulni. Sem a cselekedetek, sem a holt hit nem vezet megigazuláshoz. Csak a szeretet által munkálkodó őszinte hit (Gal 5:6) igazíthatja meg, és tisztíthatja meg a lelket.

2. A megigazulás élménye. A Krisztusban való hit általi megigazulás azt jelenti, hogy Isten nekünk tulajdonítja Krisztus igazságát. Helyreáll a kapcsolatunk Istennel, mert Krisztus a helyettesünkké lett. Isten „azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne" (2Kor 5:21) - mondja Pál. Bűnbánó bűnösökként teljes és tökéletes bűnbocsánatot nyerünk. Megbékéltünk Istennel!

A megigazulás csodálatos példáját láthatjuk Zakariás látomásában Jósua főpapról. Jósua a bűn szennyét jelképező szennyes ruhában áll az Úr angyala előtt. Sátán ítéletet követel a főpap ellen. Sátán vádjai helytállók: Jósua nem érdemel felmentést. A kegyelmes Isten azonban megdorgálja Sátánt. „Avagy nem tűzből kikapott üszög-é ez?" (Zak 3:2) Vajon nem drága gyermekem ő, akit különleges módon megtartok?

Az Úr megparancsolja, hogy gyorsan távolítsák el róla a szennyes öltözetet, majd kijelenti: „Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged" (Zak 3:4). Szerető, irgalmas Istenünk félreteszi Sátán vádjait, megigazítja a remegő bűnöst, Krisztus igazságának palástjával borítja be. Jósua piszkos ruhája a bűnt jelképezi, új öltözete pedig a hivő lélek Krisztusban szerzett új tapasztalatát. A megigazulás folyamatában a megvallott és megbocsátott bűntettek Isten szent és tiszta Fiára, a bűnt hordozó Bárányra vitetnek át. „[Isten] a bűnbánó hívőt Krisztus neki tulajdonított igazságába öltözteti, noha az ember ezt nem érdemli meg. Ez a ruhacsere, Istennek üdvözítő tette a bibliai megigazulás tana."[5] A megigazult hívő bűnbocsánatot nyert, és Isten megtisztította bűneitől.

Az eredmények. Milyen eredménye van a megtérésnek és a megigazulásnak?

1. Megszentelődés. A „megszentelődés" a görög hagiaszmos (szentség, megszentelés) szó fordítása, a hagiadzó (szentté tenni, megszentelni, szentnek tartani) szóból. A héber megfelelője a qádos (a hétköznapi használattól elkülöníteni).[6]

Az igazi megtérés és megigazulás megszentelődéshez vezet. A megigazulás és a megszentelődés szorosan kapcsolódik egymáshoz;[7] elhatárolhatók, de sosem válnak külön. Az üdvösségnek két szakaszát jelölik. A megigazulás Isten értünk végzett tette, a megszentelődés pedig az, amit bennünk tesz.

Sem a megigazulás, sem a megszentelődés nem az érdemszerző cselekedetek eredménye. Mindkettő kizárólag csak Krisztus kegyelmének és igazságának köszönhető. „Isten nekünk tulajdonítja az igazságot, amivel megigazít, amivel pedig megszentel, abban részesít. Az első a jogcím, amivel a Mennybe juthatunk, a második meg alkalmassá tesz, hogy a Mennybe jussunk."[8]

A Bibliában az áll, hogy a megszentelődésnek három szakasza van: (1) befejezett cselekedet a hívő életében; (2) a jelenben végbemenő folyamat; (3) a végeredmény, amiben a hívőnek Krisztus visszatérésekor lesz része.

A múltra vonatkozóan, a megigazulás pillanatában a hívő meg is szentelődik „az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által" (1Kor 6:11), „szentté" válik. Ezen a ponton a hivő megváltást nyer, és teljesen Istenhez tartozik.

Isten nevéről (Róm 1:7) a hívőket „szentnek" mondják, mert „Krisztusban" vannak (Fil 1:1; lásd még Jn 15:1–7), de nem azért, mintha elérték volna a bűntelenség állapotát. A megváltás a jelen tapasztalata. „Az Ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szentlélek megújítása által" (Tit 3:5) - mondja Pál - szent célra és a Krisztussal való életre elkülönítve és megszentelve bennünket.

2. Isten befogad a családjába. Ugyanakkor az új hivők megkapják „a fiúságnak lelkét". Gyermekeivé fogadja őket Isten, így a Király fiai és leányai lesznek, „örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak" (Róm 8:15–17). Micsoda kiváltság, megtiszteltetés és öröm!

3. Üdvbizonyosság. A megigazulással együtt jár, hogy a hivő biztos lehet abban: Isten elfogadja. Vele jár az az öröm is, hogy már most ismét Istenhez tartozunk. Bármilyen bűnös is volt az ember múltja, Isten megbocsát minden bűnt, és már nem vagyunk többé a törvény kárhoztatása és átka alatt. A megváltás valósággá vált. „Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnnek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint." (Ef 1:7)

4. Új, győzelmes élet kezdete. Testünk, lelkünk, elménk gyógyul, ha megértjük, hogy a Megváltó vére eltakarja bűnös múltunkat. Félretehetjük bűntudatunkat, mert Krisztusban mindenre bocsánatot nyerünk, és minden újjá lett. Krisztus naponta árasztja ránk kegyelmét, és ezzel Isten képére kezd alakítani.

Belé vetett hitünk növekedésével gyógyulunk, és átalakulásunk folytatódik. Krisztus egyre több győzelemhez segít a sötétség erői felett. Legyőzte a világot, és ez a biztosítéka annak, hogy megszabadulunk a bűn fogságából (Jn 16:33).

5. Az örök élet ajándéka. Az örök élet ajándékát hozza magával Krisztussal való új kapcsolatunk. „Akié a Fiú, azé az élet; akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban." (1Jn 5:12) Isten eltakarta bűnös múltunkat, a bennünk lakozó Lélek által élvezhetjük az üdvösség áldásait.

 

A megváltás élménye és a jelen

Krisztus vére megtisztít, megigazít és megszentel, ezért a hivő „új teremtés... a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden" (2Kor 5:17).

Isten megszentelt életre hív. A megszentelt élet része a megváltásnak. Ennek Krisztus golgotai halála az alapja. Pál kérte a hivőket, hogy életük legyen szent és tiszta (1Thessz 4:7). Isten a szentség Lelkét (Róm 1:4) adja a hívőknek, hogy lehetővé tegye számukra a megszentelődést. „Adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért,hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben; hogy lakozzék Krisztus a hit által a ti szívetekben" (Ef 3:16–17) - mondta Pál.

A hívőre, mint új teremtésre, új felelősség hárul. „Amiképpen odaszántátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak szolgáiul a hamisságra - írta Pál -, azonképpen szánjátok oda most a ti tagjaitokat szolgáiul az igazságnak a megszenteltetésre" (Róm 6:19). Már „lélek szerint" kell járniuk (Gal 5:25).

A Lélekkel teljes hivők „nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint" (Róm 8:1; vö. a 4. verssel!). Átalakulnak, „mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség" (Róm 8:6). Isten Lelke bennük lakozik, ezért nem testben vannak, „hanem lélekben" (Róm 8:9).

A Lélekkel teljes élet legfőbb célja Isten kedvében járni (1Thessz 4:1). Pál kifejtette, hogy a megszentelődés Isten akarata. Ezért „magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok", és „senki túl ne lépjen, és meg ne károsítsa valamely dologban az ő atyjafiát... Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket Isten" (1Thessz 4:3, 6–7).

A belső változás. A második adventkor fizikailag meg fogunk változni. Romlandó, halandó testünk halhatatlanná lesz (1Kor 15:51-54). Jellemünknek azonban már a második adventre való felkészülés idejében át kell alakulnia.

A jellem átalakulása magában foglalja Isten képének mind a szellemi, mind a lelki oldalát: ennek a belső természetnek kell naponta megújulnia (2Kor 4:16; vö. Róm 12:2). Az egyház belülről fiatalodik - mint Hermász pásztora történetében az idős asszony -, minden őszinte keresztény dicsőségről dicsőségre változik, egészen addig, amíg a második adventkor Isten képére való átalakulása teljessé válik.

1. Krisztus és a Szentlélek szerepe. Csak a Teremtő képes életünk átalakításának teremtői feladatára (1Thessz 5:23). Ezt azonban nem teszi meg a mi részvételünk nélkül. A Lélek munkálkodásának irányába kell állnunk. Ezt úgy tehetjük meg, hogy Krisztusra nézünk. Miközben Krisztus életéről elmélkedünk, a Szentlélek helyreállítja fizikai, szellemi és lelki képességeinket (vö. Tit 3:5). A Szentlélek munkájának része, hogy bemutatja Krisztust, és helyreállítja bennünk Krisztus képét (vö. Róm 8:1–10).

Isten arra vágyik, hogy övéiben éljen. Pál azért mondhatta el: „Él bennem a Krisztus" (Gal 2:20; vö. Jn 14:23), mert Isten megígérte: „Lakozom bennük" (2Kor 6:16; vö. 1Jn 3:24; 4:12). A hivő belülről naponta újjáéled azáltal, hogy a Teremtő benne lakozik (2Kor 4:16), aki megújítja elméjét és indulatát (Róm 12:2; lásd még Fil 2:5).

2. Isteni természet részesei. Krisztus „igen nagy és becses ígéretekkel" ajándékozott meg, hogy isteni ereje által teljesen átalakítja jellemünket (2Pt 1:4). Ez az isteni erő teszi lehetővé, hogy „teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt, a tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet, a kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet" (2Pt 1:5–7). „Mert ha ezek megvannak, és gyarapodnak bennetek - fűzi hozzá Péter -, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk, Jézus Krisztus megismerésére nézve. Mert akiben ezek nincsenek meg, az vak." (2Pt 1:8–9)

a) Csak Krisztus által. Teremtőjük képmására az alakítja át az embereket , ha „felöltözik" az Úr Jézus Krisztust, azaz részeseivé lesznek (Róm 13:14; Zsid 3:14), ehhez járul „a Szentlélek megújítása" (Tit 3:5). Így lesz „Isten szeretete teljessé" bennünk (1Jn 4:12). Ez az Isten Fiának testet öltéséhez hasonló titok. A Szentlélek tette lehetővé, hogy Krisztus emberi természetet vegyen fel. Hasonlóképpen, a Szentlélek teszi azt is lehetővé, hogy isteni jellemtulajdonságok részesei legyünk. Az isteni természetben való részesedés belülről újítja meg az embert, Krisztushoz teszi hasonlóvá, csak más szinten: Krisztus emberré lett ugyan, de a hívők nem válnak istenné, hanem a jellemük lesz Istenéhez hasonló.

b) Erőteljes folyamat. A megszentelődés állandó folyamat. Ima és az Ige tanulmányozása által egyre erősödünk az Istennel való kapcsolatban.

A megváltási terv puszta elméleti ismerete nem lesz elegendő. „Ha nem eszitek az ember Fiának testét, és nem isszátok az ő vérét - jelentette ki Krisztus -, nincs élet bennetek. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon. Mert az én testem, bizony, étel, és az én vérem, bizony, ital. Aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, az énbennem lakozik, és én is abban" (Jn 6:53–56).

Ezek a képek szemléletesen érzékeltetik, hogy a hívőknek át kell élniük Krisztus szavait: „a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet" (Jn 6:63; lásd még Mt 4:4).

Jellemünk abból alakul ki, amit elménk „eszik és iszik". Az élet kenyerét fogyasztva, Krisztus hasonlatosságára alakulunk át.

3. A két átalakulás. 1517-ben, abban az évben, amikor Németországban Luther kiszögezte 95 tételét a wittenbergi vártemplom ajtajára, Rómában Raffaello elkezdte festeni híres képét, a Krisztus színe változását. E két eseményben volt valami közös. Luther tette a protestantizmus születését, Raffaello festménye pedig - jóllehet nem szándékosan - a reformáció lelkületének lényegét mutatta meg.

A festmény Krisztust a hegyen állva ábrázolja, a völgyből pedig bizakodva tekint fel rá az ördögtől megszállott fiú (vö. Mk 9:2–9). A tanítványok két csoportja - az egyik a hegyen, a másik a völgyben - a keresztények két csoportját jelképezi.

A hegyen levő tanítványok Krisztussal akartak maradni, láthatóan nem törődtek azzal, mire lenne szüksége azoknak, akik a völgyben vannak. Az évszázadok során sokan építettek „hegyre", távol a világ ínségétől. Ők imádkoztak, de nem cselekedtek.

Másrészt viszont a völgyben álló tanítványok cselekedtek, de nem imádkoztak, és hiába fáradoztak, nem tudták kiűzni az ördögöt. Tömegek estek vagy az egyik, vagy a másik csapdába: vagy erő nélkül munkálkodtak másokért, vagy sokat imádkoztak, de nem tettek semmit az emberekért. A keresztények e két csoportjának egyaránt szüksége van arra, hogy helyreálljon bennük Isten képe.

a) Az igazi álalakulás. Isten úgy kívánja helyreállítani képét a bukott emberekben, hogy átalakítja akaratukat, elméjüket, vágyaikat és jellemüket. A Szentlélek határozottan megváltoztatja a hívők szemléletét. „A Léleknek gyümölcse a szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség" (Gal 5:22), most ezek alakítják ki a hívő életmódját, noha Krisztus visszatéréséig romlandó, halandó marad.

Ha nem állunk ellen Krisztusnak, „akkor Krisztus is azonosítja magát gondolatainkkal és céljainkkal. Így kerül szívünk és elménk összhangba Krisztus akaratával, és amikor neki engedelmeskedünk, nem teszünk mást, csak engedünk saját indítékainknak. Megtisztított és megszentelt akaratunk Krisztus szolgálatának végzésében találja majd meg legnagyobb örömét."[9]

b) Kétféle sors. Krisztus megdicsőülése vagy színe változása még egy másik feltűnő ellentétre is rámutat. Krisztus színe változásakor megdicsőült, de egy bizonyos értelemben a völgyben levő fiú is átváltozott - ördögi képre (lásd Mk 9:1-29). A kép két, egymással szembenálló tervre világít rá, Isten terve a helyreállítás, Sátáné a pusztítás. A Szentírás kijelenti: Isten képes megőrizni a bűntől (Júd 24). Sátán viszont mindent megtesz, hogy bukott állapotban tartson.

Az élet állandó változás. Nincs semleges terület. Vagy nemesebbé leszünk, vagy lealacsonyodunk. Vagy „a bűn szolgái", vagy „az igazságnak szolgái" (Róm 6:17–18) vagyunk. Aki elfoglalja gondolatainkat, az birtokol minket. Ha a Szentlélek által Krisztus foglalja el gondolatainkat, Krisztushoz válunk hasonlóvá. A Lélekkel teljes élet foglyul ejt „minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék Krisztusnak" (2Kor 10:5). Jézus nélkül élni azt jelenti, hogy elvágjuk magunkat az élet és a változás forrásától, ami elkerülhetetlenné teszi végső romlásunkat.

 

Krisztus tökéletessége. Mi a bibliai tökéletesség? Hogyan részesülhetünk benne?

1. A bibliai tökéletesség. A „tökéletes", illetve „tökéletesség" szó a héber tam vagy tamim szó fordítása, jelentése: „teljes", „igaz", „békés", „egész" vagy „hibátlan". A görög teleiosz jelentése „befejezett", „teljes", „tökéletes", „teljesen kifejlődött", „nagykorú", „érett".[10]

Az Ószövetségben emberekre vonatkozóan ez a szó mindig viszonylagos. Noéról, Ábrahámról és Jóbról egyaránt azt olvashatjuk, hogy tökéletes vagy feddhetetlen emberek voltak (1Móz 6:9; 17:1; 22:18; Jób 1:1, 8), noha mindegyiknek volt hibája (1Móz 9:21; 20; Jób 40:2–5).

Az Újszövetség a „tökéletes" szót gyakran olyan érett személyekre vonatkoztatja, akik a nekik adatott legnagyobb világosság szerint éltek, és lelki, szellemi, valamint fizikai erejüket a legteljesebb mértékben kamatoztatták (vö. 1Kor 14:20; Fil 3:15; Zsid 5:14). Krisztus azt mondta, hogy a hívők legyenek tökéletesek véges szintjükön, mint ahogy Isten tökéletes a maga végtelen, korlátlan szintjén (vö. Mt 5:48). Isten szemében az a tökéletes ember, aki teljesen Isten imádatára és szolgálatára adta a szívét és életét, aki állandóan fejlődik Isten ismeretében, és aki Isten kegyelme által annak a világosságnak a fényében él, amit kapott, ugyanakkor örömmel éli győzelmes életét (vö. Kol 4:12; Jak 3:2).

2. Teljes tökéletesség Krisztusban. Hogyan válhatunk tökéletessé? A Szentlélek által részesülhetünk Krisztus tökéletességében. Hit által lesz miénk Krisztus tökéletes jelleme. Az emberek nem mondhatják e tökéletességet sajátjuknak Krisztus nélkül, mintha az a bennük levő vagy jogosan szerzett tulajdonuk volna. A tökéletesség Isten ajándéka.

Krisztus nélkül az emberek nem válhatnak igazzá. „Aki énbennem marad - mondta Krisztus -, én pedig őbenne, az terem sok gyümölcsöt; mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek" (Jn 15:5). Jézus „bölcsességül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul" (1Kor 1:30).

Ezek a tulajdonságok adják az Úrban a tökéletességünket. Ő egyszer és mindenkorra tökéletessé tette megszentelésünket és megváltásunkat. Amit Ő elvégzett, ahhoz senki nem tehet semmit. Menyegzői ruhánkat, az igazság palástját Krisztus élete, halála és feltámadása készítette el. A Szentlélek pedig a befejezett művet megvalósítja a keresztény életében. Ilyen módon beteljesedhetünk „Istennek egész teljességéig" (Ef 3:19).

3. Előrehaladás a tökéletességben. Mi a szerepünk nekünk, hivőknek ebben? A bennünk lakozó Krisztus által növekszünk a lelki érettség koráig. Isten ajándékai segítségével, amelyeket egyházának adott, eljuthatunk „az érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére" (Ef 4:13). Ki kell nőnünk a lelki gyermekkorból (Ef 4:14), a keresztényi élet alapvető tényei után át kell térnünk az érett hivőknek való „kemény eledelre" (Zsid 5:14). „Annakokáért - mondja Pál - elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre" (Zsid 6:1). „Azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben; hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz, és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók Krisztusnak napjára; teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, amelyet Jézus Krisztus teremt Isten dicsőségére és magasztalására." (Fil 1:9–11)

A megszentelt életből nem hiányoznak a komoly nehézségek és akadályok. Pál arra biztatta a hivőket: „félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket". De bátorító szavakat is fűzött hozzá még. „Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből." (Fil 2:12–13)

„Intsétek egymást minden napon - olvashatjuk -, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által: mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk." (Zsid 3:13–14; vö. Mt 24:13)

A Szentírás azonban figyelmeztet: „Ha szándékosan vétkezünk az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnért való áldozat, hanem az ítéletnek valami rettenetes várása" (Zsid 10:26–27).

Ezek a buzdítások bizonyítják, hogy a keresztényeknek „nem pusztán törvényes megigazításra és megszentelésre van szükségük. Szükséges a jellem szentsége, még ha az üdvösséget hit által is kaphatjuk. Kizárólag Krisztus igazsága a jogcím, ami által a Mennybe juthatunk. A megigazítás mellett e jogcímmel Isten megváltási terve biztosítja, hogy alkalmassá váljunk a Mennybe jutásra a bennünk lakozó Krisztus által. Az alkalmasságnak az ember erkölcsi jellemében kell megmutatkoznia, annak bizonyítékaként, hogy az üdvösség »megtörtént«."[11]

Mit jelent ez emberi viszonylatban? A szüntelen imádkozás elengedhetetlen a fejlődés minden szakaszában a tökéletes, megszentelt élethez. „Azért mi is... nem szűnünk meg érettetek imádkozni... hogy járjatok méltón az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében." (Kol 1:9–10)

Naponkénti megigazulás. Mindazoknak a hivőknek, akik Lélekkel teljes, megszentelt életet élnek, folyamatosan szükségük van a naponkénti megújulásra. Szükségük van erre a tudatos vétkezés és a nem szándékosan elkövetett bűntettek miatt. Az emberi szív bűnösségét felismerve, Dávid bűnbocsánatot kért „titkos bűntetteire" (Zsolt 19:13; vö. Jer 17:9). Kifejezetten a hívők bűntetteiről szólva, Isten biztosít, hogy „ha valaki vétkezik, van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus" (1Jn 2:1).

 

A megváltás élménye és a jövő

Üdvösségünk akkor válik véglegesen és teljesen valóra, amikor megdicsőülünk a feltámadáskor, vagy elragadtatunk a Mennybe. A megdicsőüléskor a megváltottak Isten dicsőségében részesülnek. Isten minden gyermeke ezt a reménységet várja. „Dicsekedünk az Isten dicsőségének reményében" (Róm 5:2) - írja Pál.

Ez a második adventkor teljesedik be, amikor Krisztus megjelenik, hogy üdvösséget hozzon a rá váróknak (Zsid 9:28).

Megdicsőülés és megszentelődés. A jövőbeni üdvösségnek - halandó testünk megdicsőülésének - egyik feltétele az, hogy szívünkben lakozzon Jézus. „Krisztus tiköztetek van, a dicsőségnek ama reménysége" (Kol 1:27) - mondta Pál, másutt pedig így magyarázta: „Ha annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeteket is az Ő tibennetek lakozó Lelke által" (Róm 8:11). Pál még arról is biztosít, hogy „kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek megszentelésében és az igazság hitében... a mi Urunk, Jézus Krisztus dicsőségének elvételére" (2Thessz 2:13–14).

Ha benne maradunk, máris a mennyei trónteremben vagyunk (Kol 3:1–4). Akik részeseivé lettek a Szentléleknek, azok már valósággal megízlelték „az eljövendő világnak erejét" (Zsid 6:4–5). Ha az Úr dicsőségéről elmélkedünk, és tekintetünkkel jellemének vonzó szépségét keressük, „ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy, mint az Úrnak Lelkétől" (2Kor 3:18). Ez készít fel arra az átalakulásra, amit a második advent idején élünk majd át. 

Megváltásunk és örökbe fogadásunk véglegesen majd a jövőben teljesedik be. „A teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak megjelenését" - mondja Pál. „Mi magunk is fohászkodunk magunkban, várván a fiúságot, a mi testünknek megváltását." (Róm 8:19, 23; vö. Ef 4:30)

Akkor éri el tetőpontját ez az esemény, amikor „újjá teremtetnek mindenek" (ApCsel 3:21). Krisztus ezt „újjászületésnek" nevezi (Mt 19:28 - új prot. ford.: „megújult világ"). Akkor „maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára" (Róm 8:21).

Voltak, akiket zavarba ejtett a Szentírás, amikor egyszer olyannak tekinti a „fiúságot" és a megváltást - vagy üdvözítést -, ami „már" teljessé lett, máskor pedig, mint ami még nem teljesedett. A választ akkor találjuk meg, ha a megváltó Krisztus munkájának teljes körét tanulmányozzuk. „Pál Krisztus első eljövetelével hozta kapcsolatba a jelenben meglevő üdvösségünket. A történelmi hitelességű kereszt, a feltámadás és Krisztus mennyei szolgálata egyszer és mindenkorra biztosította megigazulásunkat és megszentelődésünket. Jövőbeni üdvösségünket, testünk megdicsőülését azonban Krisztus második eljöveteléhez kapcsolta Pál. 

Ezért mondhatja Pál egyidejűleg, hogy „üdvösségünk van" - gondolva a keresztre és Krisztus feltámadására a múltban -, valamint azt, hogy „még nem jutottunk üdvösségre" - tekintettel Krisztus jövőbeni visszatérésére, amikor eljön megváltani minket."[12]

Ha a jelen üdvösségünket hangsúlyozva, kizárjuk jövőbeni üdvösségünk gondolatát, Krisztus teljes körű üdvözítéséről helytelen fogalmat alkotunk. 

Megdicsőülés és tökéletesség. Vannak, akik helytelenül azt a nézetet vallják, hogy a teljes tökéletesség - amit valójában a megdicsőülés hoz magával - már most elérhető az emberek számára. Ám Isten megszentelt életű munkása, Pál ezt mondta magáról élete vége felé: „Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én magamról nem gondolom, hogy már elértem volna; de egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára" (Fil 3:12–14). 

A megszentelődés egész életen át tartó folyamat. A tökéletesség most csak Krisztusban a miénk, de életünk véglegesen, teljesen csak a második adventkor alakul át Isten képére. Pál óvatosságra int. „Azért, aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék." (1Kor 10:12) Izrael története, Dávid, Salamon és Péter élete komoly figyelmeztetés mindenki számára. „Ameddig csak tart az életünk, eltökélt szándékkal őrködnünk kell érzéseink és szenvedélyeink felett. Létezik belső romlottság, külső kísértés, és ahol Isten munkája előrehalad, Sátán úgy rendezi a körülményeket, hogy elsöprő erővel zúduljon a kísértés az emberre. Egyetlen pillanatig sem érezhetjük magunkat biztonságban, csak akkor, ha Istenre hagyatkozunk, ha életünk Krisztussal el van rejtve Istenben."[13] 

Végső átalakításunkat a Teremtő akkor valósítja meg, amikor romolhatatlanná és halhatatlanná tesz, amikor a Szentlélek teljesen helyreállítja az eredeti teremtett világot. 

Mi az alapja annak, hogy Isten elfogad? Nem a krisztusi jellemtulajdonság és nem is a feddhetetlen magatartás szolgál alapul arra, hogy Isten elfogadjon. Az üdvözítő igazságban az egyetlen igaz Ember, Jézus által, a Szentlélek közreműködésével részesedünk. Krisztus ajándékához, az igazsághoz mi semmit sem tehetünk hozzá, csak elfogadhatjuk azt. Senki más nem igaz, csak Krisztus (Róm 3:10). Nélküle ami igazságunk csak szennyes ruha (Ésa 64:5; lásd még Dán 9:7, 11, 20; 1Kor 1:30).[14] 

Amit Krisztus üdvözítő szeretetére válaszolva teszünk, az sem szolgáltathat alapot arra, hogy Isten elfogadjon, mert csak Krisztus tette alapján fogad el. A Szentlélek munkálja ezt az elfogadást, amikor életünkbe hozza Jézust. 

Krisztus megigazító igazsága vagy megszentelő igazsága, esetleg mindkettő alapján fogad el Isten? Calvin rámutatott, hogy amint „Krisztust nem lehet részekre osztani, úgy ez a két dolog, a megigazulás és a megszentelődés szintén elválaszthatatlan, amiről azt tartjuk, hogy egybeforrt benne."[15] Krisztus szolgálatát a maga teljességében kell látni. Emiatt rendkívül fontos, hogy kerüljük e két kifejezésre vonatkozó okoskodásokat, hogy „részletes pontossággal megpróbáljuk meghatározni a megigazulás és megszentelődés közötti különbség apró pontjait... Miért is igyekeznénk, hogy az ihletettségnél jobban belemenjünk a részletekbe a hit általi megigazulás döntő kérdésében?"[16] 

A Nap fényt és hőt bocsát ki, amely elválaszthatatlan egymástól, mégis, mindkettőnek sajátos rendeltetése van. E képhez hasonlóan, Krisztus a megigazulásunknak és egyúttal a megszentelésünknek is forrása (1Kor 1:30). Nemcsak a megigazulásunk, hanem megszentelődésünk is benne teljesedik ki. 

A Szentlélek által a Golgotán elhangzott „Elvégeztetett!" életünk részévé lesz, mert ez volt az egyetlen alkalom, amikor Isten elfogadta az embert, és ez már a mi tapasztalatunk lehet. A kereszten elhangzott „Elvégeztetett!" kérdésessé tesz minden egyéb emberi erőfeszítést, amely által el akarnánk érni, hogy Isten elfogadjon bennünket. A Szentlélek a Megfeszítettet életünkbe hozza, és egyedül ez szolgáltat alapot arra, hogy Isten elfogadjon; ez az egyetlen érvényes jogcím és alkalmasság a rendelkezésünkre álló üdvösségre.

   

Lábjegyzet

1.

 

T. F. Torrance, Royal Priesthood, Scottish Journal of Theology, időszakos kiadványok, 3. szám (Edinburgh: Oliver and Boyd, 1963), 48. oldal

2.

 

Lásd a „Conversion" és „Repent, Repentance" kifejezésnél a SDA Bible Dictionary javított kiadásának 235. és 933. oldalán

3.

 

W. E. Vine, An Expository Dictionary of the New Testament Words (Old Tappan, N. J.; Fleming H. Rev-ell, 1966), 284–286. oldal; William F. Arndt és F. Wilbur Gingrich, A Greek English Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature (Chicago, IL; University of Chicago Press, 1973), 196. oldal

4.

 

„Justification", SDA Bible Dictionary, jav. kiad., 635. oldal

5.

 

LaRondelle, i. m., 47. oldal

6.

 

„Sanctification", SDA Bible Dictionary, jav. kiad., 979. oldal

7.

 

Uo.

8.

 

White, Messages to Young People (Nashville, TN; Southern Publishing Assn., 1930), 35. oldal

9.

 

White, Jézus élete (Budapest, Advent Kiadó, 1989), 574. oldal

10.

 

„Perfect, Perfection", SDA Bible Dictionary, jav. kiad., 864. oldal

11.

 

LaRondelle, 77. oldal

12.

 

I. m., 89. oldal

13.

 

White, az SDA Bible Commentary jav. kiad. 2. kötetének 1032. oldalán

14.

 

Főpapunkról, Krisztusról E. G. White a következőt írta. „A vallási szolgálat, az ima, a dicséret, a töredelmes bűnvallomás jó illatként száll a hívőtől a mennyei szentélybe, mivel azonban az emberiség romlottságán át jut oda, olyan sok szenny tapad rá, hogy ha Krisztus vére meg nem tisztítaná, Isten előtt értéktelen maradna. Nem szeplőtelen tisztaságban szállnak fel, ezért, ha nem az Isten jobbján ülő Közbenjáró adná át, és tisztítaná meg mindet az igazságával, Isten nem fogadhatná el. A földi szentélyekből származó minden illatot át kell járnia Krisztus megtisztító vérének." (Selected Messages, 1. kötet, 344. oldal)

15.

 

John Calvin, Institutes of the Christian Religion (Grand Rapids: Associated Publishers and Authors, Inc.n. d.) III., 11., 6.

16.

 

White, SDA Bible Commentary, jav. kiad., 6. kötet, 1072. oldal

 


[Előző] [Fel] [Következő]

Órarend

 

Péntek 1900 - Istentisztelet-Live

Szombat 800 - Tanítók órája

Szombat 900 - Szombatiskola-Live

Szombat 1100 - Istentisztelet-Live

Szombat 1700 - Istentisztelet-Live

Kedd 1800 - Imaóra

Oldalainkat 42 vendég és 0 tag böngészi

Scroll Up